Az Eurobarometer csütörtökön közzétett jelentése szerint a megkérdezettek 81 százaléka az egységes európai pénzt okolja az euró bevezetése óta bekövetkezett áremelkedésekért. A jelentésben figyelmeztetnek arra, hogy ez a felfogás terjedőben van azokban az új uniós tagországokban is, amelyek még az euró bevezetése előtt állnak.
A megkérdezettek átlag 73 százaléka vélekedett úgy, hogy az euró bevezetése visszaélésekhez vezet majd az árak megállapításakor. Az eurószkepticizmus általában is erősödőben van. Ezt tükrözi, hogy az eurót használók közül azok aránya, akik szerint a közös európai pénz bevezetése összességében kedvező hatásokkal járt, az idén 48 százalékra csökkent, szemben a 2002 évi 59 százalékkal. A leginkább borúlátóak a görögök, a hollandok és az olaszok,- e három országban többségben vannak az euró bevezetését előnytelennek tartók.
Az Európai Bizottság sajnálatát fejezte ki a felmérés eredménye miatt, és az egységes valuta előnyeit ismertető információk hiányát okolja ezért. A bizottság hangsúlyozza, hogy szemben az eurónak tulajdonított infláció gyorsulással, az eurózónában az áremelkedések az idén alig haladják meg a 2 százalékot. - Az áremelkedések és a kamatok számos országban, hosszan tartóan csökkentek az euró révén, továbbá a közös valuta kímélt meg bennünket a valutapiaci
válságoktól, a valutaspekulációktól - emelte ki Joaquin Almunia pénzügyi biztos is. Hozzátette: az európaiaknak ki kell használnia az euróban rejlő előnyöket ahelyett, hogy az eurót egyéb gondjaik okozójaként jelöljék meg.
Az euró állítólag növelte az inflációt
Az euró bevezetésének öt éves évfordulójára készített felmérés szerint a megkérdezettek többsége úgy véli, az euró hozzájárult az infláció gyorsulásához.
Dél-Korea fordított és 2–1-re nyert a csehek ellen
Gyors tempóban indult a 2026-os foci-vb A csoportjának második mérkőzése.
SpaceX a tőzsdén: Mindenki akar magának egy szelet Elon Muskot, de a kisbefektetők hamarosan pofára eshetnek
Óriási rekorddöntéseket hozott az űrcég elsődleges részvénykibocsátása, és az őrületen nem fognak a kódolt kockázatok sem.
Panyi Szabolcs: Felmentették az Információs Hivatal, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatóit
Elalvás okozhatta mindkét balesetet az M1-es autópályán
A rendőrség tájékoztatása szerint hét moldáv férfi és egy török sofőr halt meg.
Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél
A külügy szerint százával kaphattak magyar állampolgárságot olyan külföldiek, akiknek nem volt magyar kötődésük
A kötőszövet, amely befolyásolhatja, mennyire maradunk mozgékonyak időskorban
Balásy Gyula reálisnak látja, hogy a cégei nem tudják elkerülni a felszámolást
Kocsis Máté bocsánatot kért Magyar Péter édesanyjától
Melléthei-Barna Márton azt üzente Kocsis Máténak, hogy szégyellje magát
A Master Good, vendégmunkások és a Tisza: így fordul abszolút populizmusba az abszolút filmszínház
Lannert Judit: Megszűnik a pedagógusképzés és -továbbképzés a a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen
Négy és fél éves csúcsra erősödött a forint
Fillérekkel megúszta a komáromi akkugyár az amputációval járó balesetet és a kiszabadult rákkeltő port
Kanada két kulcsjátékosát, az Egyesült Államok Donald Trumpot nélkülözi a nyitómeccsén
A hiúság és a mohóság bűne hatja át a világbajnokságot
Trump és Infantino barátsága elég ahhoz, hogy az amerikaiak a dobogóról álmodozzanak? – bemutatjuk a foci-vb D csoportjának csapatait
A Metallica kísérleti alanyai lettünk, és nem bántuk meg
eduline.hu „Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején
Évek óta nem volt ilyen: olcsóbbak lettek a lakások szinte minden megyében
A házaké csökkent leginkább, a paneleké legkevésbé.