szerző:
Csikász Brigitta
Tetszett a cikk?

Mi magyarázza, hogy az éjszakai élet egykori ismert alakjának tartott Tanyi György saját maga próbálta móresre tanítani a neki nem fizető szórakozóhely tulajdonosait? Tanyi persze tagad. A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) szerdán a tanúkat hallgattak meg a Tanyinak tulajdonított zsarolási ügyben.

A több mint tíz évvel ezelőtt még az egyik legbefolyásosabb magyar keresztapaként számon tartott Tanyi György és társa ellen az idén tavasszal zsarolás és közveszély-okozás miatt emelt vádat a IX. kerületi ügyészség. A vád szerint a két férfi még 2009-ben felgyújtott egy kávézót a MOM Park üzletközpontban. Tanyit emellett megvádolták azzal is, hogy zsarolást követett el. Nagy Ferencnek, aki megverte Tanyi György testvérét, Jánost a Teleki téri üzemanyagtöltő állomáson, felajánlotta, hogy ha fizet ötmillió forintot, akkor nem jelenti fel a rendőrségen rablásért.

A szerdai tárgyaláson tanúként hallgatta meg a bíróság Vasvári Csaba vezette tanácsa Váradi Róbertet, aki gyerekkori jóbarátja Tanyi Györgynek, s akinek Tanyi János beszámolt a verekedésről. Ezt követően, a bíró kérdésére Váradi elmondta, nem emlékszik, hogy Tanyi György magának kérte volna a pénzt. Amikor a bíró felolvasta neki a másfél évvel ezelőtt tett vallomását és szembesítette vele, hogy ott másképp nyilatkozott, a zenészként dolgozó Váradi arra hivatkozott, hogy a rendőrök akkor nem írták le azt, amit mondott. Tanyi György pedig továbbra is tagadta, hogy megzsarolta volna Nagy Ferencet.

A közveszély-okozást a vádhatóság szerint Tanyi a következőképpen követte el. Tavaly január 5-én hajnalban fekete csuklyával a fején egy autóval áthajtott a Leroy kávézó üvegén. A járművet benzinnel lelocsolta, majd felgyújtotta. Társa a közeli Csörsz utcában várakozott, ám mikor a két férfi el akart menekülni, a közelben tartózkodó járőrök észrevették őket, s megpróbálták útjukat állni. A kávézóban közben a tűzjelző berendezés működésbe lépett, s a felcsapó lángokat azonnal el is oltotta, de a kár még így is 12 millió forintra rúgott.

A hvg.hu-nak a történtek után a Budapesti Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Osztályának vezetője azt mondta, hogy az autók – egy Suzuki és egy Volkswagen Golf – rendszámainak alapján könnyen el tudtak indulni a nyomozásban. A bizonyítékok és vallomások alapján – ez utóbbi között egy védett tanúé is szerepel – bizonyítottnak látták a rendőrök, hogy Tanyi egyik ismerősével, egy zenésszel gyújtotta fel a kávézót.

Hogy Tanyi Györgynek erre mi oka lehetett, hogy valóban elmaradt védelmi pénz behajtása állt-e a háttérben, nem tudni, s az ügyészségnek sem sikerült tisztáznia a történtek okát – mint közölték a vádemeléskor –, a vádlott pedig tagadta, hogy elkövette volna a bűncselekményt. Józan logika alapján mindenesetre furcsa, hogy Tanyi – ahelyett, hogy felbérelt volna valakit – saját maga gyújtja fel a kávézót és arra sem ügyelt, hogy a menekülésre használt autó ne legyen hozzájuk köthető. Mások szerint viszont nagyon is elképzelhető, hogy Tanyi egyszerűen elbízta magát és nem számolt azzal, hogy elkapják. Vele kapcsolatban egyébként többen megjegyezték a hvg.hu-nak, hogy már nincs jelentős szerepe az éjszakai életben.

A Tanyi ellen korábban felhozott ügyek

Híresztelések – bizonyítékok nélkül

Elterjedtek olyan hírek, hogy Tanyi áll az 1998-as robbantásos merényletek  mögött, így néhányan az ő számlájára írják  a Király utcai Halló bár felrobbantását,  melynek során egy járókelő megsérült. Tanyival szemben felhozták azt is, hogy 1996-ban részt vett a Conti Car néven elhíresült csoport irodájában kirobbant  verekedésben, illetve, hogy telefonon megfenyegette Boros Tamást.

Tanyit több mint egy évtizeddel egy kézigránátos robbantás megszervezése, valamint egy ingatlanügy kapcsán csalással, valamint közokirat-hamisítással vádolták. Akkor a férfi azt vallotta, hogy az Aranykéz utcai merénylet célpontja, Boros Tamás, akivel akkor barátok voltak, egy 1996-ban megkötött üzlet során átverte. Épp emiatt kettőjük viszonya megromlott. Az ügyben egyébként a súlyosabb vádpont az volt, hogy Tanyi megbízásából robbantottak fel a Kempinski Szállónál egy Mercedest. Tanyi nem ismerte el bűnösségét, és azt hangoztatta, hogy nem is ismerte a robbantás végrehajtóit.

Mindezzel egyébként azt követően tudták meggyanúsítani, hogy 1997. november 17-én Bécsben elfogták és hazahozták. Előzetesben volt már, amikor 1998 januárjában egy ismeretlen telefonáló azt közölte, hogy a négyszáz katona felett rendelkező Tanyi és más személyek fogva tartása miatt sport- és nyugdíjas-létesítményeket robbant fel. Tanyit 2000-ben jogerősen felmentették a vádak alól.

Hat évvel később kábítószerrel visszaéléssel, valamint közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal és személyi szabadság megsértésével gyanúsítva csaptak le rá a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai Budapest belvárosában, a Nagymező utcában. A drogot megtalálták Tanyi szervezetében, aki a Pigalle szórakozóhelyen összeszólalkozott egy kábeltűzhöz kiérkező tűzoltókkal: az egyiket pofon ütötte és nem engedte felállni a székről. Négy évvel ezelőtt Tanyi neve felbukkant a kecskeméti maffiaperben is. A vádlottak a balatoni szórakozóhelyeken jelentős érdekeltségekkel rendelkező Túri Tibort meg akarták öletni. Mivel Túrival Tanyi György már nem volt jóban, azt tervezték, hogy az ő érdekeltségeit éri a támadás. Ezután Tanyi Túriékat hibáztatta volna, s vett volna rajtuk elégtételt. (HVG 2006. április 4.)

Szintén a Pigalle volt a főszereplő, de mint egy, a Tanyival szembenálló alvilági kör által kiszemelt célpont két évvel ezelőtt. Erre lehetett következtetni abból, hogy 2008 szeptemberében életveszélyes támadást intéztek – a legenda szerint – Tanyi György ellen a fővárosban. Az ügyben viszont ennél többre nem derült fény. Ekkor már hallani lehetett olyan hangokat is, miszerint Tanyi tulajdonképpen már vissza is vonult, de az egy évvel későbbi gyújtogatást a Leroyban ő követhette el.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!