Nyilvános őszödi jelentések: a kavarás folytatódik
Gyurcsány Ferenc a hvg.hu-nak azt mondta: az "elemi logika szabályaival is ellenkezne", hogy ő hozta nyilvánosságra a beszédet, ráadásul ismeri a Bajnai-kormány idején készült végső jelentést, ami cáfolja a Pintér Sándor által péntek este közölteket. Egy titkosszolgálati forrásunk mást mondott, egy egykori koalíciós partner, akit több MSZP-s is felhívott akkor, megint mást. Figyelmeztetés: cikkünk elolvasása után sem fog sokkal tisztábban látni a magyar politika egyik legnagyobb botrányával kapcsolatban!
Első verzió
2006 augusztusában Debrecenben hallgatták meg a Fidesz vezetői közül többen az őszödi MSZP-frakcióülésen készített hangfelvételt, amit az év szeptemberében a Magyar Rádióhoz és az Origóhoz juttattak el ismeretlenek – mondta a hvg.hu-nak Gyurcsány Ferenc. A volt kormányfőt azután kérdeztük, hogy Pintér Sándor utasítására a beszéd kiszivárgásával kapcsolatos, amúgy titkos vizsgálatokról készült jelentésből kettőt nyilvánosságra hoztak péntek este. Bár a két dokumentum ezt sugallja, Gyurcsány Ferenc szerint teljesen hamis a Pintér Sándor által sugallt narratíva, miszerint ő maga áll a kiszivárogtatás mögött. A volt kormányfő szerint ez világosan kiderül abból a végső jelentésből, amit Bajnai Gordon akkori kormányfő utasítására 2009 decemberében készítettek el.
Erre, mint azt megírtuk, egy korábbi beszélgetés is utal, mely Rózsa-Flores Eduardóval készült. "Nekem ezt nem lenne szabad ismernem, mert Bajnai Gordon titkosította, de valaki letette az asztalomra" – mondta lapunknak Gyurcsány Ferenc. Ez a "rövid, mindössze másfél oldalas szöveg" három megállapítást tartalmaz Gyurcsány Ferenc szerint. Az első, hogy a hangfelvételt nem kívülről, vagy illetéktelen személyek készítették, hanem az ott készült felvétel másolata, amit eredetileg az MSZP-frakcióüléseket egyébként is rögzítő cég munkatársai készítettek jóhiszeműen, mert erre előzetesen valaki megkérte őket szóban – vagyis belső ember vitte ki" – kommentálta Gyurcsány Ferenc lapunknak. Rajnai Attila 2007-ben az Élet és Irodalomban megjelent cikke szerint így arra lehet következtetni: a Miniszterelnöki Hivatalban őrzött beszéd másolata kerülhetett ki.
A második szerint a szolgálatok végül nem tudták megállapítani, hogy ki lehetett a tényleges kiszivárogtató, bár a részvizsgálatok számos lehetséges szálat megállapítottak, de egyiket sem tudták bizonyítani. A harmadik szerint viszont egyértelműen megállapítható, hogy végül – nem tudni, pontosan hogyan – a Fideszhez jutott el az anyag. Itt szerepel az, hogy 2006 augusztusában Debrecenben volt a felvétel.
Rész? Egész?
Pintér Sándor csak két részjelentést hozott nyilvánosságra (melyek megállapították, hogy nem kívülről vették fel a frakcióülést, és hogy Rózsa-Flores Eduardo szerepet vállalt az egészben). Gyurcsány Ferenc szerint ezekkel a célja a puszta manipuláció volt, hiszen az általa most megemlített összegző jelentésből egyértelműen kiderül, hogy nem lehet tudni, ki volt a tényleges kiszivárogtató. "De az is egyértelmű, hogy a Fidesz szerepét az egészben Pintér igyekszik elfedni" – mondta Gyurcsány, hozzátéve: "ezzel nagyjából annyira hiteles, mint Szabó Bálint, mától akár "Pintér Szabó Bálint Sándornak" is nevezhetném, mert ebbe a mélységbe küzdötte le magát a belügyminiszter kolléga". "Egy ilyen vizsgálat úgy zajlik, hogy a különböző szakaszokról részjelentések készülnek, ezekből vett ki most kettőt Pintér, de ezeknek nincs közük a végső következtetésekhez, melyek egyértelműen kimondják, hogy nem lehet tudni, ki volt a kiszivárogtató, de végül a Fidesznél landolt az anyag" – mondta Gyurcsány Ferenc. A volt kormányfő szerint az egyik részjelentésben szó esik arról, hogy a szolgálatok beépültek Rózsa-Flores Eduardo környezetébe, de magában a zárójelentésben már nem említik a nevét. Rózsa Flores egyébként 2009-ben Bolíviába távozott, ahol egy rajtaütés során meggyilkolták kormányerők, miután a vádak szerint merényletet tervezett Evo Morales elnök ellen. Egy, a titkosszolgálati ügyekre rálátó forrásunk szerint éppen azért engedték ki, mert így kényelmesebben "el lehetett tüntetni a történetből".
