A Sorstalanság alkotói szerdán bejelentették: mégis elküldik a filmet a berlini filmfesztiválra. Hámori András producer Koltai Lajos rendezővel és Kertész Imre Nobel-díjas íróval tartott rendkívüli sajtótájékoztatót Budapesten, egy nappal a díszbemutató után. A magyar származású kanadai producer elmondta, kedden késő este egyeztek meg a Berlinálé igazgatójával abban, hogy a Sorstalanságot
február 15-én este tíz órakor, a főversenyen belül mutatják be.
A fesztivál igazgatója azt közölte velük: "nem engedhetik meg", hogy ez a film ne Berlinben jelenjen meg, ezért átszervezik a fesztivál főprogramját. A berlini szervezők korábbi tájékoztatása szerint a főversenyen 21 filmet mutatnak be, ebből 16 filmnek Berliben lesz a világpremierje. "Nagyon kiválasztott helyzetbe sikerült belekerülnie a mi filmünknek" - jegyezte meg Hámori András, hozzátéve, hogy mindig is Berlinben szerettek volna bemutatkozni, hogy "egy lassú égéssel, varázslással" jussanak el az őszi fesztiválszezonig.
A producer reményei szerint ősszel New York-ban, majd Los Angelesben, a Golden Globe-versenyen vetíthetik majd a filmet. Hámori András bejelentette azt is, még szerdán megkötik a film németországi forgalmazási szerződését, majd megemlítette, hogy a film ősszel már DVD-n is kapható lesz. Koltai Lajos rendező a tájékoztatón kiemelte: "jó döntést hoztunk, mikor úgy határoztunk, hogy Berlinbe visszük a filmet, annak ellenére, hogy tudjuk, ez az egyik legerősebb fesztiválja a világnak".
Az operatőr-rendező korábban azt mondta, hogy nem küldik el a Sorstalanság című filmet a Berlináléra, mivel a fesztivál rendezői, azzal érvelve, hogy a film önmagában értéket jelent és nem feltétlenül kellene részt vennie a versenyben, egy versenyen kívüli, "vörös szőnyeges" bemutatkozást ajánlottak fel. Ezt Koltai Lajos nem fogadta el, mert így nem lett volna ismert a bemutatkozás "kimenetele": mit vetítettek volna a bemutatóval egyidőben a nagyteremben, illetve hogy kit tudtak volna meghívni. Kertész Imre Nobel-díjas író a film berlini bemutatkozásáról elmondta: "ez egy nagyon szép és természetes döntés, mivel a regény nemzetközi áttörését német nyelven érte el".
Koltai Lajos a filmről a díszbemutató után megfogalmazott kritikákra reagálva úgy nyilatkozott: ez a film teljesen más, mint a Schindler listája, ez a film a Sorstalanság című könyv sugallta "vízió". Réz András esztéta a film keddi bemutatója után úgy fogalmazott: Koltai Lajos egy olyan súlyos irodalmi alapanyaggal hadakozik, amely egy elsőfilmes rendezőnek a kelleténél nagyobb teher. Így aztán elkészült egy film, amelynek a jó szándéka, szeretetre méltósága, embersége kétségbevonhatatlan, de nem született egy olyan film, amely a holokausztot mint szenvedéstörténetet alapvetően más fénybe helyezné. "Réz András esztéta nyilván úgy jött a vetítésre, hogy nem akarta, hogy szeresse a filmet" - mondta, hozzátéve: ez Réz András véleménye, amivel "én nem tudok mit kezdeni".
A Sorstalanság-filmet a közönség csütörtöktől láthatja a magyarországi mozikban. Az alkotást 34 kópiával kezdik vetíteni.
Mégis bemutatják a Sorstalanságot a Berlinálén
A film magyar származású kanadai producere elmondta, kedden késő este egyeztek meg a Berlinálé igazgatójával abban, hogy a Sorstalanságot február 15-én este tíz órakor, a főversenyen belül mutatják be.
Magyar Hang: Orbán Gáspárt a háta mögött királyfinak hívták csádi tartózkodása alatt
A lap szerint Orbán Viktor fia „úgy viselkedett, mint egy hadgyakorlatra betévedt filozófus”.
Már meg is van a Paks II. új vezérigazgatója
Bomlik a korábbi lengyel jobboldali kormánypárt
Magyar szerint Tuzson inkább keressen egy jó védőügyvédet a bírák és ügyészek fenyegetése helyett
Tarr Zoltán: Több mint 2,5 milliárdot utaltak vissza már az NKA-kedvezményezettek
Egy évvel kinevezése után visszahívták a párizsi nagykövetet
Ez az egyik titka a sikertelen fogyókúráknak
Peták István: A rákgyógyításból ma már nem a tudás, hanem az időben meghozott jó döntés hiányzik
Bóka János Tusványoson: A magyar emberek 2030-ban szerintem semmivel sem lesznek hülyébbek, mint 2026-ban voltak
Kérdésesnek látja a Fidesz jövőjét Navracsics Tibor
Tízezreket evakuálnak Európában a gyorsan terjedő erdőtüzek miatt
Annyira alacsony a Duna vízállása, hogy a szállodahajók utasait buszok hozzák Budapestre
„Ez tényleg hajmeresztő” – elektromos rollerre szerelt hintában szállította egy férfi másfél éves gyermekét
Rövidnadrágban és pólóban találták meg a magyar fiatalt az osztrák hegyimentők
Ornella Muti és lánya orosz állampolgárságot kérnek
A világhírű olasz színésznő és lánya ingatlanvásárláson is gondolkodnak.
Csődben a vezető elemgyártó, a Varta
Elemzők szerint a vállalatot valószínűleg feldarabolják.
Mi ez a politikai feszültség Ukrajnában, és kicsoda Mihajlo Drapatij, az ukrán fegyveres erők új parancsnoka?
A fiatal főparancsnok nincs híján a harctéri tapasztalatoknak.