szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Több mint ezer jármű és közel 500 buszsofőr hiányzik a Volán-társaságoknál - hangzott el az InfoRádió műsorában.

A Volán-társaságok régiós cégekbe való összevonásával kapcsolatban a következő lépésként azt várták volna, hogy a piacnyitás előtt százasával érkeznek új járművek a társaságokhoz - mondta az InfoRádiónak Baranyai Zoltán, a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke.
 
Szerinte nem újkeletű a probléma, hogy bizonyos régiókban - adott esetben egy társaságon belül is egy bizonyos területen - autóbuszvezető-hiány van. Nem találni utánpótlást, sok esetben a társaságok olyan munkavállalókkal tudják csak visszatölteni a létszámot, akik már valamilyen fegyelmi okból elkerültek a cégektől, mert egyébként menetrendszerinti járatok közlekedése kerülne veszélybe - tette hozzá a szakszervezet elnöke.

Azt mondta, nem csak ők, de a munkáltató is úgy látja, hogy a képzés finanszírozását központilag meg kellene oldani.

Ma egy D-kategóriás jogosítvány megszerzése és az autóbusz-vezetővé válás költsége 750 ezer forint körüli összegre rúg, Baranyai Zoltán szerint viszont egy pályakezdő vagy egy több éve munka nélkül lévő fiatalnak nincs ennyi pénze.

Főleg úgy nincs, hogy annyira nem lehet jól keresni ebben a szakmában, hogy a 750 ezer forintot a keresetével rövid úton vissza tudná pótolni. Nem vonzó a szakma, körülbelül 500 fő hiányzik a szakmából jelenleg - mondta. 

Arról is beszélt, ígéret van arra, hogy 1000-1200 jármű fog érkezni, de már a 24 óra utáninak látják a folyamatot, már itt kellene lennie ennek az ezer járműnek.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!