Szenti Szabolcs elmondta, hogy a hatóságok megtették a szükséges intézkedéseket az elítélt mielőbbi elfogása érdekében, valamint értesítették a határátkelőhelyeket és a szomszédos országok rendőri szerveit is.A férfi 185 centiméter magas, 110 kilogramm, barna hajú, arca kerek, szeme barna, szemöldöke széles ívelt, szemüveget visel, jobb lábán egy 15 centiméteres heg látható – közölte a százados. Mivel Bakony Róbert emberölés bűntette miatt töltötte jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetését a Szegedi Fegyház és Börtönben, a rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy senki se próbálja meg elfogni a férfit, hanem azonnal tárcsázza az ingyenesen hívható 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok bármelyikét.Bakony Róbertet 2009 márciusában ítélte jogerősen tíz év börtönbüntetésre a Győri Ítélőtábla egy ismerőse meggyilkolása miatt. A férfi 2006 augusztusában bántalmazta, majd fojtotta meg áldozatát, a holttestét pedig elásta.A bűncselekmény előzményeként Bakony Róbertet a sértett feljelentette azzal, hogy ellopott tőle egy rakodógépet. Ezt a vádlott erősen sérelmezte, mivel korábban kapott felfüggesztett szabadságvesztésének próbaideje még nem járt le, s attól tartott, hogy az ügyek halmozódása miatt a rá rótt szabadságvesztést le kell töltenie.A férfi szorongatott helyzetéből kínálkozó lehetőséget felismerte a sértett. Feljelentését visszavonta és hivatalosan azt nyilatkozta, hogy az ominózus gépet a vállalkozó megvette tőle. Ugyanakkor elkezdte zaklatni, többször pénzt kért tőle, s megfenyegette, hogy nyilatkozatát bármikor visszavonhatja.
Szökött gyilkost keres a rendőrség
Országos elfogatóparancsot adott ki a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bakony Róbert ellen, a 47 éves elítéltnek szombaton néhány órás eltávozást engedélyezett a szegedi büntetés-végrehajtási intézet, oda azonban nem tért vissza a megadott határidőig – közölte a főkapitányság szóvivője vasárnap.
Az Alapjogokért Központ reagált a házkutatásra: büszkék rá, hogy Magyarország érdekeit szolgálták
Elismerte a Tiborcz Istvánnal üzletelő bankár, hogy két éve Putyinnál lobbizott
Magyar Péter kezdeményezi a mentelmi jog teljes eltörlését a közvádas bűncselekmények esetében
Török Gábor szerint rettenetesen népszerű lehet Magyar Péter javaslata, de érdemben nem változik tőle semmi
Kína, Oroszország és az 1100 milliárd dollár – miért lehet elégedett Donald Trump a grönlandi megállapodással?
Molnár Áron indulatos válaszban vágott vissza Hankó Balázsnak
„Hazudsz” – ezzel a megállapítással szedte szét a volt miniszter állításait.
Vaszily egyedül irányítja az Indamedia Csoportot, Ziegler kiszáll
Beadták a törvényjavaslatot december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Hamarosan tárgyalhatja a parlament.