A tavalyi évhez képest 2010-ben közel 15 százalékkal nőtt a cafeteria keretében adott juttatások bruttó értéke, ugyanakkor a jogszabály-módosítások hatására átrendeződött az igénybe vett elemek egymáshoz viszonyított aránya – többek közt ez derült ki a NEXON legfrissebb, 20 ezer fő idei nyilatkozatán alapuló cafeteriafelméréséből.
|
|
Az országgyűlés tavalyi döntése alapján 2010-től az adómentes természetbeni és pénzbeni juttatások köre – az otthoni internetelőfizetés és a kockázati életbiztosítás kivételével - megszűnt. Ezzel párhuzamosan kétszintű adókulcsot vezettek be: a kedvezményes, 25 százalékos adóval terhelt csoportba tartozik többek között az üdülési csekk, a melegétel utalvány, illetve a helyi közlekedési bérlet, míg a hidegétkeztetési utalvány, az ajándékutalvány, valamint a kultúrautalvány után már 54 százalékos adót kell fizetni.
„A törvény elfogadásakor sokan temetni kezdték a cafeteriát, ám a számítások alapján a munkáltatók számára továbbra is költségmegtakarítást jelent a bérjellegű juttatásokhoz képest. A felmérés is erről tanúskodik, hiszen a vizsgált körben 2009-ről 2010-re mintegy 14,5 százalékkal nőtt az átlagos cafeteriakeret – mondta Novák Éva, a NEXON cafeteria-szakértője.
Hidegétel, kultúra- és ajándékutalvány a vesztes
Ahogyan az várható volt, mondta a szakértő, a cafeteriaelemek legnagyobb vesztesei közé az 54 százalékos adóval terhelt elemek lettek. Ennek megfelelően a 20 ezer fős mintában a hidegétel, a kultúra-, illetve az ajándékutalvány esetén volt a legnagyobb csökkenés. „Ha a teljes keretet a választott cafeteriaelemek szerint vizsgáljuk, akkor a három legnagyobb arányban választott elem a melegétel utalvány, az egészségpénztári befizetés, illetve az üdülési csekk volt. Ez a három cafeteriaelem egyébként 2009-hez viszonyítva is népszerűbb lett a dolgozók körében” – tette hozzá Novák Éva.
A szakember tapasztalatai szerint a munkáltató és munkavállaló számára is kedvező cafeteria-rendszert sok esetben azért nem alkalmazzák, mert informatikai támogatás nélkül olyan mértékű adminisztrációt ró a cégre, amivel nem tud megbirkózni.
Cafeteriaelemek megoszlása az éves kereten belül
|
|
2009 |
2010 |
|
Hidegétel utalvány |
4.3% |
0.0% |
|
Készpénz |
0.0% |
0.3% |
|
Tanulmányi hozzájárulás |
0.4% |
0.4% |
|
Kultúrautalvány |
5.5% |
0.7% |
|
Iskolakezdési támogatás |
0.6% |
0.8% |
|
Ajándékutalvány |
4.9% |
1.1% |
|
Internet |
3.7% |
5.3% |
|
Nyugdíjpénztár |
14.2% |
11.2% |
|
Üdülési csekk |
12.9% |
15.2% |
|
Helyi bérlet |
14.6% |
16.9% |
|
Egészségpénztár |
18.9% |
21.7% |
|
Melegétel utalvány |
19.9% |
26.4% |


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm
Visszaesők hagyják bedőlni a cégeket »
Gripen-főnök: a vesztes riválisok üzenhettek az ellopott mobilról »
Megnyílt a szekszárdi Garay pince »
A luxuscégeket is eléri a válság? »











