Nem sokkal azután, hogy kedden előállították Jellinek Dánielt, az ingatlanüzleteiből tetemes vagyon felhalmozó üzletembert, felmerült, hogy ezt követően az egykori üzlettársa, Tiborcz István kerülhet majd az ügyészség érdeklődési körébe.
Fontos hangsúlyozni, hogy a hatósági közleményekben egyáltalán nem említették Tiborcz Istvánt, őt semmivel sem gyanúsították meg, és tanúként sem hallgatták ki. A Volánbusz-ügyben gyanúsítottá váltak közül ugyanakkor többen is üzleti kapcsolatban álltak Orbán Viktor volt kormányfő vejével. Szivek Norbert egykori MNV-vezér, valamint Komonczi Zsolt, Seszták Miklós országgyűlési képviselő korábbi kabinetfőnöke például korábban Tiborcz István tulajdonostársa volt a pesti luxusszállodában, a Hotel Dorotheában, Jellinek Dániel pedig több esetben is üzletelt vele, egyebek mellett a Gellért Szállót is ő adta el a volt kormányfő vejének.
A gyanúsítottakkal fenntartott korábbi üzleti kapcsolatai miatt a HVG kérdéseket küldött a Tiborcz István tulajdonában álló BDPST Groupnak, amely a következő választ adta:
A BDPST Group, illetve tulajdonosa, Tiborcz István nem érintettek az említett ügyekben, azokkal kapcsolatban közvetlen információval nem rendelkeznek, ezért azokat érdemben nem tudják kommentálni. A vizsgált ügyekkel összefüggésben hatósági megkeresés nem érkezett sem a társasághoz, sem tulajdonosához.
A Jellinek Dánielt is érintő Volánbusz-ügy még évekkel korábban kezdődött: az ügyészség gyanúja szerint a Volán-társaságok túlárazottan szereztek be használt buszokat, illetve vásároltak ingatlant, és a valós értékük feletti összeget köztes vállalatokon keresztül folyatták át, majd a pénzt ingatlanprojektekbe fektették. A volántársaságokat ekkor a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) felügyelte, élén Szivek Norbert vezérigazgatóval, fölötte pedig a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium állt Seszták Miklós miniszterrel, aki jelenleg is a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője.
A BDPST Grouptól azt is megkérdeztük, hogy egy esetleges hatósági eljárást befolyásolna-e, hogy Tiborcz István jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodik, és hogy kapott-e állampolgárságot az Egyesült Államokban.
Ezzel kapcsolatban a BDPST Group azt írta:
Tiborcz István és családja magánélete nem tartozik a BDPST Group vállalati kommunikációjának körébe, ezért az ezzel kapcsolatos kérdésekben további tájékoztatást nem tudunk adni.
A HVG információi szerint ugyanakkor Tiborcz István nem szerzett amerikai állampolgárságot.
A Volán-ügyben eljáró Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtökön arról is döntött, hogy letartóztatják Jellinek Dánielt és Szivek Norbertet. A gyanú szerint a jelentősen túlárazott használt buszok beszerzésével nagyjából 10 milliárdos vagyoni hátrány keletkezett.
Eddig összesen nyolc embert gyanúsítottak meg, de a HVG úgy tudja, ez a szám még emelkedhet, mert van olyan személy, aki elhagyta az országot.
Jellinek ügyvédje nem árult el konkrétumot, cégcsoportja, az Indotek viszont kedden azt írta: végig együttműködött a hatóságokkal, semmilyen bűncselekményt nem követett el, és remélik, a nyomozás is ezt állapítja majd meg.
https://hvg.hu/itthon/20260918_volanbusz-ugy-gyanusitott-letartoztatas-egyuttmukodes-hatosagok
Nyitókép: Tiborcz István. Fotó: bdpstgroup.hu