Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által felderített pénzügyi és gazdasági bűncselekmények okozta kár legnagyobb része költségvetési csalásból származik.
A NAV Bűnügyi Főigazgatósága és az irányítása alatt álló nyomozó szervek az első félévben 6257 ismertté vált bűncselekmény kapcsán indítottak büntetőeljárást - tette közzé a NAV a honlapján. Az e bűncselekményekhez kapcsolódó elkövetési érték 76,67 milliárd forint volt, ami 7,5 százalékkal haladja meg a tavalyi első félévi 71,31 milliárd forintot.
A folyamatban lévő büntetőeljárások kapcsán a kárbiztosítás összege (lefoglalás, biztosítási intézkedés, önkéntes megtérítés együttesen) 13,24 milliárd forintot tett ki, ami 17,27 százalékos kármegtérülést jelent. 2012 első félévében a kármegtérülés 12,36 százalék - 8,81 milliárd forint - volt. A vizsgált időszakban az ismertté vált hatáskörös bűncselekmények 38,8 százaléka a költségvetési csalás körébe tartozó bűncselekmény volt, de jelentős a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése (26,03 százalék), illetve a csődbűncselekmény aránya (8,43 százalék) is.
A szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésével kapcsolatos bűncselekmények száma a tavalyi első félévi 966-ról 1550-re nőtt. A számvitel rendjét megsértő bűncselekményeké ugyanakkor 1254-ről 203-ra, az áru hamis megjelölésével elkövetetteké 425-ről 338-ra, a csődbűncselekményeké pedig 755-ről 502-re csökkent.
Az egyes jogsértések kapcsán regisztrált elkövetési értékek a 2012 első félévében regisztrált értékekhez képest orgazdaság esetén a harmadára, áru hamis megjelölése esetén a felére, a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése esetén szintén csaknem felére csökkent, míg a költségvetési csalás körébe tartozó jogsértések esetén 64,34 milliárd forintról 66,96 milliárd forintra nőtt.
A költségvetési csalás körébe tartozó bűncselekmények elkövetési értéke 87,33 százalékot - 66,96 milliárd forintot - tett ki az összesített elkövetési értékből - ismerteti a NAV.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Kis magyar abszurd – írja Hadházy Ákos.
Egyre jobban hasonlít a valóság az 1984-re.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”