szerző:
Máriás Leonárd
Tetszett a cikk?

Több mint 500 trafik kerülhet júliustól a hódmezővásárhelyi székhelyű Continental-csoportot vezető Sánta János közvetlen közelébe, aki tevékeny szerepet vállalt a trafiktörvény kialakításában. Sántának köszönhetően Szegeden van már "trafikosok utcája" is, a koncessziókból pedig jutott a vele rokoni kapcsolatban álló Csíkos Attilának, a Szeplast Zrt. vezetőjének, a milliárdos műanyagipari vállalkozó rokonainak, de még nyugdíjas takarítónőjének is.

Több mint 500 nemzeti dohányboltot irányíthatnak júliustól a hódmezővásárhelyi Continental-csoporthoz köthető személyek. Legalább ennyi koncessziót nyertek azoknak a május végéig létrehozott trafikos cégeknek a beltagjai, amely társaságoknak vagy a bel- vagy a kültagja a Continental dohánygyárral, terjesztő és forgalmazó cégével, a Tabán Trafik Zrt.-vel, vagy a Continental-csoport más érdekeltségeivel áll kapcsolatban.

Mint a hvg.hu május végén beszámolt róla, Baján egyetlen lakásba 25 céget jegyeztettek be, amelyek bel- és kültagjai több mint 90 trafiküzemeltetési engedélyt nyertek, és a cégháló a lakáson, a cégek tagjain, valamint a bejegyeztetést végző Tra-Kord Trafik Koordinációs Kft.-n keresztül a Continental-csoporthoz kapcsolódik. Két további dombóvári céggel együtt – amit szintén a koordináló cég jegyzett be – a bajai cégháló bel- és kültagjai közel 100 trafikot tudhatnak magukénak. A hírre idősebb Sánta János, a Continental-csoport alapítója egy interjúban úgy reagált: "Mind igaz. És nincs benne semmi titkolnivaló”. Ennek ellenére Sánta tagadta, hogy dolgozóik központi szervezéssel pályáztak és nyertek, mindemellett az alapító és a Continental is elismerte, hogy az alkalmazottak központi szervezés nélkül, de a dohánygyár érdekében pályáztak. Az azóta bejegyzett trafikos cégek között felfedezhető kapcsolatok alapján azonban ez az érvelés nehezen tartható.

Birodalom születik

A bajai cégháló csak a jéghegy csúcsa volt. Ezen felül az Opten céginformációs adatbázisa alapján közel 130 olyan trafikos céget jegyeztek be május végéig, amelyek tagjaikon keresztül a Continental-csoporthoz köthetők, beltagjaik pedig összesen 428 trafiküzemeltetési engedélyt nyertek (A táblázatba rendezett részletekért kattintson a képre!). A bajai céghálóban található cégekkel együtt így eddig 527 koncesszióról – a kiosztott 5378 trafikengedély csaknem 10 százalékáról – állapítható meg, hogy a Continental-csoporthoz kapcsolódik.

A Continental-csoporthoz köthető trafikcégek
Opten.hu, Hvg.hu

Ez a szám az újabb cégek bejegyzésével a nemzeti dohányboltok július 1-jei indulásáig tovább emelkedhet, azonban esélyes, hogy további Continental-közeli cégek feltárásával is csak a legszembetűnőbb kapcsolatok fognak nyilvánosságra kerülni. A HVG legfrissebb számában arról ír, egyes számítások szerint a Continental akár 1800 koncessziót is megszerezhetett. A nagy hazai élelmiszerláncok, a CBA és a Coop-csoport, valamint a vietnámi Vu Quy Dong érdekeltségébe tartozó Vimpex-csoport nyertesei körül is jól kivehető trafikos céghálózatok alakulnak ki, azonban ezek messze elmaradnak a Continental-csoporthoz köthető trafikbirodalomtól.

