Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Oszkó Péter pénzügyminiszter a Dow Jones-nak nyilatkozva elmondta: az ország javuló pénzügyi helyzete lehetővé teszi, hogy az IMF jelenlegi kölcsönének jövő októberi lejárta után ne kelljen újabb hiteleket felvenni a szervezettől. A magyar fiskális és monetáris politikáról szóló fejtegetéseit a mai Wall Street Journal idézi.
Oszkó azt állította, hogy a jelenlegi hitel feltételeit nem az IMF kényszerítette Magyarországra, hanem az magyar kezdeményezés volt, amit az IMF és az EU üdvözölt és támogatott. Oszkó elárulta, az IMF-kölcsön hathónapos meghosszabbításával elérik, hogy a futamidő átnyúljon a politikai cikluson, vagyis garantálja a jelenlegi költségvetési politika folytatását. (Ez közvetve annak elismerése, hogy a várhatóan hatalomra kerülő Fidesz-kormány mozgásterét ezzel lényegében szűkítették. A szerk.)
Oszkó Péter © Stiller Ákos |
A miniszter szólt az önkormányzatokra lőcsölt újabb feladatokról, és mint mondta, erre való tekintettel az önkormányzatok jövő évi költségvetésében 190 milliárd forint deficitet terveznek, szemben az idei 74 milliárddal. Szigorú és örömtelen lesz a jövő évi költségvetés – ismerte el. A szocialisták és a liberálisok tisztában vannak a helyzettel. „Hajlandó vagyok a részletekről vitába bocsátkozni, de a sarokszámokból nem engedek. Tudatában vagyok a túlköltekezés kockázatával, ezért lépéseket teszünk ennek megakadályozására, például a minisztériumokhoz kincstárnokokat nevezünk ki, akik ellenőrzik a nagyobb kiadási tételeket” – mutatott rá Oszkó Péter.
A továbbiakban elmondta, „a fegyelmezett fiskális politika nagyobb mozgásteret enged a monetáris politikának. Tudomásom van arról, hogy az elemzők újabb kamatvágást várnak. (…) A helyzet javulásával ismét elkezdhetünk gondolkodni az euró bevezetésének dátumáról”.
Idén már nem tervezi a kormány újabb devizakötvény kibocsátását, a költségvetési hiány finanszírozása ebben az évben megoldható forintkötvények eladásával, főként amiatt, hogy a finanszírozási igény csak az utolsó negyedévben lép fel – húzta alá a pénzügyminiszter. Mindez nem zárja ki, hogy Magyarország a jövő év első felében, a jelenlegi kölcsönök lejártával, nem fog újabb devizakötvénnyel kijönni a tőkepiacra – tette hozzá. Az ország az IMF-kölcsön miatt nem tudja rövid távon csökkenteni az árfolyamkockázatot, de már az is eredmény, hogy a kockázat nem növekszik – idézi a Dow Jones a magyar minisztert.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
Milyen jogi megfelelési követelményekre kell figyelnie a vállalkozásoknak, ha MI-alapú eszközöket használnak a munkaügyi területeken?
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Öt önálló indítvány lesz napirenden.
Damir Davidov a rakéták és tüzérségi lőszerek frontra szállításáért felelt.