Gondosan elszigetelt csoportokban élünk. Egymásért nem szólalunk fel, egymásért nem tüntetünk, egymás jogait nem védjük, csak a magunkéit.

 

„Sziszegve sem szolgálok aljas,

nyomorító hatalmakat.”

József Attila

 

Ürge-Vorsatz Diána, a neves klímakutató saját elmondása szerint egyetlen nap alatt – 2017 április 4-én – lett elkötelezett fideszesből  az ellenzéki  tiltakozás emblematikus figurája. Amikor durván behatoltak a világába, lehullt a hályog Ürge-Vorsatz Diána szeméről, és  meglátta, hogy akikben eddig hátborzongató naivitással bízott, ezt nem érdemelték meg. A helyzetet láthatóan nagyon nehezen viseli. Azt is saját elmondásából tudjuk, hogy éjjel, két sírógörcs közt született a döntése: nyilvánosan szót emel a CEU mellett, egyúttal a kormány ellen.

Nyest kontra Szily: dilemmák kiiktatva

Sem akkor, sem azóta nem tagadta meg Ürge-Vorsatz a Fidesz-hitet, csupán a lex CEU-t kritizálta élesen, ám valószínűleg már tudja, hogy a „legfőbb ellenség” melletti harcos kiállás után nincs helye a narancsszín nap alatt. Politikailag hontalan marad, vagy csatlakozik egy ellenzéki mozgalomhoz, vagy elnyeli a Jobbik; vagy meg sem mukkan többé közéleti kérdésekben, és a kutatásra, valamint családjára koncentrál, míg hagyják – körülbelül ezek az opciók.

Nyilván a körülötte kialakult, veszekedésig fajuló vita sem hagyta hidegen. Először jöttek azok a liberálisok, akik támadták, legkeményebben a Kolozsvári Szalonna és a nyest.hu (utóbbi le is elvtársnőzte). A kifogások lényege, hogy Ürge-Vorsatz eddigi fideszességével maga is felelős azért, hogy kiépülhetett a gyűlölt rendszer – most aztán nehogy neki  hajbókoljon bárki is. A lovagias válaszra nem sokat kellett várni, előbb a Kettős Mérce blog követelt emberséget, megbecsülést és tiszteletet Ürge-Vorsatz Diánának, majd Szily kolléga küldte el a francba a „liberáltálibokat”.

Nekem az a bajom, pro és kontra, az efféle értelmezésekkel, hogy pont azt tagadják meg a történettől, ami izgamassá teszi: a problematikus voltát. Erkölcsi ítéletet hirdetnek, de úgy, hogy magát az erkölcsi dilemmát megkerülik. Pedig a dilemma – sőt, ha jobban megnézzük, dilemmák sora –  nélkül ez a történet elmesélhetetlen.

Csak néhány röpke kérdés

Van-e Ürge-Vorsatz Diánának, a neves klímakutatónak, a  „világéletében”  – tehát pl. L. Simon László Magyarországán is – Fidesz-szavazónak felelőssége abban, hogy kiépülhetett a rendszer, amely most őt is bedarálta?  (Elég széles a moralisták konszenzusa abban, hogy a felelősségünknek a tudatosságunkkal együtt kell növekednie.) Ha igen, akkor számít-e ez a felelősség, és ha igen, mennyiben; és vajon időszerű-e felemlíteni pont akkor, amikor Ürge-Vorsatz Diána éppen felkavaró lelki metamorfózison megy át, olyanon, ami ráadásul az ellenzéki oldalnak politikailag kedvező?

Szily leszögezi, hogy a változáshoz „több százezer Ürge-Vorsatz Diánára lenne szükség, nem pedig az egyszem Ürge-Vorsatz Diána keresztrefeszítésére.” Szerinte Ürge-Vorsatz hatalmas jót cselekszik a hazája érdekében: nyilvánosan, tehát más fideszesek számára is példamutatóan szembemegy a gonosz hatalommal, amelyben korábban hitt – ezzel egyébként, ezt már én teszem hozzá, egy másik morális elvárást, nevezetesen a „párthűség” vitatható, de létező követelményét tagadja meg. Mennyit nyom ez a tény a serpenyőben? Meg nem történtté teszi a múltat? Vagy nemcsak meg nem történtté teszi, hanem fel is értékeli? Egy exfideszes „megtérése” a „jó oldalra” – már amennyiben most ez történik – többet ér morálisan, mint egy ősellenzéki kormánykritikája?

És most jön a legkínzóbb kérdés: mennyire tekinthető valóban morális döntésnek Ürge-Vorsatz szembefordulása a kormánnyal? Megtette volna, ha nem a személyes terét, a munkáját, egzisztenciáját  érinti a kormány döntése? Ha egy másik egyetemről van szó, írt volna levelet éjjel, két sírógörcs között?