Az már eddig is ismert volt, hogy a Continental-csoport vezetői, dolgozói, valamint rokonai kiugróan sok trafikengedélyt nyertek. Csak néhány példát említve, Kulcsár András, a Tabán Trafik Zrt. alapítója és vezetője, valamint több családtagja összesen 16 trafikot nyert. Egedi István (szintén a Tabán Trafik Zrt. alapítója és a Continental-csoport több érdekeltségében cégtárs) és családja összesen 19 koncessziót kapott, az ugyancsak Tabán Trafik alapító Zádor család 10-et, a Tabán Trafik alkalmazásában álló Berényi János és felesége 8-at. Ők rendre feltűnnek az elmúlt időszakban bejegyzett trafikos cégek beltagjaiként.

Ezek azonban csak egy részét teszik ki a Continentalhoz köthető trafikoknak. A cégcsoport vezetői, dolgozói, családtagjaik és üzlettársaik ugyanis – hasonlóan a bajai céghálóhoz – számos trafikcégben megjelennek kültagként is, sok esetben olyan trafiknyertes mellett, akiről korábban nem volt ismert, hogy kapcsolatban áll a dohánygyárral vagy más érdekeltségeivel. A trafikcégek egyes tagjai 2, 3 vagy akár 5 trafikcégben is szerepelnek bel- és kültagként. A folyamat komoly szervezettséget mutat: végeredményként trafikos cégcsoportok alakulnak, és a szálak a Continentalhoz szorosan kapcsolódó személyek vagy családok kezében futnak össze.

Ez az eredmény tulajdonképpen nem is meglepő annak fényében, hogy a Continental-csoport vezetője, ifj. Sánta János részt vett a trafiktörvény kidolgozásában, azt a törvénytervezetet is az ő gépén hozták létre, amelyet a kormány előzetes véleményezésre kiküldött az Európai Bizottságnak, még azelőtt, hogy a törvényjavaslatot benyújtotta volna a parlamentnek. A trafiktörvény benyújtója, Lázár János pedig akkoriban Hódmezővásárhely polgármestere volt, ahol a Continental értékesítési és marketing részlege is székel, és Sántáék régóta köztudottan jó kapcsolatot ápoltak a volt polgármesterrel. Így a Continental-csoportnak bőven lehetett ideje és rálátása, hogy megtervezzen egy egész országot lefedő trafikhálózatot, melynek szervezettsége arra utal, hogy nem a trafiknyertesek kihirdetése óta eltelt néhány hét alatt rakták össze. Ez látható volt már a bajai trafikos cégcsoportnál is: néhány nappal a trafikpályázatok eredményeinek kihirdetése előtt egy kész céghálót jegyezett be a koordináló cég, amit már februárban létrehoztak.

Hogyan dolgoztunk?
Idén január elseje és május vége között az Opten céginformációs adatbázisa szerint összesen 1180 olyan betéti társaságot jegyeztek be, amely főtevékenységeként a dohányáru-kiskereskedelmet jelölte meg. A trafiktörvény előírásai szerint a trafiknyertesek egyéni vállalkozóként vagy betéti társaságok beltagjaiként üzemeltethetik a nemzeti dohányboltokat, amelyek koncesszióját 20 évre megnyerték. A legtöbb céges összefonódást a trafikok üzemeltetésére létrehozott betéti társaságok mögött a cégek bel- és kültagjainak korábbi üzleti kapcsolataiban lehet felfedezni, valamint abban, hogy egy személynél gyakran több trafikos cég is összefut.

 

Egyenként átvizsgáltuk a bejegyzett cégeket, és számos cég tagjainál a trafikos cégek halmozódását tapasztaltuk. Ennek alapján hoztuk létre a cikkhez mellékelt táblázatot, melyben egy-egy új trafikos betéti társaság tagjaiból kiindulva újabb és újabb kapcsolódó trafikos bt.-ket találhatunk. Nem a Continental-csoport az egyetlen, ahol céghálók épülnek (a CBA, a COOP és a Vimpex-csoport is jelentős számú trafikos céget gyűjt), de eddig messze ez a hálózat a legnagyobb. A cégek tagjainak és kapcsolatainak ellenőrzéséhez közösségi oldalakat és informális forrásokat is használtunk.

