A kormány összesen 2 ezer milliárd forint értékű projektről kezdett társadalmi vitát pénteken – mondta a kormányszóvivő.
Az európai unió támogatásából megvalósuló fejlesztésekről Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Hivatal honlapján lehet információkat szerezni - közölte a kormányszóvivő. Danks Emese kijelentette, hogy a kormány a társadalmi vita lezárultát követően november végén-december elején dönt a projektekről.