A Belügyminisztérium hat tételben összesen közel 540 millió forintot követel az Országos Roma Önkormányzattól - írja a Népszava. Minden tételről fizetési felszólítást küldtek, ám miután az nem vezetett eredményre, a tárca 323 milliót végrehajtás útján akar beszedni.
Ez azt jelenti, hogy az ORÖ-vel szemben a NAV lép majd fel.
A lapnak Lakatos Oszkár, az ORÖ elnöki teendőit ellátó általános elnökhelyettes azt mondta, vitatja, hogy visszafizetési kötelezettségük lenne, szerinte politikai támadásról van szó.
Az ORÖ ügyeiről a hvg.hu legutóbb azzal kapcsolatban írt, hogy akár 8 év börtönt is kérhet az ügyészség az Országos Roma Önkormányzat elnökére, Agócs Jánosra, aki a beismerő vallomása szerint 30 millió forintért próbálta áruba bocsátani a vezetői posztját. Agócs június 7-én áll bíróság elé.
Kitűzték az előkészítő ülés időpontját az Országos Roma Önkormányzat elnökének büntetőügyében. Agócs Jánosra hat év letöltendő börtönt kér az ügyészség, amiért a vádirat szerint 30 millió forintért árulta a saját elnöki tisztségét. Pechjére a „próbavásárló" összejátszott a vádhatósággal. Bő egy hónap múlva áll bíróság elé az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) vesztegetéssel vádolt elnöke.
Beszámoltunk arról is, hogy mintegy 150 millió forintot próbál behajtani a NAV a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzaton, amelynek számláját a tartozások miatt már régen zárolták. És ez még nem is az összes tartozásuk, mert az 220 millió körüli. További részletek itt.