Orbán Viktor szerint "az IMF-től való szabadulás" egy lépés a nemzeti önrendelkezés irányába. Mint mondta, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött szerződés lejárta után, októbertől, Magyarországnak nem lesz dolga az IMF-fel. A kormányfő a HírTV Péntek 8 című műsorának adott interjújában a jegybankelnök fizetéséről azt mondta, hogy az nem az IMF vagy az EU dolga, hanem a miénk. Míg az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt szögezte le, "szinte alig van esély" arra, hogy a bankadót az ügyfelekre hárítsák át a pénzintézetek.
|
|
A miniszterelnök nem szeretné, ha Magyarország az elnöki rendszer felé mozdulna el. Orbán Viktor ezt már az ATV Egyenes beszéd című műsorában mondta, szintén pénteken, ahol arról is szólt: nem híve népszavazásnak az új alkotmány kérdésében. Szerinte "szinte alig van esély" arra, hogy a bankadót az ügyfelekre hárításák át.
A műsorban emlékeztették Orbán Viktort, hogy tavaly novemberben egyszeri, nagyarányú adócsökkentést ígért az ATV-ben, majd azt kérdezte tőle a műsorvezető, hogy ez mikor valósul meg. A miniszterelnök válaszában kitért arra, hogy a kis- és középvállalkozások nyereség után fizetendő társasági adóját 19-ről 10 százalékra csökkentik évi 500 millió forintos nyereség alatt. "Oda vittük le az adót, hogy ne legyen érdemes csalni" - fogalmazott. Emellett felhívta a figyelmet arra, hogy bevezették az adórendszeren kívüli jövedelem fogalmát, és arra, hogy meg akarják valósítani Közép-Európa legversenyképesebb, 16 százalékos személyijövedelemadó-rendszerét. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, ezt kombinálnák a családi adózással, számokat azonban nem mondott, azok ugyanis - mint folytatta - attól függnek, hogy az egykulcsos adórendszerre hány év alatt áll át az ország. Hangsúlyozta, úgy kell átállni - valószínűleg "két, két és fél lépésben" -, hogy közben ne legyenek vesztesek.
A szakszervezetekkel való egyeztetésre utaló felvetésre Orbán Viktor azt mondta: szinte minden kérdésben egyeztetnek az érdekvédőkkel, augusztusban pedig összehívja az Országos Érdekegyeztető Tanácsot is. A vitás kérdések közül az indoklás nélküli felmondás ügyében úgy fogalmazott, indoklás nélkül lehet távozni is. A kormányfő - mint mondta - azt tartja helyesnek, "ha egyensúlyban vannak a dolgok".
A bankadó - amelynek összege két évig biztosan nem lesz kevesebb - majdani kivezetéséről azt mondta, nem oda fognak visszatérni, mint az adónem előtti időben, hanem "egy európai középmértékre" lehetne beállítani azt a harmadik év végére. A kormányfő véleménye szerint a bankadónak az ügyfelekre való áthárítására "szinte alig van esély".
Az interjúban szóba került Kósa Lajosnak, a Fidesz ügyvezető alelnökének és Szijjártó Péternek, a miniszterelnök szóvivőjének néhány héttel ezelőtti nyilatkozata, amellyel kapcsolatban Orbán Viktor közölte: nem a mondatokkal van a baj, hanem a magyar gazdaság állapotával. "Azt ne hányjuk senkinek a szemére, hogy igazat mond" - emelte ki, hozzáfűzve: ha a 29 pontból álló akcióterv lépéseit nem jelentik be, akkor a magyar gazdaság tényleg abba a helyzetbe sodródott volna, mint amit Kósa Lajos leírt.
Arra a kérdésre, hogy lesz-e népszavazás az új alkotmány kérdésében, úgy válaszolt, nem gondolja, de döntés még nem született róla. "Nem vagyok a híve" - ismertette saját álláspontját, amely szerint azért választják meg a képviselőket, hogy a mindenkire tartozó fontos kérdésekben döntsenek, és csak kivételes esetben forduljanak vissza a választókhoz. "A parlamentáris hagyományt szeretném folytatni Magyarországon, (...) ha elkezdünk népszavazást kiírni, mondjuk, az alkotmány kérdésében, akkor meg fogunk indulni az elnöki rendszer felé, és én nem szeretném, ha Magyarország az elnöki rendszer felé mozdulna el" - jelentette ki.
Azzal kapcsolatban, hogy Kövér László megválasztott házelnök az MTI-nek adott interjúban egyebek mellett arról beszélt, hogy szakaszosabb ülésezési rendet vezetne be, Orbán Viktor úgy reagált: erről még semmilyen fórumon nem volt szó. A háromhetes ülésezési rendet firtató kérdésre azt mondta: ez éppen az a kérdéskör, amelynek esetében nem kell feltétlenül alkalmazni a kétharmadot. Ha a Ház többi tagja úgy gondolja, a mostani ülésrend megfelelő, maradjon így, ha nem, "akkor alakítsuk át" - jegyezte meg.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#102)
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#102)












Most már csak őszről van szó?Orbán Viktor nemrégen másképpen beszélt.Újabb kettős beszéddel jön a megvezetéses forradalom?Akkor megint hazugságokra készülnek?