Trafikos cégcsaládok

Az egyik legnagyobb trafikos cégcsoport Kulcsár András körül koncentrálódik: a Tabán Trafik vezetője 19 trafiküzemeltetésre létrehozott betéti társaságra gyakorolhat befolyást családtagjain és üzlettársain keresztül, és ezáltal közel 90 dohányboltot irányíthat júliustól. Testvére, Kulcsár Katalin 5 trafikengedélyt nyert Budapesten, illetve Miskolcon, és dohányboltjai üzemeltetésére nagyrédei székhellyel bejegyeztette a Fumo Gold Bt.-t, melynek beltagja. A kültag Matisz Szilvia Sátoraljaújhelyről, aki egyúttal kültagja a Koki Trafik Bt.-nek is, amit ugyanarra a címre jegyeztek be, mint Kulcsár Katalin trafikcégét. A beltag Koklács Tamás szintén 5 trafikot nyert Budapesten és környékén.

A cégcsoport szerveződése itt nem áll meg: Matisz Szilvia édesanyja és testvére további négy trafikcégben kültag, többek között Koklács Tamás testvére, Koklács János Gábor bt.-jében, amely szintén 5 nemzeti dohányboltra fog felügyelni (Balassagyarmaton, Budapesten, Gyöngyösön, Miskolcon és Salgótarjánban). Ezen kívül más kapcsolatok is azt sugallják, hogy a cégcsoportra Kulcsár Andrásnak lesz ráhatása. Matisz Szilvia édesanyja kültag például egy olyan trafikcégben is, amelyben egy mindszenti nyertes, Szabó Ilona a beltag. Szabó Ilona Kulcsár András üzlettársa volt a gyöngyösi Dohánybolt Ellátó Kft.-ben a 2008-as indulástól tavaly év végéig, és a kft. székhelye ugyanaz a gyöngyösi cím, mint Szabó Ilona trafikcégéé. Ez a székhelye a Continental-tulajdonosok másik nagy érdekeltségének, a Corso Verona kávét, illetve kávé- és italautomatákat forgalmazó Pannon Kávé Kft.-nek, valamint ez a Tabán Trafik Zrt. gyöngyösi fióktelepének címe is.

MTI / Mészáros János

Érdekes képet mutat az az ág is, amely közvetlenül Kulcsár András alá tartozik. A Tabán-vezér egyszerre kültag Gulyás Csobán és testvére, Gulyás Regő trafikos cégében. Gulyás Csobán további 4 trafikos cégben, testvére pedig további 3 trafikos cégben kültag. A csoportosulás összesen 44 dohányboltot fog üzemeltetni júliustól. A trafikos cégek szerveződésének logikája mellett ez az ág még egy fontos jelenségre rámutat. A látszólag különböző érdekkörökbe tartozó trafikos céghálózatok korántsem különböztethetők meg egyértelműen: Gulyás Csobán olyan trafikos cégben is kültag, melynek beltagja a dunaújvárosi DM COOP tulajdonosai közé tartozik, és közvetve a CO-OP Hungary Zrt. tulajdonosa is (a részleteket lásd a táblázatban a Ciga Trafik  Bt.-nél).

A céges adatbázisok, valamint a közösségi oldalakon található üzleti és személyes kapcsolatok elárulják, hogy a Kulcsár-körhöz hasonlóan szerveződnek a Continental-csoporthoz köthető egyéb családi cégcsoportok is (a Zádorék, Egediék, vagy a Continental-csoport egy-egy dolgozója köré szerveződő trafikos cégek). De ugyanez mondható el Lengyel Antal, a Magyar Dohány Kiskereskedők Egyesülete (MDKE) elnöke köré szerveződő trafikos cégcsoportról is. Lengyel Antal a trafikpályázatokat kezelő Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. felügyelőbizottságának tagja, így komoly ráhatása lehetett a pályáztatásra. Közvetlen környezete rendkívül sikeresen pályázott: felesége, testvére és sógornője fejenként 5 trafikot nyert, még az MDKE titkárának is jutott 2 fővárosi trafik, és utóbbi élettársának is egy, szintén Budapesten.

