szerző:
Torontáli Zoltán

Sokkolja a hír, hogy Finnországban havi negyedmillió forintnak megfelelő, feltétel nélküli alapjövedelmet akarnak bevezetni? Akkor megmutatjuk, hogy miért nem kell hasra esni ettől, miért ne kezdjen csomagolni, és a kivándorláson gondolkozni. A hasonló magyarországi alapjövedelem-terveket pedig valószínűleg jobb, ha elfelejti.

Óriási karriert futott be a világsajtóban a hír, hogy Finnországban elkottyantották, mekkora összeg lenne az a feltétel nélkül garantált alapjövedelem, amely mindenkinek járna – akinek nincs egyéb megélhetési forrása. Amint ugyanis arról a hvg.hu is beszámolt, kiderült, hogy havi 800 euróra tervezik belőni az összeget. Ez demoralizáló lehet még azoknak a magyaroknak is, akik viszonylag jól fizetett állásokban dolgoznak, nem beszélve a minimálbéresekről, a munkakeresőkről, vagy a szociális segélyeken tengődőkről. A közmunkások pedig egyenesen sokkot kaphatnak a hírtől, hogy egy munkanélküli finn állampolgárt durván havi negyedmillió forinttal terveznek kistafírozni – tulajdonképpen a semmiért. Mielőtt azonban a fél Magyarország tömött sorokban elindulna északra, érdemes mély levegőt venni, és átnézni, hogy a valóságban mit jelenthet majd ez a garantált jövedelem.

Alapvetően nem is arról van szó, hogy 800 euróból élni Finnországban messze nem ugyanaz, mint itthon 250 ezer forintból (ezt körülbelül mindenki tudja), hanem arról, hogy a rendszer egyelőre távol van a bevezetéstől, nagyon kevés konkrét részletet tudunk róla, amit pedig mégis, az máris nagyban árnyalja a képet.

Karácsonyi szezon Helsinkiben - pénz ajándékba?
©

Ahhoz, hogy megértsük, mit jelent a havi 800 euró, muszáj végigvenni röviden, hogy mi történik ma Finnországban, ha például valaki elveszti a munkáját, és hirtelen megszűnik minden jövedelme. A szociális háló ugyanis magyar szemmel nézve még ma is szinte elképzelhetetlenül erős, noha az utóbbi években azért sokat gyengítettek rajta.

Nem engedik leszegényedni az embert

Manapság az állásban lévő finnek döntő többsége tagja az úgynevezett "munkanélküli pénztárak" egyikének, vagyis havonta meghatározott összeget levonnak a fizetéséből, egyfajta munkavédelmi biztosítás gyanánt. Az ilyen munkavállalók egy előre meghatározott (elég bonyolult) számítási mód szerint akár 500 munkanapig (azaz majdnem két évig) is kaphatnak ezekből az alapokból juttatást.

Ha például valaki Helsinkiben lakik, 40 éves, és éppen havi nettó 800 eurót keres (ami nagyon minimális, nem életszerű, csak az alapjövedelemmel egybeesése miatt említjük), és elveszti az állását, akkor az alapból nagyjából nettó 650 eurós munkanélküli segélyt kaphat. Ha nettó 1800 eurós állásból rúgják ki (ez már közelebb áll a finn valósághoz), akkor munkanélküliként körülbelül nettó 1000 eurót vihet haza az alapból, ha pedig nettó 3100 eurót keresett, akkor 1600 euró marad a zsebében havonta. Finnországban a medián átlagkereset valahol bruttó 3000 euró körül van jelenleg.

Ha az 500 nap lejárt, vagy pályakezdő az illető, esetleg nem volt tagja egyik munkanélküli pénztárnak sem, akkor sem kell nagyon kétségbe esnie, hiszen havi nettó 560 euró még ekkor is csurran-cseppen az államtól (ha pedig gyermeke is van, akkor jóval több). Ráadásul ez az összeg határozatlan ideig adható, a munkakeresőktől csak azt várja el az állam, hogy aktívak legyenek, vagyis bizonyos időközönként jelenjenek meg a hivatalban, és tényleg próbáljanak munkába állni.

A munkanélküliként kapható juttatások azonban csak egy részét képezik a rendszernek, amely mára meglehetősen barokkos lett: egy nehéz helyzetbe jutott finn család számos egyéb jogcímen is kaphat még (például lakhatási és egyéb szociális) támogatást az államtól vagy az önkormányzattól. Nagyon nehéz kiigazodni a szisztémában, mert a fent említett összegekből például levonnak, ha egy családon belül más segélyt is igénybe vesznek. Igaz, van olyan juttatás is, amit viszont érintetlenül hagynak ilyenkor is – vagyis nem nagyon lehet általános képet kapni, a rendszer próbál egyedi válaszokat adni az egyedi élethelyzetekre.

Magyarország - nem feltétel nélkül adják.
©

Az már csak adalék, hogy a világ élvonalába tartozó finn oktatási rendszer az általános iskola végéig például ingyenes, de nem úgy, mint a magyar, hanem majdnem tényleg. A gyerekek étkezéséért senki sem fizet, a tornatermet nem a szülők hozzák rendbe „társadalmi munkában”, de még a rövidebb kirándulásokért sem kell kinyitni a pénztárcájukat. A hirtelen bajba jutó finn családban tehát a gyerek iskoláztatása nem feltétlenül válik óriási anyagi teherré.

