"Az idei évvel sok probléma volt, már elrontottuk ott, hogy a tavalyi hiánycélok nem teljesültek, emiatt korrekció kellett, a magas jegybanki kamatok miatt 170 milliárddal többet költ a költségvetés a kamatokra mint, ahogy eredetileg tervezték" - fogalmazott Kuncze Gábor a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
Kuncze szerint az EU-csatlakozással összefüggésben a határon keresztüli elszámolásoknál, "valami történt az általános forgalmi adóval", mert ott több mint 100 milliárdos lesz az elmaradás. Mint mondta, a hiány oka az is, hogy a ciklus elején meghozott bérintézkedések következményei végig vonulnak a ciklus egészén, emellett az előző kormány idején bevezetett lakáspolitika azzal járt, hogy a lakosság megtakarításai elfogytak, és ezek nem állíthatók szembe a költségvetés hiányával, így külső forrásból kell ezeket is finanszírozni.
A jövő évi költségvetésből 100 milliárdot zárolt a kormány, hogy ha esetleg nem érvényesülnének a célok, mert nem a tervek szerint alakulnak a folyamatok, akkor ez az összeg lehet a korrekció eszköze közölte az SZDSZ elnöke.
Ha a hiány leszorításánál egy erősebb tempót akarna a kormányzat, akkor "nagyon durván be kellene avatkoznia" különböző társadalmi csoportok életviszonyaiba, de ezt nem lehet minden következmény nélkül megtenni - jelentette ki a pártelnök arra reagálva, hogy az Európai Bizottság elmarasztalta a magyar kormányt, mert a brüsszeli testület szerint nem voltak elég hatékonyak azok az intézkedések, amelyeket a kabinet hozott az államháztartási deficit korrigálására.
Kuncze a költségvetési hiányt magyarázza
Az idei költségvetési hiányhoz jelentős mértékben hozzájárult, hogy a tavalyi hiánycélok nem teljesültek és a magas jegybanki kamat miatt ez a tervezetnél 170 milliárddal többe kerül - közölte a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke egy televíziós nyilatkozatában.
Benyújtotta a közmédia átalakítását célzó törvénycsomagot a Tisza, itt vannak a részletek
Mi nem megmenteni akarjuk a gyereket, hanem a bizalmát visszaépíteni
A Világszép Alapítvány vezetője volt a Másik út podcastban Orsós Lajos vendége.
Kanada hatalmas hajtás után egyenlített Bosznia-Hercegovina ellen a világbajnokságon - 1:1
Elalvás okozhatta mindkét balesetet az M1-es autópályán
A rendőrség tájékoztatása szerint hét moldáv férfi és egy török sofőr halt meg.
Hormonok, félelmek és kötődés: így születik meg az apa
A világ most Le Mans-ra figyel – mi a 24 órás brutális verseny sava-borsa?
Több tucat embert kirúgtak a Miniszterelnökségről
Magyar Péter menesztette a titkosszolgálatok vezetőit
A négy nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatójának kell távoznia.
Németh Zsolt: A Fidesz-kormány túltolta az Európa-ellenes politikát
3,5 millió közpénzt költött egy háromnapos afrikai úton szállásra Nagy István
Gyanús halálesetek miatt exhumálnak négy holttestet Dunapatajon
Azt vizsgálja a rendőrség, hogy az elhunytak halálát nem idegenkezűség okozta-e.