Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Nagy Márton lemondott a BÉT-nél betöltött elnöki pozíciójáról, és az MNB javaslata az, hogy az elnöki pozíciót egy személyben a vezérigazgató, Végh Richárd töltse be.
A lemondás okaként Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Zrt. vezére a Portfolio.hu-nak adott interjúban azt mondta: a "fő tulajdonos - MNB képviselőjének - napi szintű részvételére a tőzsde élén már nincs szükség. Ennek megfelelően Nagy Márton tervezetten lemondott a BÉT elnöki posztjáról." Korábban megírtuk, hogy Matolcsy György jegybankelnök leginkább Nagy Mártonra támaszkodott eddig szakmai ügyekben, alelnököt csinált belőle, de most meggyengült a pozíciója. Akkor az egyik feltételezhető oknak azt sejtették, hogy az MNB elnöke nem akarta, hogy alelnöke túlzottan megerősödjön. A másik verzió pedig arról szólt, hogy Matolcsy a lojalitás hiányaként értékelhette azt, amikor Nagy Márton tavaly márciusban kiszállt az egyik jegybanki alapítványból, és ezt nem is titkolta a nyilvánosság előtt.
Túl erős lett, lejtőre ültették Matolcsy egyik húzóemberét?
Nagy Márton alelnök lehet a jegybankban zajló hatalmi átrendeződés kárvallottja - írja a 24.hu.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?
Focivébés poszterünk böngészésétől garantáltan mindenki világbajnoki hangulatba kerül.
A Fidesz elnökeként megy tárgyalni.