A kisegyházaktól Simicskáig

És most eszünkbe juthat sok-sok párhuzam. A rendvédelmi dolgozók közt is sokan voltak fideszesek, míg a kormány nem tolt ki velük; akkor a Fidesz addigi hívei is tiltakozni kezdtek. A kisegyházak azon tagjai közt, akiket kizárt a 2010-es egyháztörvény, sok volt a  keresztény-konzervatív Fidesz-szavazó  – ők is hatalmas csalódást éltek át, és ezt nem rejtették véka alá. Magam is beszéltem számos pedagógussal, aki addig volt fideszes, míg a kormány döntései el nem lehetetlenítették a munkáját. És hány ilyen egészségügyi dolgozó van? Lehetne folytatni a sort, egész az újságírókig. Rengeteg kollégám szidja most nagy hangon a Fideszt, mert a közmédia leépítése során lapátra került. Addig nem, de most igen.

Szeretném hangsúlyozni, hogy mindez természetes és érthető. A kérdés, hogy morális-e.

Vagy mondjuk ki Simicska Lajos nevét. Simicska elvi döntést hozott, mikor a máig emlegetett sajátos becenévvel illette Orbánt, majd kőkeményen szembefordult vele? Nem hiszem. Nyilván bonyolult és régóta húzódó konfliktus volt a háttérben, de „casus belli” az volt, hogy a korábban fideszes üzletember érdekeit súlyosan sértő reklámadó-tervezetet nyújtott be a kormány, jelezve ezzel, hogy Simicska a mór, aki végzett, és távozhat. Ha mindez nem történik, a Fidesz-médiabirodalom egyben maradt volna, és számos kollégám az ellenkezőjét írná-mondaná annak, amit most ír és mond.

Hiánycikkek: önvizsgálat és szolidaritás

Félreértés ne essék: a csalódottak, az átvertek, a megalázottak kiállása az igazukért bátor cselekedet. A bátorság pedig etikus. Ürge-Vorsatz Diána nyilvánvalóan bátor; csöndben meg is húzódhatott volna, sok kollégájához hasonlóan. Azonban úgy döntött azon az átsírt éjszakán, hogy előáll a csalódottságával, szembefordul a rezsimmel, és annak legalább ezt az egy, az ő személyes világát érintő bűnét néven nevezi és számon kéri.

De nekem ezekből a történetekből rendszerint két dolog hiányzik. Az egyik az önreflexió. Kevéssel is be lehetne érni, de mikor szikrája sincs, valahogy az egész kínossá válik. Aki az egyik nap még az egyik táborban kiabált, másik nap meg a másikban, az ne tegyen úgy, mintha az előző nap nem is létezett volna. Az ember változik, persze, a véleménye is változik, sokféle hatás alakítja. Ez nem baj. Viszont a tévedést be kell látni, a hibákat meg kell bánni, és ügyelni, hogy  ne kövessük el őket újra.

A másik, ami szerintem hiányzik, a szolidaritás. A tény, hogy polgártársaink zöme  csak akkor eszmél rá a hatalom aljasságára és kegyetlenségére, amikor a saját bőrén tapasztalja, azt jelenti, hogy tragikusan megszűnt a társadalmunk szervessége. Gondosan elszigetelt csoportokban élünk. Egymásért nem szólalunk fel, egymásért nem tüntetünk, egymás jogait nem védjük, csak a magunkéit.

Az internetezőket nem lehet megszívatni, másodpercek alatt az utcára tódulnak és meghátrálásra kényszerítik a hatalmat, ha kell. Ami, persze, jó. A CEU nagy tekintélyű professzorának Facebook-bejegyzése, mikor az övéit érzi fenyegetve,  politikai vihart kavar és elősegíthet valamiféle változást – ez is jó. De ki tüntetett Magyarországon valaha is azokért, akiknek nemhogy internetük, de sok esetben villanyuk sincs? Ki tüntet a legszegényebbekért? Kit érdekelnek a közmunkások? Melyikük kétségbeesett Facebook-bejegyzése érné el a média ingerküszöbét?

Szívből sajnálom, hogy Ürge-Vorsatz Diána álma összetört. Úgy tűnik, őszintén hitt valamiben, amiről kiderült, hogy nincs. Hasznosnak és fontosnak tartom, hogy a hozzá hasonló csalódottak ki merjenek állni és szót emeljenek. De az én igazi morális hőseim mégiscsak azok, akik vállalják a személyes felelősségüket. És az álmom egy olyan ország, ahol a saját köreinken kívül esőkért is hajlandók vagyunk kiállni.