Lengyel Antal szorosan kapcsolódik a Continental csoporthoz: a Tabán Trafik Zrt. alapítója és vezetője volt a kétezres évek elején, majd 2003-ban a Tabán Trafik Zrt. vezetőivel megalapította a Homewater Kft.-t, és a társaság tagja volt 2010-ig, amikor az MDKE elnöke lett. A HVG a Continental ügyeire rálátó forrásból korábban úgy értesüllt, hogy Lengyel Antal továbbra is dolgozik alvállalkozóként a Tabán Trafik Zrt.-nek. A Lengyel család körül szerveződő trafikos cégháló még szorosabb összefonódást mutat a Continentallal: a cégcsoportban megjelenik a Tabán Trafik Zrt. több dolgozója, a Werner család bajai trafikcégeiben feltűnt személyek, és Czibulya Istvánné Continental és Tabán Trafik igazgató fiának élettársa is.

Márta néni és a trafikos ügyvezetők utcája

Szegeden még Sánta János sógornőjének, Csíkosné Bakos Boglárkának a nyugdíjas takarítónője is nagy trafikcég tulajdonos és ügyvezető lett. Széll József Szilveszterné, akit egy környéken lakó forrásunk csak Márta néniként emlegetett, Szeged alsóvárosában Csíkos Attila, a műanyagipari Szeplast Zrt. milliárdos vezére és felesége közvetlen szomszédja. Csíkosné Bakos Boglárka ifj. Sánta János felesége, Bakos Orsolya testvére (Csíkosné 4 trafikot nyert Szegeden, lánya 5-öt Győrben, férje, Csíkos Attila szintén 5-öt Budapesten). A Continental Dohányipari Zrt. vezére is csak néhány házzal odébb, a szomszéd utcában lakik Szegeden. Mint forrásunk fogalmazott, Márta néni évek óta jár át Csíkosékhoz takarítani.

Márta néni fáradozásait úgy tűnik, meghálálta a család: 3 trafikos cégben lett kültag és cégjegyzésre jogosult. Az egyetlen gond csak az lehet, hogy nem lesz könnyű a munkába járás, a cégek székhelye ugyanis egytől egyig Szeged másik végén, a város külterületén található, a Szeplast Zrt.-vel azonos címen. Márta néni egyik cégének beltagja a Szeplast Konstrukt Kft. ügyvezetője, aki 5 trafiküzemeltetési engedélyt nyert Kecskeméten és Kiskunfélegyházán. A másik cégében a Szeplast Zrt. könyvelője lesz az üzlettársa, és 4 trafikot vezetnek majd Debrecenben és Szigetszentmiklóson. Harmadik cégében a Szeplast Zrt. volt igazgatójával dolgozhat 2 trafik üzemeltetésén, Dunaharasztiban és Érden.

Márta néni története itt nem ér véget, lakcíme ugyanis a cégadatbázis alapján megegyezik Oberna István lakcímével, aki 5 trafikot nyert Budapesten. Oberna István trafikos bt.-je székhelye szintén a Szeplast Zrt. címén van, ahol az említetteket is beleszámítva összesen 9 trafikos céget találhatunk, és összesen 38 nemzeti dohánybolt üzemeltetéséért fognak felelni júliustól. Ezek a cégek üzemeltetik Csíkosné Bakos Boglárka és lánya, Csíkos Attila és testvére, Csíkos Norbert trafikjait is. Három cég kültagjaként feltűnik Bakos Mihályné, a Bakos testvérek 70 felé járó anyja, Márta néni két házzal arrébb lakó szomszédja, akiből szintén ügyvezetőt faragtak. Hasonló sors jutott a Csíkos testvérek anyjának is, aki szintén három trafikcég ügyvezető kültagja lett a Szeplast Zrt. címére bejegyzett bt.-kben.

Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a hvg gazd Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Plusztartalmakkal!

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!