Hétfőn este a főváros XI. kerületében egy 37 éves hajléktalan férfi ruházata – eddig ismeretlen körülmények között – meggyulladt - olvasható a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) honlapján. A férfi segítségére egy közeli bolt eladója sietett, aki eloltotta a tüzet és értesítette a mentőket.
A hajléktalan férfi súlyos sérüléseket szenvedett. A férfi kihallgatása során először azt állította, hogy véletlenül saját magát gyújtotta fel cigarettájával, majd kórházi ágyán azt mondta, hogy két ismeretlen férfi bántalmazta és gyújtotta fel, mivel nem adta oda a nála lévő bort.
A BRFK súlyos testi sértés bűntette elkövetése megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen. Tanúk szerint a hajléktalan férfit három másik férfi szidalmazta és bántalmazta, a tűz keletkezésének okáról azonban eddig senki nem tudott érdemleges információval szolgálni.
Megégett egy hajléktalan Budapesten
Súlyos égési sérülésekkel szállítottak kórházba egy hajléktalant, aki eddig ismeretlen körülmények között égett meg Budapesten.
Magyar Péter üzent Windisch Lászlónak, nem biztos, hogy minden uniós pénz hazajut – ezek voltak a kormány döntései
Magyar Péter üzent Orbán Balázsnak és „Szalai Zolinak”, hogy nehogy kifosszák még gyorsan a vagyonkezelő alapítványokat
Magyar Péter a HVG-nek: Vége van a következmények nélküli vagyonbevallások korszakának
A Kúria döntött az MTA-vagyonnal kapcsolatos perben
Hankó Balázs nem 261, hanem több mint 1000 milliárd forint állami támogatásról állapodott meg Krausz Ferenccel
Para-Kovács Imre: Búcsúlevél a Fideszhez
A kormány felfüggeszti az ebben a formában értelmetlen mohácsi Duna-híd kivitelezési munkáit
Vitézy Dávid feladata lesz a beruházás felülvizsgálata.