Gyurcsány Ferenc a hvg.hu kérdésére nem akarta elmondani, hogy ki az a három személy, akinek a nevét felírta egy lapra, és egy borítékban odaadta Mesterházy Attilának 2011 június 16-án, mondván, neki sincs elég bizonyítéka. Ugyancsak az érdeklődésünkre a volt kormányfő tagadta, hogy kollégáit a szolgálatok hazugságvizsgálatnak vetették volna alá (egy titkosszolgálati ügyekre rálátó forrásunk erről beszélt, megemlítve, hogy páran megtagadták a vizsgálatot), mondván, "annál sokkal jobban bíztam a stábomban".
Második verzió
Nincs „eltitkolt”, vagy „Pintér Sándor által nyilvánosságra nem hozott” része a jelentésnek érdemben, ami ismertté vált, az a teljes történet, amit jelen pillanatban tudni lehet – mondta ugyanakkor a hvg.hu-nak egy, a titkosszolgálatok működésére rálátó forrásunk. Szerinte más kérdés, hogy annak idején magától Gyurcsány Ferenc kormányzati körétől volt nyomásgyakorlás a szolgálatokra, hogy „alibi vizsgálatokat” végezzenek, és ha mégis eljutottak olyan pontig, amikor érdemi információk birtokába juthattak volna, akkor hirtelen „megszűnt az igény a további nyomozásra”. Informátorunk szerint a jelentés ebben a formájában is igazolja, hogy „nincs Péter, meg Kati, meg nem tudom, még ki történetben” (amire legutóbb a volt Vas megyei MSZP-s, később DK-tag Szabó Bálint utalt tavaly nyáron), hanem „csak Gyurcsány Ferenc van, legfeljebb egy-két közvetlen kollégája még”.
Forrásunk szerint a jelentésnek az a része, miszerint a beszéd kiszivárogtatásával el akarták terelni a figyelmet a gazdasági bajokról, illetve rá akarták ébreszteni az embereket a változtatások szükségességére, helytálló. Az összeesküvés-elméletbe (is) hajló fejtegetése szerint Gyurcsány a manipulált kiszivárogtatás után baloldali értelmiségieket (köztük egy ismert televíziós személyiséget) „kért fel”, akár anyagi ösztönzőktől sem mentesen, hogy nyilvánosan álljanak ki a beszéd mellett, és interpretálják azt „igazságbeszédnek”. Majd amikor kiderült, hogy a közhangulatot így sem lehet megfordítani, és a beszéd alapvetően negatív reakciókat vált ki még a baloldali szavazókból is, „jött az egyébként a szolgálatok, de kommunikációs szakemberek számára is tanított, klasszikus nyilvánosság előtti manipuláció”. Ezen forrásunk azt értette, hogy a volt kormányfő többször tett utalásokat arra, hogy az MSZP-n belüli riválisai szivárogtatták ki a felvételt. 2011 június 16-án pedig egy zárt borítékban adta át Mesterházy Attilának az állítólagos listát a kiszivárogtatókról, az MSZP elnöke a borítékot felbontatlanul összetépte.
A stáb?
