A 18 éven felüli magyarok kevesebb mint fele ért egyet azzal a kijelentéssel, hogy a demokrácia jobb, mint a többi politikai rendszer – derült ki a Tárki kutatásából, amelyet a keddi Népszava ismertetett.
A válaszadók egyharmada úgynevezett rendszerszkeptikus, azaz számára teljesen mindegy, hogy milyen rendszer van éppen. A közvélemény-kutató intézet magyarázata szerint a fentiek alapján megállapítható, hogy a magyarok körében érezhető a demokráciából való kiábrándultság.
A válaszokat a pártpreferenciával összevetve kiderült, hogy a Fidesz, az LMP, a DK, valamint a KDNP szavazói értékelik a legtöbbre a demokráciát.

Szociális dolgozók tüntetnek - hisznek a demokráciában
Túry Gergely
A Jobbik szavazóinak pontosan az 50 százaléka demokráciapárti, 17 százalékuk ugyanakkor diktatúrát akar.
Az MSZP-szavazók a leginkább csalódottak a rendszerben, és hasonló eredmény született azok körében is, akik titkolják, melyik párt számukra a szimpatikus.