Kidőlt fák miatt nem indul péntek reggel egy buszjárat

Péntek reggel nem közlekedik a Pápa-Zirc-Veszprém közötti távolsági buszjárat, mert Bakonybél és Bakonykoppány között csütörtökön lezárták a kidőlő fák miatt életveszélyessé vált utat - közölte Lauer János ezredes, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője.

  • MTI

A Pápára és Zircre, illetve a nyugat-bakonyi településekről Veszprémbe bejáró diákok és dolgozók péntek reggel nem juthatnak el a Bakony Volán távolsági járatával az iskolákba, munkahelyekre - mondta az ezredes. Hozzátette: a pápai parancsnokság tűzoltói csütörtök estig nagy erőkkel dolgoztak az útszakasz megtisztításán - fákat, faágakat kellett eltakarítaniuk -, de a munkálatokat csak pénteken folytathatják. 

Az ezredes tájékoztatása szerint a buszjárat kimaradása, illetve a közlekedési korlátozás elsősorban az alábbi településeket érinti: Adásztevel, Nagytevel, Bakonybél, Bakonykoppány, Bakonyszűcs, Homokbödöge, Huszárokelőpuszta és Ugod.

Lauer János utalt arra is, hogy a mintegy 8-10 kilométeres, lezárt útszakaszon képtelenség kivágni minden veszélyessé vált fát, így csak a jobb idő, a havazás megszűnése hozhat megoldást.  Az ezredes elmondta: az utat a közútkezelő behajtást tiltó táblákkal lezártnak nyilvánította ugyan, ám a saját felelősségére bárki behajthat; a parancsnok azonban figyelmeztetett ennek a rendkívüli veszélyességére. Mint mondta, sok fa dőlt ki az útra, a veszély nagy, s bármikor rázuhanhat egy fa vagy nagy faág a tiltást figyelmen kívül hagyó autósokra.

A katasztrófavédelem megyei parancsnoka arra kéri azokat az embereket, akiknek pénteken Pápáról Zircre kellene eljutniuk (avagy fordított irányba utazniuk), hogy ne vágjanak neki ennek az útvonalnak, hanem 20 kilométernyi kerülővel Veszprémvarsány irányába keljenek át a Bakonyon.

Hozzászólások