Informátorunk arról beszélt, a titkosszolgálati vizsgálatok során Gyurcsány Ferenc közvetlen kormányzati munkatársait is hazugságvizsgálatra kérték, de ezt többen megtagadták. Gyurcsány Ferenc ezt határozottan tagadta. Informátorunk egyértelművé tette, hogy a kiszivárogtatás résztvevőit Gyurcsány Ferenc „kommunikációs stábjának tagjai körül kell keresni”, mint mondta, az MSZP vezetésével a kormányfő erről soha nem beszélt a botrány kirobbanása előtt, „legfeljebb egy-két emberrel, Lendvai Ildikóval, vagy Kiss Péterrel közölhetett előzetesen valamit, de erről nem tudok semmi biztosat, csak feltételezés”, de „ez Feri ügye volt, mint mondjuk, az is, hogy hagyták a gój motorosokat randalírozni az 56-osok terén 2006-ban, vagy az is, hogy a tévészékházat ilyen gyenge rendőri erők védték, miközben az épületben volt Navracsics Tibor és Juhász Ferenc”. Forrásunk ugyanakkor azt mondta, az őszödi ügy kapcsán a „nemzetbiztonsági szolgálatok egy politikai játszma részeivé váltak, értem ezt a leállított vizsgálatokon, és azon, hogy 2009-ben kiengedték Bolíviába Rózsa-Flores Eduardót, pedig volt róla információjuk, hogy mire készül, de akkor már mindenkinek az volt az érdeke, hogy tűnjön el az országból”.
Forrásunk szerint a Fidesz vezetését annyira megdöbbentette a birtokukba jutott felvétel, hogy hetekig próbálták ellenőrizni a valósiságát, végül „úgy kellett már megsürgetni őket, hogy lépjenek”.
Harmadik verzió
A hvg.hu a nyilvánosságra hozott információk után megkereste a volt koalíciós partner SZDSZ egyik meghatározó politikusát is. Ő ezt mondta: „Emlékszem, hogy az őszödi frakcióülés napja péntekre esett. Akkorra már természetesen tisztában voltunk azzal, hogy kemény intézkedéseket kell végrehajtanunk a gazdaság stabilizálására. (Hogy az ötszázalékos áfacsökkentés, az ötéves adómérséklési terv, és mindazok a hangulatjavító intézkedések, amiket a kormány a választások előtt vert át a parlamenten, fenntarthatatlanok, a nyár közepére világossá váltak 2006-ban.) Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének idejére túl vagyunk a 2006 július végi EFOTT-on, ahol a „képzési hozzájárulás” bevezetéséről, mint „nem megszorításról, csak egyfajta szúró-viszkető érzésről” beszélő Gyurcsány Ferencet kifütyülték az egyetemisták; és túl vagyunk több szakszervezeti megmozduláson is. "Ferenc ezért hívott minket pár nappal korábban közös frakcióülésre az MSZP-vel Őszödre, de mi azt válaszoltuk, hogy ha már ennyire súlyos a helyzet, előbb jöjjön el hozzánk, beszéljük meg külön”. Forrásunk szerint így a frakcióülés napjának délelőttjén előbb az SZDSZ-frakciónak mondta el a kormányfő, hogy milyen rossz a helyzet, ezután ment le Balatonőszödre.
Hogy ezután mi történt, arról hallgassuk megint csak az akkor meghatározó kormányzati befolyással bíró liberális politikust: „Aznap este volt, aki felhívott, hogy Ferenc micsoda beszédet tartott Őszödön, és az MSZP-s kollégám, aki mellettem ült a parlamentben, ő is küldött egy e-mailt, hogy ’Feri élete beszédét mondta el!’. Szerintem ők akkor egyszerűen úgy gondolták, jó lenne az egészet valahogy nyilvánosságra hozni, bele sem gondoltak abba, hogy mennyi ’rejtett akna’ van a beszédben, csak azt érezték, hogy ott, és akkor ez egy valóban nagy hatású beszéd volt”. Forrásunk szerint ezután döntötte el „Gyurcsány Ferenc és az MSZP akkori vezetése közösen”, hogy nyilvánosságra hozzák a felvételt. Kérdésünkre, hogy a Fidesz hogy került bele a láncolatba, Rózsa-Flores Eduardónak milyen szerepe lehetett a történetben, liberális informátorunk csak annyit mondott: „akkor tudták, hogy a beszédet tartalmazó CD-ket egyszerűen csak úgy ’ki kell juttatni a rendszerbe’, előbb-utóbb úgyis eljut a Fideszhez”.
A Fideszből egyelőre nem értünk utol senkit, aki releváns információ birtokában lehet, de Kósa Lajos már elismerte, hogy nála valóban járt a felvétel (egy évvel korábban még nem így nyilatkozott). Minden további következtetés levonását az olvasóra bízzuk.