Kötbérezi a Vodafone a telefonadó miatt kilépőket

2012. június 13., szerda, 18:42 • Utolsó frissítés: 2012. június 14., csütörtök, 08:40
Szerző:


Címkék: ; ; ; ; ; ;

Ha a szolgáltatók a telefonadót az ügyfélre hárítják, akkor a hivatalos értesítést követő 15 napon keresztül a hűségszerződések szabadon felmondhatók. A jelek szerint a Vodafone igen sajátosan alkalmazkodik a szolgáltatók számára kellemetlen helyzethez.

Rékának két előfizetése van a Vodafone-nál, mindkettőt több mint egy éve használja. A hat hónapos részletre vett készülékeit rég kifizette, a két évre vállalt hűségszerződést azonban felmondaná, miután ismerősei ezt múlt héten maguk is díjmentesen megtették. Szombaton megpróbálta, de a szolgáltatónál közölték: szerződésenként 50 ezer forint ennek az ára.

Telenfonadó ütötte rés

A távközlési adó júliusi bevezetése két lehetőséget hagyott a szolgáltatóknak. Vagy lenyelik a békát, és ezzel a bevételület csökkenti a havi szinten milliárdos pluszköltség, vagy legalább egy részét áthárítják az ügyfelekre. A kérdésben látszólag a Telenor döntött a leggyorsabban, mert már május 17-én bejelentette, hogy árat fog emelni. Két héttel később hasonlóan döntött a Vodafone is, míg a harmadik piaci szereplő, a Magyar Telekom ez ügyben még nem mondott semmit.

Ahogyan azt egy tematikus blog logikusan levezette: egyetlen dolog biztosan öröm lehet az ürömben. Az, hogy a telefonadó miatti emelkedő telefonszámladíjak egyoldalú szerződésmódosításnak minősülnek, és ez az általános szerződési feltételeknek (ászf) megfelelően elég indok lehet az érvényben lévő szolgáltatói szerződések idő előtti felmondására.

Felmondjam? Ne mondjam fel?

Fotó:

Az ászf ugyanis kimondja: ha a szolgáltató módosít a szerződési feltételeken, akkor arról a fogyasztót személyesen értesítenie kell. Az ügyfél pedig az értesítés kézhezvételétől számított 15 napon belül következmény nélkül felmondhatja a szerződést. Ehhez a fogyasztónak még csak számot vagy szolgáltatót sem kell cserélnie. Az ügyfél akár azt is megteheti, hogy a régi szerződést felmondja, a hívószámot átkéri egy feltöltő kártyás csomagra, majd néhány nap múlva egy jobb csomagot választva ismét előfizetős ügyfél lesz. Egy dolog fontos: erre csak a szerződésmódosítás bejelentését követő 15 nap valamelyikén van lehetőség.

A szerődés felmondásának mérlegeléséhez azonban azt is érdemes számításba venni, hogy a telefonadó szerződésenkénti összege havonta magánszemélyek esetén legfeljebb hétszáz, a cégeknél maximum kétezer-ötszáz forint lehet, ami idén kevesebb a 2012-ben még az ágazatot terhelő különadó miatt (max. 400, illetve 1500 forint/hó)

Az eladók se értik

Réka május 30-án kapta a következő sms-t: "Díjaink módosulnak 2012.07.01-től. Részletek: 05.31-től www.vodafone.hu/aszf. felmondási jog a 2003. C. Tv 132§ (5) ASZF 9.2.4 szerint. Vodafone”. Úgy döntött, váltani fog. Azért még felhívta az ügyfélszolgálatot, ahol elmagyarázták neki, hogy a szerződést június 15-ig mondhatja fel díjmentesen – amennyiben azt még 2012. január 1. előtt kötötte. Nála ez a kitétel is rendben volt.

A celldömölki Vodafone üzletben ehhez képest némi hezitálás és tanácskozás után azt közölték vele, hogy a szerződéseket felmondhatja ugyan, de csak 50 ezer forint kötbér ellenében darabonként. Réka kérte, magyarázzák el neki, hogy miért, mivel egy nappal korábban a barátnője ingyen és minden „különösebb macera nélkül” ugyanitt szintén felmondta a szerződését. Mivel nem kapott érdemi választ, hívta a Vodafone központi ügyfélszolgálatát, ahol elmondása szerint „indokolás helyett csak azt hajtogatták, hogy szombattól kötbér ellenében lehet csak ezt megtenni”.

Hétfőn azért tett egy utolsó próbát, de Pápán, a munkahelyéhez közeli Vodafone-üzletben is lényegében ugyanígy járt. Illetve: többféle bónuszt és extra lehetőséget is felkínáltak neki, ha marad. De az ingyenes szerződésfelmondásról szó sem lehetett. Az üzletben megerősítették: pénteken még lehetett volna, de szombattól már csak kötbérrel. Azt mondták: ők sem értik, de most ez van, nekik ezt kell mondani.

