A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
Összesen 6,2 milliárd forint vagyoni hátrány okozása miatt, többrendbeli hűtlen kezelés és annak kísérlete okán folyik nyomozás a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) feljelentésére az állami filmtámogatások egykori legfőbb elosztója, a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) ügyeiben.
Nem tudni, az eljárás milyen felelősségre vonással zárul, de a vizsgálatból annyi kiderül, hogy jogszabályokba ütközőnek talált támogatási gyakorlatát az MMKA az akkori, Hiller István vezette kulturális minisztérium asszisztenciája mellett folytatta. Az előző években felhalmozódott filmes adósságokra a kormány tavaly már átcsoportosított 6 milliárd forintot. A Kehi-vizsgálat nyomán annyival súlyosbodott a helyzet, hogy 3,7 milliárd forintot mint szabálytalanul felhasznált támogatást vissza kell fizetni a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak. Ezt az MMKA örökébe lépett Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zrt.-nek kell behajtania.
A filmes adósságok kiegyenlítésének költségeiról a HVG e heti számában olvashatnak.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.