szerző:
hvg.hu

Orbán Viktor a Veszprém megyei online lapnak adott karácsony előtti interjút, ebben többek között beszélt arról is, hogy mit gondol a kormány érintő korrupciós vádakról.

"Arra még nem volt példa, hogy Európa szívében keresztényeket gyilkolnak karácsonykor" - mondta Orbán Viktor a Veszprém megyei online lapnak adott interjújában a berlini terrortámadásról. Orbán azt mondta, ebből is jól látható, hogy semmi sem maradhat úgy migránsügyben, ahogy eddig volt, Brüsszelnek változtatnia kell, és azokat, akik illegálisan jöttek be Európába, vissza kell szállítani, a határokat meg kell védeni, a beáramlást meg kell szüntetni.

Orbán ismét kifejtette, hogy a világban változások vannak, ezt mutatja a Brexit és Trump megválasztása is, de mint mondta, "Magyarország azért stabil sziget a forrongó nyugati világban, mert mi kikértük az emberek véleményét, és az illegális bevándorlással szemben 2015-ben és 2016-ban is megvédtük az országot."

"Vége az európai álomnak is" - jelentette ki Orbán, aki azt fejtegette, hogy a jóléti rendszer helyett ma már a megszorítás, a spórolás életérzése a természetes állapot, nőtt a bevándorlás, a nyugat-európai városokban pedig szerinte ezért az embereknek nincs biztonságérzete, nő a terrorveszély.

Kifejtette, hogy "keleti származású nép vagyunk, de a nyugati világhoz tartozunk", és a közép-európai országoknak megadatott a lehetőség, hogy tanuljanak a nyugat-európai hibákból. Hozzátette, hogy nemet kell mondani arra, ami rossz, így a tömeges bevándorlásra, "a kultúránkat és a mindennapjainkat veszélyeztető, felelőtlen brüsszeli törekvésekre", illetve a rezsicsökkentés visszavonására is.

Orbán arról is beszélt, hogy mi mindent ért el az ország gazdasága eddig 2010 óta, de mint mondta, 2017 legfontosabb célkitűzése, hogy mindenkinek megérje dolgozni. "Amíg az ember csak azért küzd, hogy legyen munkája és el tudja tartani a családját, nem érezheti magát győztesnek" - fejtegette, majd a béremelésről és a nyugdíjak emeléséről beszélt.

"Óvatos duhaj vagyok, konzervatív módon tervezek" - mondta Orbán, aki ezért aztán csak annyit ígért, hogy 2017-ben az ország töretlenül fejlődni fog. Azt is elmondta, hogy szerinte a legnehezebb feladat arra ráébreszteni az embereket, hogy büszkék lehetnek magukra, mert a magyarokat arra nevelték, hogy vereségre ítélt nép.

Orbán beszélt az egészségügyről és az oktatásról is, és ezeknél is csomó intézkedést sorolt fel, amelyek szerinte a reformokat mutatják.

"A korrupciós vád mint politikai lejárató eszköz teljes mértékben megszokottá vált. Ezt a csatát okosan kell vívni" - mondta Orbán arra, hogy sokan korrupcióval vádolják a kormányt.

Ha az ember azt bizonygatja, hogy nem korrupt, akkor már önmagában ettől hihetőbbnek tűnik, hogy mégis az. A mentegetőzés éppen ellenkező hatást vált ki. Határozottan világossá kell tenni, hogy mi nem tűrjük a visszaéléseket. Én mindenkinek azt tanácsolom, hogy tartsák be a törvényeket, és akkor nem lesz baj

- mondta a kormányfő, aki hozzátette, ha fejlődik az ország, akkor a korrupció visszaszorul, és azért jut pénz nyugdíjemelésre, családtámogatásra és ingyen tankönyvekre, mert

nem tűröm, hogy ellopják a pénzt.

Orbán beszélt Áder újabb államfői jelöléséről is, mint mondta, ha vállalja, őt jelölik. Azt is mondta, nem tervez változtatást a kormány összetételében.