A flottásokat jobban féltik

„Egyszerűen nem voltunk erre felkészülve, és senki nem tudja, hogy milyen hatása lesz a piacra” – mondta egy másik mobilszolgáltató neve elhallgatását kérő, vezető beosztású szakembere. Szerinte azonban nem elsősorban a magánszemélyek, hanem a nagycéges, flottás előfizetők mozgása okozhat igazán komoly problémát. Ezek az ügyfelek ugyanis összességében akkor is nagy bevételt jelentenek a szolgáltatók számára, ha korábban számos kedvezményt már megszereztek.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a telefonadó percalapú, így akkor is „ketyeg”, ha a hívás egyébként egy flottakedvezmény részeként például ingyenes. A szakember nem látja logikus magyarázatát a Vodafone kötbérezési eljárásának. Szerinte „ezt a 15 kínos és veszélyes napot minden szolgáltatónak le kell tudnia valahogy, és mihamarabb túl kell lépni rajta”.

Az esettel kapcsolatban kerestük a Vodafone-t is, de szóbeli és írásbeli megkeresésünkre sem reagáltak. Igaz, már csak két nap van június 15-ig, a határidő lejártáig.

23 HOZZÁSZÓLÁS, MELYEK KÖZÜL A LEGFRISSEBBEK:
2012. június 15., 17:33 attek72

Nekem akkor talán mázlim volt.persze csak nyugtával dicsérem majd a napot de én tegnap bementem, hogy az egyik előfizumat felmondjam.Ezen is van hűség még szeptemberig.annyi volt a kitétel, hogy az ügyintéző megkért, hogy beszéljek egy kollégájával telefonon.Akolléga nagyon kulturált volt, megkérdezte miért bontanék, mire én mondtam, hogy a teló adó miatt.Erre felajánlotta, hogy meg tudják oldani azt, hogy a hűségidőm végéig nem számlázzák ki nekem a telefonadó miatti többletet, azt addig ők átvállalnák. Ezt én köszönettel visszautasítottam.Ezután még jött egy próba, hogy akkor legalább tartsam meg vitamaxnak a kártyám de mondtam, hogy abból már van 4 a nevemen úgyhogy kösz de nem.Ezután megköszönte hogy meghallgattam, majd visszaadtam az ügyintézőnek a telefont és ezek után kaptam egy papírt és egy ígéretet, hogy 8 napon belül megszüntetik az előfizetésem.Természetesen a kötbért nem, de a múlt havi forgalmat ki kell fizetnem.Mindezt kulturáltan,vita nélkül.
Persze csak akkor leszek elégedett, ha majd látom a számlám és nem lesz rajta plusz költségem.Hozzáteszem, hogy kb három hónap volt már csak a hűségemből.A másik számom amin még van majdnem 2 év csak akkor mondhattam volna fel ha kifizetem a készülék teljes árát. Szóval eddig dícséret a budapesti Duna Plázában lévő ügyfeleseknek. Mit nem értek,hogy miért kell az embernek felmondani vagy azzal fenyegetni ahhoz, hogy a szolgáltató gesztust tegyen a régi hűséges ügyfeleknek pl:ezzel, hogy bevállalja az adó mértékét a hűség idő végéig.

2012. június 15., 10:12 Pagács Attila

Fejes47 úgy gondolod?
Én nekem a céges előfizetésemet szerettem volna megszüntetni, a hűség idő már lejárt. Nem szüntették meg. ugyanúgy küldték a havi számlákat, természetesen csak az előfizetését. Mind addig ameddig nem fizettem ki az összes kintlévőséget. Pontosan erre gondoltam, amire maga. Utána fel tudtam mondani. Ergo, nem fizetni nem éri meg annak, sem akinek lejárt a hűség időszaka, nemhogy az ne fizessen aki még benne van :(

2012. június 15., 08:33 fejes47

Egyszerű a megoldás!nem kell kifizetni a számlát és a szolgáltató saját maga bontja fel a szerződést.

2012. június 14., 18:27 hycomat

Nekem van 5 vodafone kártyám vitamax,de csak évente 1 töltök ha lejáratkor kapok rá zsákmány. Előfizetéssel voltak gondok zörgött minden híváskor egyszer érdekes módon megszűnt mikor határozottan felléptem,hogy kilépek elégtelen szolgáltatás miatt.Ha van készülék is a hűségszerződéshez akkor nem lehet lépni szerzödésbontási bánó kes nélkül hát ez van.

2012. június 14., 14:19 Nagy Gergely

Ma voltam bent másodszorra a szerződésbontás miatt. A hivatalos panaszlevélig sikerült eljutni ugyanis a központi ügyfélszolgálatos nem engedte lemondatni a szerződést annak ellenére, hogy erre az ászf szerint minden jogom megvan.
Ha a panaszlevél után sem engednek élni a jogaimmal, nyilván továbbviszem az ügyet, már csak elvből is. És nincs az a bíróság aki a 15 napot 8-nak nézi, ellentétben a Vodafonnal.
Az ügy pikantériája, hogy nem is akarom otthagyni őket, csak szerződést váltani.... idióták.

További 18 hozzászólás megtekintése »
Véleménye van? Ossza meg velünk!


Kötbérezi a Vodafone a telefonadó miatt kilépőket




  Másolat Önnek

APRÓHIRDETÉSEK
tovább az apronet.hu-ra »
HVG HIRDETÉSFELHŐ
HIRDETÉS
összes részvény árfolyama »
HVG ONLINE CSOPORT HÍREI
híreink RSS csatornái »
Keresse az újságárusoknál!
Előfizetek a HVG-re Előfizetek a DHVG-re

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X