szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 39,34 pontos, 0,18 százalékos emelkedéssel, 22 314,83 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 12,8 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények vegyesen zártak az előző napi záráshoz képest.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta, hogy a Mol jó gyorsjelentést tett közzé kedden, így a papír magas szinten kezdett, a nyereségét a nap végéig megtartotta. A fontos, 21 000 forintos technikai szintnél azonban erős ellenállásba ütközött, nem vitte át a nap folyamán.

Az OTP kereskedése meglehetősen unalmas volt az üzletkötő szerint, a papír kis nyereségben "szédelgett" egész nap. Meglepetést talán a Richter okozott, a gyógyszergyártó papírjai 2,67 százalékkal gyengültek, erős eladói nyomásra. A BUX a nap végén kisebb pluszban zárt, a régióban voltak jobban teljesítő indexek is, a hangulat óvatosan optimista - fűzte hozzá.

A Mol 400 forinttal, 1,97 százalékkal 20 700 forintra erősödött, 3,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 85 forinttal, 1,69 százalékkal 5120 forintra nőtt, forgalmuk 5,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 1,34 százalékkal 661 forintra csökkent, forgalma 258,2 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 1200 forinttal, 2,67 százalékkal 43 795 forintra esett, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 962,5 millió forintos forgalom mellett 35 forinttal, 0,17 százalékkal 20 345 forintra emelkedett. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2 028,52 ponton zárt kedden, ez 2,78 pontos, 0,14 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Gazdaság

BÉT: gyengült a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 481,28 pontos, 2,09 százalékos csökkenéssel, 22 538,53 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 15,1 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

MTI Gazdaság

Esett a BUX, de még így is jól teljesített a pesti tőzsde

A kedvezőtlen nemzetközi hangulatban a Budapesti Értéktőzsde "felülteljesítő" volt szerdán: kisebb mértékben esett a mutató, mint a többi tőzsdén. A BÉT részvényindexe, a BUX 291,29 pontos, 1,29 százalékos csökkenéssel, 22 247,24 ponton zárt szerdán.

MTI Gazdaság

Emelkedett nyitáskor a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 20,52 pontos emelkedéssel, 22094,98 ponton nyitott hétfőn. Az index a legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 0,09 százalékkal erősödött.