800 euró, és nincs több kérdés

A finn kormány elképzelése ezek fényében már egészen másként fest, hiszen a program célja többek között az lenne, hogy a fent vázolt szociális hálót átalakítsa. Leegyszerűsítve: a finnek és az országban társadalombiztosítási jogviszonyban lévő személyek, tehát például a megfelelő ideje ott dolgozó külföldiek is megkapnák a nettó, adómentes 800 eurójukat, és mehetnének isten hírével (bár a tényleges változtatás várhatóan nem lenne ennyire drasztikus).

Jól látszik, hogy a nettó 800 euró (ha tényleg megszűnne minden más támogatás), nagyon sokaknak hátralépés lenne a jelenlegi helyzethez képest. Ráadásul havi 800 euró Finnországban éppen csak az éhenhaláshoz elég, bár általánosítani persze ebben sem lehet, mivel a lakhatás és a rezsi viszi el a legtöbb pénzt, és ez az egyéni élethelyzettől erősen függ.

Az állam viszont nyerhet a változtatással, mert – ahogy Juha Sipilä kormányfő ki is jelentette –, a változtatástól egyértelműen költségcsökkenést vár, hiszen a jövőben nem kell majd fenntartani a nagyon komplex, szerteágazó szociális ellátórendszer egyes elemeit. A finnek azonban nem rohannak, az alapjövedelemmel kísérletezés várhatóan csak 2017-ben indul, csak 10 ezer fős mintán, 550 euróval, és két évig tart majd. A finnek többsége amúgy támogatja az alapjövedelem ügyét, a szakembereknek azonban halvány fogalmuk sincs róla, hogy „élesben” hogyan fognak reagálni a kezdeményezésre.

Van kormányprogram, amit meg is valósítanak

Az alapjövedelemmel kísérletezés a jelenlegi kormányprogramban (mert van ilyen) benne van, annak végrehajtását pedig gyakorlatilag kötelezőnek tartja magára nézve a kabinet, ezért indult el az egész diskurzus. Igaz, a menetrendet látva várhatóan csak a következő kormány lesz képes levonni a kísérlet tanulságait – de ennek ellenére az valószínű, hogy a tervből lesz valami. A nagy ellátórendszereken tervezett, hasonlóan hosszú ideig tartó, akár ellentétes színezetű kormányokon is átívelő változások ugyanis Finnországban többnyire meg szoktak valósulni.

Magyarországon a LÉT munkacsoport 2014 januárjában mutatta be azt a tanulmányát, amely 25-50-75 ezer forintos alapjövedelmet javasolt bevezetni – sorrendben – a gyerekeknek, felnőtteknek és várandós anyáknak. Az ötletet egy évvel később a Párbeszéd Magyarországért melegítette fel, a Karácsony Gergely vezetett zuglói önkormányzat pedig 26 ezer forintos minimáljövedelmet szavazott meg a kerület lakosainak – ez azonban nem feltétel nélküli alapjövedelem, sokkal inkább szociális juttatás, mert egyrészt minden rászoruló lakosnak jár, másrészt a folyósítása több feltételhez is kötve van.

Nem menne senki dolgozni?

A hazai diskurzus – értelemszerűen – sokkal alacsonyabb összegekről folyik, mint a finn, de az északi államban tervezett kísérlet hasonlóságot is mutat a magyar felvetésekkel, mert pont az az egyik fő célja, mint nálunk: kideríteni, vajon az alanyi jogon járó juttatás miatt nem fordulnak-e el a munkalehetőségek keresésétől a lakosok (amitől egyébként sokan tartanak is). A Központi Statisztikai Hivatal szerint 2014-ben egy két aktív korú felnőttből és két gyerekből álló magyar család létminimuma 253 ezer forint volt havonta, a LÉT által meglehetősen alacsonyra belőtt 25-50-75 ezer forintos rendszerben pedig ez a család havi 150 ezer forinthoz jutna akkor is, ha két felnőtt tagja nem dolgozik.

Koldus Finnországban - az alapjövedelem mindenkinek járna, aki jogosult a finn társadalombiztosításra.
©

Mindez azért elgondolkodtató, mert az újabb hazai munkaerő-piaci problémák egyik jelensége pont az, hogy már a közmunka lehetősége elszívja a versenypiacról a munkaerőt, vagyis sokan inkább a nettó 51-66 ezer forintos közmunkásbért választják (és ha tehetik, akkor mellette feketén még dolgoznak máshol), minthogy a nettó 68-80 ezer forintos minimálbérért állást keressenek.

Ha pedig a példaként említett magyar családban a két felnőtt dolgozik, de csak szakképzett minimálbért keres, akkor nettó 160 ezer forintot visz haza összesen, ami csupán 10 ezer forinttal több annál, mintha (két gyereket feltételezve) a LÉT által javasolt alapjövedelmet kapná – munkavállalás nélkül. Vajon 10 ezer forintos többletért megszakadna-e a két felnőtt, hogy munkát találjon, vagy esetleg felvenné a garantált alapjövedelmet, és megpróbálna feketén alkalmi munkát keresni?

A feketefoglalkoztatásról nem éppen híres finn helyzethez tehát a magyar aligha hasonlítható (az északi országban egyébként jelenleg 280 ezer aktív korú munkakereső van, amely 10 százalékos munkanélküliségi mutatónak felel meg). Mindezek alapján Magyarország sokkal nehezebb helyzetben lenne, ha megpróbálná belőni az ideális alapjövedelem értékét.