Gyurcsány Ferenc szerdai blogbejegyzésében azt írta, hogy a miniszterelnökségről és a pártelnöki posztról való lemondását sem tekinti nagy árnak, ha ezzel növekszik sok fontos, helyenként valóban nehéz döntés meghozatalának és elfogadásának az esélye, és ha ezzel segíteni tudja az új kormányt.
Mint írta, a pártelnökség kérdése nehezen megoldható dilemmává vált a napokban. "Egyik oldalról világos, hogy az új kormány támogatásának feltételei javulnak, ha távolabb kerülök tőle. Másfelől meglehetősen sokan vannak, a Magyar Szocialista Párt tagjai, helyi vezetői, és a szociálliberális értelmiség jelentékeny része is, akik számomra is meglepő erővel marasztalnak, akik eddig is nagy támogatást adtak mindahhoz, amit csináltam" - tette hozzá.
Gyurcsány Ferenc véleménye szerint ha maradna, veszélybe sodorhatná a kormányt, ha megy, sok embernek csalódást okoz. "Nem sok időm volt feloldani ezt a dilemmát. Végül azt gondoltam, és ma is azt gondolom, hogy a kormányzás, a kormányzás stabilitása és hitelessége a legfontosabb érv" - szögezte le blogjában. Hozzátette: a baloldalt sokféleképpen tudja szolgálni, és ezt meg is teszi.
"Ha a távolságtartás segít, akkor úgy helyes, ha keveset fogok a nyilvánosságban szerepelni. Ritkábban fogok blogot írni, ügyelni fogok arra, hogy távol tartsam magamat a kormányzástól, és ha nem vagyok a párt vezetője, akkor ne avatkozzak be a párt legfelsőbb szintű döntéshozatalába se" - közölte internetes naplójában.
Gyurcsány Ferenc a miniszterelnöki lemondásával összefüggésben arról is ír: a válsággal való küzdelem stabil kormánytöbbséget, új miniszterelnököt igényel, mindezt a lehető legkisebb időveszteséggel. Gyurcsány Ferenc bízik abban, hogy az új kormány megalakítására vonatkozó kezdeményezésével több esély van arra, hogy az ország elfogadjon olyan intézkedéseket és programokat is, amelyek elengedhetetlenek az egyre mélyülő válságban.
Gyurcsány: dilemma a pártelnökség, sokan marasztalnak
A kormányzás stabilitása és hitelessége a legfontosabb - magyarázta Gyurcsány Ferenc távozó miniszterelnök internetes naplójában azt, hogy miért döntött a pártelnöki posztról való távozás mellett.
Semmiféle kémkedést nem végeztem – mondta a HVG-nek Felföldi József debreceni milliárdos, miután megtaláltuk nevét a nyitottaktak.hu-n
Megszólalt Szikora Róbert, miután megjelent a neve az ügynökaktákban
Szijjártó Péter elébe ment a találgatásoknak, megosztotta több családtagjának adatait is
Szigeti Ferenc: Volt megkeresés, de soha nem szerveztek be
Történelmi pillanat, megnyíltak az ügynökakták – mutatjuk, mit találhatunk, és mi az, amit biztosan hiába keresünk
7 tipp, ha egy családtag nevét dobja ki az ügynökoldal
Magyar Péter szerint nemcsak azt lehet keresni, ki jelentett, hanem azt is, kit figyeltek meg
Történelmi elnökséget akart Trump, és megkapta a republikánusok történelmi félidős veresége formájában
A Képviselőházban és a Szenátusban is a demokratáké a többség, már csak a győzelmük mértéke kérdéses – élő közvetítés a félidős választásokról
Mississippiben 43 szavazat a különbség, Alaszkában alig 1700 – így állnak a legfontosabb szenátusi versenyek
Paul Lendvai: Bumerángként üthet vissza Trump önbecsapása
A Fidesznél megbukott közvélemény-kutató az AfD tanácsadójához szegődött
Dubajban hirdetnek egy Porschét, amelynek Matolcsy Ádámhoz is köze lehet
Sérülésmentes, alig futott kocsiként árulják a luxusautót.