Az FPE 2004 decemberében kezdte el az angol és a walesi börtönöket érintő felmérését - írja a publictechnology.net. A kutatás során minden börtönben interjút készítettek az igazgatóval, biztonsági főnökkel, oktatási felügyelővel és természetesen magukkal a rabokkal is, mélyinterjú és fókuszcsoport formájában egyaránt.
A kutatás eredménye egyértelmű: minden szereplő és érv amellett szól, hogy tegyék lehetővé a korlátozásmentes internet-elérést a rabok számára. Ennek a lépésnek nagyon fontos szerepe van nem csak a rabok oktatásának terén, de a társadalomba való reintegrációjuk esetében is. A tanulmány szerzői hasonló megoldást javasolnak, mint amilyen Svájcban működik, és a legjobb példák között kiemelik Dánia mellett Magyarországot is, ahol információik szerint már négy éve megoldott ez a kérdés.
"Valami nagy baj lehet börtöneinkkel, hogyha olyan országokban, mint Magyarország, Görögország vagy Oroszország ezt a kérdést már kielégítően megoldották, míg nálunk még semmilyen lépés nem történt az ügyben." – írja némileg pejoratívan Steve Taylor, a Forum on Prisoner Education igazgatója.
A jelentésre a kormány e hónap elején egy terjedelmes dokumentumban válaszolt is, ez a válasz a szervezet honlapjáról teljes terjedelmében letölthető és olvasható. A válasz hangvétele korrekt, általánosságban támogatja és üdvözli az indítványt.
Jár az internet a raboknak
A brit rabok oktatásával foglalkozó szervezet, a Forum on Prisoner Education (FPE) legfrissebb jelentése szerint kötelező lenne a börtönökben a korlátozásmentes internet elérhetővé tétele.
Benyújtotta a közmédia átalakítását célzó törvénycsomagot a Tisza, itt vannak a részletek
Mi nem megmenteni akarjuk a gyereket, hanem a bizalmát visszaépíteni
A Világszép Alapítvány vezetője volt a Másik út podcastban Orsós Lajos vendége.
Kanada - Bosznia-Hercegovina: 0-1 - élőben a világbajnokságról
Elalvás okozhatta mindkét balesetet az M1-es autópályán
A rendőrség tájékoztatása szerint hét moldáv férfi és egy török sofőr halt meg.
Hormonok, félelmek és kötődés: így születik meg az apa
A világ most Le Mans-ra figyel – mi a 24 órás brutális verseny sava-borsa?
Több tucat embert kirúgtak a Miniszterelnökségről
Magyar Péter menesztette a titkosszolgálatok vezetőit
A négy nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatójának kell távoznia.
Németh Zsolt: A Fidesz-kormány túltolta az Európa-ellenes politikát
3,5 millió közpénzt költött egy háromnapos afrikai úton szállásra Nagy István
Gyanús halálesetek miatt exhumálnak négy holttestet Dunapatajon
Azt vizsgálja a rendőrség, hogy az elhunytak halálát nem idegenkezűség okozta-e.