Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kínai befektetők vásárolták meg az elmúlt napokban a szolnoki Tisza Szállót, a vételár kifizetése teljes egészében megtörtént, a hotel mellett éttermet és fürdőt is magába foglaló létesítményt októbertől üzemeltetik − közölte Tóta Áron, az új tulajdonosi kör jogi képviselője.
A vételárat üzleti titokként kezelik, de az a nem hivatalos információk szerint több száz millió forintra rúg. A kínaiak a műemlék jellegű, a szolnoki városképhez évtizedek óta hozzátartozó épület fejlesztését tervezik, a jelenlegi szolgáltatások, valamint a teljes dolgozói állomány megtartásával − tette hozzá az ügyvéd. Az épületre például egy külső liftet szerelnek, felújítják a hotelszobákat, a szociális helyiségeket, illetve a recepció előtti vendégváró teret.
Lipóczki János, a régi tulajdonos kft. ügyvezető igazgatója korábban elmondta: az elmúlt években látványos, vendégcsalogató beruházásokat saját anyagi forrás hiányában nem tudtak megvalósítani. Így a szállót működtető gazdasági társaság már tavaly úgy határozott, hogy értékesíteni fogja a létesítményt.
A neobarokk épület Hegedűs Ármin tervei alapján 1928-ban a törökfürdők mintája alapján épült. A helyszínen a kor egyik legjelentősebb termálvíz-kutatója, Pávai Vajna Ferenc 55,6 Celsius-fokos alkáli hidrogén-karbonátos és jódos hévizet tárt fel. A szálló a második világháború végén szovjet hadikórházként működött, amit az épület alaposan megsínylett. Másodvirágzását a múlt rendszerben élte, belső termei, bárja, Tiszára néző kerthelyisége, szaunás gyógyfürdője nap mint nap teltházzal üzemelt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.