A módosítás fő oka az első negyedévi gyenge növekedési adat volt, bár a Bush-kormányzat úgy véli, hogy az év folyamán később az amerikai gazdaság magára talál. Az amerikai gazdaság, a napokban kiadott, második növekedési becslés szerint, az 1,3 százalékos első becslésnél is gyengébb ütemben, csak 0,6 százalékkal bővült az első negyedben, elsősorban az erőtlenebb export és a lakóingatlan-ágazat rosszabb teljesítménye miatt.
Az amerikai Fed elnöke keddi beszédében ugyanakkor kitartott a Fed korábbi előrejelzése mellett, amely szerint a következő negyedekben az amerikai gazdaság „mérsékelt ütemben” növekszik, közel a jelenlegi normális növekedési irányzatnak tartott 3–3,25 százalékos bővülési tempóhoz, vagy kissé az alatt.