Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Olyanokat is őrizetbe vettek a rendőrök, akikről utólag derült csak ki, hogy nem csináltak semmi törvénybe ütközőt.
Az eddigieknél jóval keményebben léptek fel a rendőrök diákokkal, tanárokkal és politikusokkal szemben a miniszterelnök munkahelye előtt a május 3-i tüntetésen – derül ki az RTL Házon kívül műsorának riportjából.
A tüntetők között volt olyan gyerek, akit közvetlen közelről fújtak arcon, többeket őrizetbe vettek, pedig sokan, mint utólag kiderült, semmi törvénybe ütközőt nem csináltak. Első sorban álló diák, volt rendőrnyomozó és országgyűlési képviselő is elmondta, ők hogyan élték meg az akkor történteket.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.