Veres János pénzügyminiszter szerint a témában már megkezdett folyamat sikerét elősegítheti az államfő által kezdeményezett egyeztetés. A pénzügyminiszter emlékeztetett arra, hogy a kormány nevében a Pénzügyminisztérium (PM) július elején nyilvánosságra hozta a költségvetés szabályainak megújításával kapcsolatos elképzeléseit. Ezt a PM honlapján megismerhetővé tette és az elképzelésekről ötpárti egyeztetés kezdődött.
Az elképzelések szerint az új szabályozás tartalmazná a költségvetés előkészítésének és elfogadásának új, szigorúbb szabályait, beleértve a költségvetési hivatal felállítását és jogkörének meghatározását is. Másrészt új szabályokat vezetnének be a fejezeti költségvetési korlátok meghatározására.
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője is azt közölte, hogy részt venne egy ilyen találkozón, ahol kifejtené álláspontját a kérdésekkel kapcsolatban. Az ellenzéki politikus úgy látja, hogy a köztársasági elnök véleménye több kérdésben is hasonlít a Fidesz álláspontjára. Példaként említette az erős állam, erős ország gondolatát.
Az SZDSZ fontosnak tartja a köztársasági elnök jelenlétét egy ilyen kérdésben, ugyanakkor úgy véli, a kormányzás és a törvényhozás a kormány és a parlament dolga. Ezért meg kell találni a helyes irányokat. Horn Gábor, a koalíciós koordinációért felelős liberális államtitkár véleménye szerint az elnök által felvetett irányokat képviseli a kormánykoalíció is.
Hocz Zoltán, az MDF országos elnökhelyettese szerint elnök kezdeményezése talán kimozdíthatja a holtpontról a parlamenti pártok, illetve a kormány és az ellenzéke közötti viszonyt. Hiszen az nem csak egy kormányzati ciklus kérdése, hogy egy ország költségvetési stabilitása mennyire szilárd, mennyire szolgálja a közjót. Ez valamennyi politikai erőnek felelőssége.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) - bár szükséges az elnökségi döntés - vélhetően ott lesz azon az egyeztetésen, amelyet a köztársasági elnök tervez még ebben a hónapban. A KDNP szerint olyan súlyú kérdésről van szó, ami elnökségi döntést igényel. Az elnökség döntése várhatóan pozitív lesz, hiszen Sólyom László köztársasági elnök felkéréséről van szó.
A köztársasági elnök még augusztusban tárgyalásra hívná a parlamenti pártokat a költségvetés alkotmányos korlátok közé szorítása, a túlköltekezés és megszorítás ciklusaiból való kitörés érdekében. Erről Sólyom László a Magyar Hírlapban szombaton megjelent interjúban beszél.
A cikk szerint a köztársasági elnök kifejtette: "most lehetne és kellene a költségvetést alkotmányos korlátok közé szorítani. Erre, és a szabályok betartását kikényszerítő szerv felállítására most mind kormány-, mind pedig ellenzéki oldalról van hajlandóság. A születőben lévő, törékeny konszenzust szeretném támogatni és megerősíteni azzal, hogy még ebben a hónapban tárgyalásra hívom a parlamenti pártokat a Sándor palotába. (...) a szabályozott költségvetés az ország jövője szempontjából alapvető kitörési pont túlköltekezés és megszorítás ciklusaiból".
Mind az öt párt részt venne az államfői egyeztetésen
Mind az öt parlamenti párt részt venne a köztársasági elnök által kezdeményezet, a költségvetési szabályok megújítását, a szabályok betartását kikényszerítő szerv felállítását is célzó tárgyaláson.
NKA-botrány: elvitték az otthonából a Fidesz-frakció egyik munkatársát
A Mol nem működteti tovább a kekváját, amivel a határon túli focit, az MCC-fesztet és Káel Csabát támogatták Orbánék alatt
Házkutatást tartottak a Családbarát Magyarország Központnál
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Csendben növekedhet, mégis jó eséllyel gyógyítható: mit kell tudni a follikuláris pajzsmirigyrákról?
MTVA: két hét alatt csaknem 7 milliárd forintot takarított meg a közmédia új vezetése
Elzavarja a kutyás strandot Keszthely
Kínai lap: kivonultak a hatóságok a BYD Szegeden épülő gyárához
Jelentkezz a HVG gyakornoki programjára!
Ha érdekelnek a hírek és belülről is megismernéd a sajtó működését, írj nekünk!