Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Befejeződött a bauxit kitermelése a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. halimbai bányaüzemében. A bányabezárást követően nyolcvan vájár áthelyezéssel tovább dolgozhat, eddig húsz embert bocsátottak el.
A bányabezárást követően hetven főt az ajkai timföldgyárban foglalkoztatnak tovább, tíz ember az Eoszén Kft.-hez kerül - mondta Bakonyi Zoltán, a Mal Zrt. vezérigazgatója.
Egyeztetéseket folytatnak más bányatársaságokkal annak érdekében, hogy a hiányzó földalatti műszakokat más bányákban teljesíthessék azok a munkavállalók, akik így a nyugdíjazáshoz szükséges ötezer földalatti műszakot, vagy a 25 év földalatti munkaviszonyt elérik - tette hozzá. Közlése szerint a nyugdíjra így tíznél több halimbai bányásznak lesz lehetősége. A Mal eddig 20 embert bocsátott el a bányabezárás miatt.
Jelenleg a hatósági előírásoknak megfelelő úgynevezett bányarablási tevékenység folyik egy hete a föld alatt, amelynek során a mintegy hét kilométer hosszú járatrendszerből eltávolítják a beépített anyagokat. Ez várhatóan március végéig tart.
Február 4-én jelentette be a Mal Zrt. 196 főre vonatkozó csoportos létszám-leépítési szándékát a Veszprém Megyei Kormányhivatal Ajkai Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségére; a leépítés szakaszosan történik, több ütemben - közölte korábban a Veszprémi Kormányhivatal.
A Veszprémi Bányakapitányság korábbi közlése szerint a halimbai mélyművelésű bánya kitermelhető vagyona 1 millió 900 ezer tonna volt, évente 145-180 ezer tonna bauxit kitermelése valósult meg.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
A háború kiszélesedésével akár 130 dollár fölé is szökhet a kőolaj jegyzése.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.