Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Közgépnek adott igazat a Kúria is: Simicska Lajos cégét jogtalanul zárták ki a közbeszerzésekből.
Jogtalanul zárták ki a közbeszerzésekből a Közgépet – mondta ki a Kúria is. Korábban első- és másodfokon ugyanez az ítélet született.
A Közgép még 2015-ben pályázott Győr-Gönyű kikötőjének munkálataira, a Közbeszerzési Hatóság szerint azonban valótlan adatok szerepeltek a pályázatban. A hatóság egész pontosan azt állította, hogy fordítási hiba szerepelt a pályázatban, illetve pontatlanul adták meg a munkában részt vevő hajók méretét. A Közgépet ezért három évre kizárták minden közbeszerzésből.
A fellebbezés után a bíróság a Közgépnek adott igazat, ezért egy év után már újra engedték, hogy a cég közbeszerzéseken induljon. A Közbeszerzési Hatóság azonban a Kúriához fordult, ott pedig ma hozták meg a döntést: valóban jogtalanul zárták ki a Közgépet a közbeszerzésekből.
Puskár Anett, a cég kommunikációs igazgatója kérdésünkre elmondta: nem mondtak le arról, hogy kárigényt érvényesítsenek. Azt, hogy pontosan mekkora összeget fognak kérni, és hogy kitől, egyelőre a Közgép szakértői vizsgálják. A kizárásról a döntést 2015 júliusában hozták meg, és csak a másodfokú döntés után, 2016 júniusában adhatott be a Közgép újra pályázatokat, tehát gyakorlatilag egy teljes évre kiestek minden magyarországi közbeszerzésből.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.