szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A munkaidő jó beosztása és a megfelelő alvásmennyiség talán a két legfontosabb dolog ahhoz, hogy napról napra száz százalékot adjunk ki magunkból munkahelyünkön. Ezekről a tevékenységekről készültek olyan kutatások, melyek eredményeit érdemes megfogadni.

A témában több kutatást is röviden összegző Science of Us cikkéből kiderül, hogy a munkahelyeken a megfelelő pihenés kapcsán az irodai dolgozók és kreatív munkát végzők körében is hasonlóak a tapasztalatok. A hivatkozott irodalmak szerint ahhoz hogy kipihenten menjünk dolgozni, átlagosan 8 óra alvás szükséges, munkahelyünkön pedig az a legideálisabb, ha 90 perces blokkokra osztjuk feladataink elvégzését.

A koncentrált munkával végzett másfél órás szakaszok között 15, maximum 20 percet pihenjünk, ez zenehallgatástól a facebookozásig bármivel telhet, a lényeg, hogy ne dolgozzunk. Ha estig van dolgunk, akkor előbbi tanácsok megfogadása nélkül délután 4 és 7 óra között 40 százalékosra is csökkenhet a teljesítményünk a reggeli időszakhoz képest.

Emellett a délutáni sziesztát is érdemes bevezetni, hiszen ha munka után 20-30 percet alszunk, akkor még inkább kipihentek leszünk, de még ezeket a tanácsokat is érdemes megfogadni alvási szokásaink kialakításánál.

Újabb 10 milliárdos osztalékot fizetett a Nemzeti Dohányboltokat ellátó cég

Újabb 10 milliárdos osztalékot fizetett a Nemzeti Dohányboltokat ellátó cég

Presser Gábor: „A világban gyorsan növekvő káosz uralkodik, megvezetett emberek rohannak a vesztük felé”

Presser Gábor: „A világban gyorsan növekvő káosz uralkodik, megvezetett emberek rohannak a vesztük felé”

Megszorongatja a ChatGPT-t a DeepSeek frissített MI-je, de a cenzúra terén is szintet lépett

Megszorongatja a ChatGPT-t a DeepSeek frissített MI-je, de a cenzúra terén is szintet lépett

Ryan Phillippe meleg kamaszt játszott, félt a szereptől

Ryan Phillippe meleg kamaszt játszott, félt a szereptől