A Fidesz-kormány első bő egy évében kétszer nem lesz érdemi kormányzás, egyszer a foci-VB, egyszer pedig Magyarország EU-elnöksége miatt. Többek közt ez derült ki a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének keddi budapesti rendezvényén, melyen két ismert politológus, Kéri László és Stumpf István tartott előadást. Előbbi jól beolvasott Sugár András egykori sztárújságírónak annak hozzászólása után.
|
|
Futó Péter, a házigazda szervezet, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnöke – akárcsak három héttel korábban – az Európai Unió munkaadói szervezetét, a Business Europe-ot (BE) idézte. A BE szerint ugyanis az Európai Uniónak nagy hangsúlyt kell helyeznie a vállalatok és a belső piacok erősítésére.
A MGYOSZ elnöke az elmúlt évek öt nagy kihívására hívta föl a hallgatóság figyelmét: a válságra, az európai társadalmak elöregedésére, a klímaváltozásra, a nyersanyagokhoz való hozzáférés problémájára, végül arra a feladványra, amely előtt Európa mint a világgazdaság résztvevője áll.
„Ha közelednek a választások, kétszeresére nő a telefonforgalmunk. Olyasmit kell elmondanunk, amit két hónap múlva úgyis mindenki fog tudni” – tréfálkozott antréjában Kéri László politológus, a Magyar Tudományos Akadémia Politikatudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. Szerinte a négy legfontosabb kérdés, hogy mi várható még a kampányban, lesz-e a Fidesznek kétharmada, hány párt jut be az Országgyűlésbe és a baloldal padlófogása meddig tart. Kéri úgy látja, hogy az első fordulóban majdnem minden eldől, „április 11-én este már gyakorlatilag mindent tudni fogunk”.
Az Orbán Viktort egykor az ELTE ÁJK-n oktató, őt jól ismerő Kéri arra hívta föl a figyelmet, hogy június 11-től egy hónapon át zajlik a futball-világbajnokság, úgyhogy ebben az egy hónapban érdemi kormányzás nem nagyon várható. Az új kormány addigra már föláll, főleg, hogy nem lesznek koalíciós tárgyalások, „úgyhogy hamar fognak menni a dolgok”. „Nagy változást a kampányidőszakban nem várok” – fogalmazott a szakember. Szerinte a Fidesznek nem érdeke elmondania, hogy mit akar kormányon. Iszonyú nagyra nőtt a tábora és ha elkezd beszélni, azzal csak csökkenheti a szavazóbázisát. A tábor megtartásához tehát az kell, hogy „intenzíven ne mondjanak semmit”. Az nem valószínű, hogy egy-egy kampánymondat szavazók sokaságát vinné át más pártokhoz, de esetleg a Fidesz lehetséges szavazóinak egy része otthon maradna.
Az MSZP – Kéri szerint – a 2002 és 2009 közti kormányzás, illetve a korrupciós ügyek harapófogójában van. A választási részvételről a szakember azt mondta: ötvenöt százalék alatt a Jobbiknak, hatvan fölött pedig az MSZP-nek kedvez. Kéri úgy véli: az Orbánnal és a fasiszta veszéllyel való riogatás „már nem nagyon megy”.
A Politikatudományi Intézet főmunkatársa úgy becsüli, hogy a Fidesz inkább megszerzi a kétharmadot, mint nem. „De nem osztom az idevonatkozó diktatórikus víziókat. […] Nem hiszem, hogy a Fidesz mindent megtesz, amivel ellenfelei riogatnak. Azt sem hiszem, hogy elmozdíthatatlan lesz az azt követő választásokon.” Kéri szerint a kétharmad hatalmas felelősség is egyben. Szerinte ennek birtokában a párt csökkenteni fogja a parlamenti és az önkormányzati képviselők számát.
Számonkérés orrba-szájba
Arra is fölhívta a figyelmet, hogy jóval mélyebb a Fidesz társadalmi és gazdasági beágyazottsága, mint 1998-ban volt, és „a médiaszerkezet is rendesen elmozdult a Fidesz irányába”. A gazdasági helyzet sokkal rosszabb, mint volt tizenkét éve: 1998-tól a Fidesz két-három évig a Bokros-csomagból élt, ma pedig válság van. De 2011 második felétől már megindulhat a növekedés. Az igazi Fidesz-korszak csak onnét várható, míg az első a másfél évben egy kártyája lesz a Fidesznek: „számonkérés orrba-szája”. Mint Kéri fogalmazott, „a számonkéréssel a népnek és a Jobbiknak egyaránt be lesz fogva a szája”. Nagy kérdés szerinte, hogy a Fidesz mit fog kezdeni a Jobbikkal a választás után. „De ez még csak totális találgatás lenne” – mondta. Úgy folytatta: a hatalmas társadalmi támogatottsággal páratlan esélyt kap a Fidesz. „De a bölcsessége meglesz-e? Most inkább úgy tűnik, hogy a simlissége lesz meg” – tette hozzá.
Nem az a kérdés, hogy ki nyer, hanem hogy mennyivel; a második helyért szoros küzdelem lesz az MSZP és a Jobbik között; az LMP és az MDF valószínűleg nem jut be az Országgyűlésbe; a baloldal vereségének mértéke döntően a fővárosi nyugdíjas szavazók részvételi hajlandóságán fog eldőlni. Ezekkel az állításokkal nyitotta előadását Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke, az egykori Orbán-kormány egykori kancelláriaminisztere.
Jelenleg ötvenkilenc százaléknyi szavazó ígéri biztosra a részvételét, és ez a szám nem nő, hanem hullámzik a választások közeledtével. Stumpf szerint „a 2006-osnál (67,83 százalék – Sz. P.) alacsonyabb, de ötven százalékosnál magasabb részvétel várható”. A Századvég elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy lesznek az első fordulóban érvénytelen választókerületek.
A volt kancelláriaminiszter a Jobbik és az MSZP „érdekes versenyére” hívta föl a közönség figyelmét. Az ötvenévesnél fiatalabbak közt a Jobbik veri az MSZP-t. A budapestiek között pedig – valamennyi választópolgárhoz képest – tizenegy százalékra számíthat az MSZP és nyolcra a Jobbik. Az aktív népesség körében a Jobbik vezet kilenc-ötre, a nyugdíjasok között a szocialisták tizenhat-egyre. A miniszterelnök-jelöltek versenyében Mesterházy Attila szocialista jelölt csak tizenhárom-tizenkettőre vezet az MDF-es Bokros Lajossal szemben – tette hozzá saját számait Stumpf.
Nagy kérdés szerinte, hogy mely pártoknak lesz elég jelöltjük, ergo területi listájuk. Úgy vélte: az MDF-nek és az SZDSZ-nek nagyon komoly problémái vannak az ajánlószelvények összegyűjtésével, főleg vidéken. Az országos listát nyilván fölállítja a Magyar Demokrata Fórum, „de ez önmagában kevés”.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#4)
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#4)













Some specialists tell that home loans help a lot of people to live the way they want, just because they are able to feel free to buy needed stuff. Furthermore, different banks offer short term loan for different persons.