szerző:
hvg.hu

Saját szóvivőjét is cáfolva azt állítja a Fidesz frakcióvezetője, hogy nem érdekli őket a Jobbik plakáttörvény-hekkelése, és nem tervezik, hogy betömik a kiskapukat, amelyeket meghagyott a júniusban elfogadott jogszabály.

A hülyeség sem betiltható, ezért nem is foglalkozunk vele – így válaszolt hétfőn a Fidesz frakcióvezetője a hvg.hu kérdésére, amelyben azt tudakoltuk, hogyan tervezik módosítani a parlament szeptemberben kezdődő őszi ülésszakán a júniusban elfogadott plakáttörvényt.

A költségvetési pénzből működő szervezetek listaár alatti hirdetéseit megtiltó, botrányosan megszavazott jogszabály július 15-i hatálybalépése – ahogy arról beszámoltunk – éppen kettévágta a Jobbik április óta tartó kormányellenes kampányát. Az ellenzéki párt azonban hamar feltalálta magát és – gyaníthatóan egy magánszemély közbeiktatásával – pár napon belül „A nép nem betiltható, de a kormány leváltható” – üzenetekkel szórta tele az országot. A Jobbikkal bevallottan szimpatizáló Simicska Lajos cége, a Mahir Cityposter felületein megjelent hirdetéseken nem volt feltüntetve a megrendelő, így nemcsak a plakáttörvényt játszhatták ki könnyen, hanem politikai hirdetésnek sem számítanak. A Mahir is rendre azt mondta ezekről, hogy „magánmegrendelő megbízásából közzétett társadalmi célú üzenetek”.

©

Már a törvényt meghekkelő első plakáthullámnál megindultak a találgatások, hogy vajon meddig tűri el a kormány a szabályozásból gúnyt űző hirdetésözönt, de augusztus elején megjelent a folytatás is. Bár a korábbi akciónál is csak kevés kétség lehetett a Jobbik aktív szerepvállalásáról, a második etap máig kint lévő plakátjai már direkte a párt béruniós kezdeményezését népszerűsítik – persze ismét a szervezet nevének feltüntetése nélkül.

Bár az atv.hu egy hónapja arról írt, hogy Orbán Viktor dühös a plakáttörvény kijátszása miatt és már vizsgálják, hogyan lehetne bezárni a törvényben maradt "kiskapukat", újabb törvénymódosítás jelei egyelőre nem látszottak-látszanak. Az egyetlen utalás a szigorításra Halász János, a Fidesz-frakció szóvivőjének a kifakadása, aki július végén azt mondta: ha felmerül, hogy kiskapuk maradtak, akkor azokat be kell zárni. A szóvivő azt is mondta, hogy a szeptemberi frakcióülésen foglalkoznak majd a jelenséggel – ehhez képest legalábbis furcsa a frakcióvezető mostani legyintése.

Ön szerint melyik a legvalószínűbb a három forgatókönyv közül?