Az ENSZ, 1956 és egy rejtélyes halál

Povl Bang-Jensen dán diplomata a magyar üggyel foglalkozó ENSZ-vizsgálóbizottság munkatársa volt, s 1959 novemberében holtan találták egy New York-i parkban. Halála körülményei máig tisztázatlanok. Csak az biztos, szembe ment az ENSZ és annak főtitkára, Hammarskjöld politikájával, amely elaltatta a magyar forradalom és az azt követő megtorlások vizsgálatát. Nagy András író, évtizedes történeti kutatásainak végén könyvet írt a Bang-Jensen-ügyről. A hvg.hu a szerzőt kérdezte.

Povl Bang-Jensen. Szembeszegült a feletteseivel © Magvető

Nagy András: - Mind a három. A dán diplomata tragédiája sokkal mélyebben érintett, mint egy politikai krimi. Ez a fajta magatartás, ez az egzisztenciálisan felfogott küldetéstudat, amelyet képvisel, régről érdekel. Sokat foglalkoztam Kierkegaard-ral, s ekkor hívta fel valaki a figyelmemet arra, hogy van itt egy másik különös dán. Természetesen fontos számomra a magyar tragédia is. 1956 sok minden miatt rabul ejtett: akkor születtem, fontos családi szál is köt hozzá, a második nevem ugyanis Imre lett, Nagy Imre után. Ez egy rejtett, elmondhatatlan történet lett, amely állandóan foglalkoztatott. A saját nevelődésemet meghatározta nemcsak ’56, hanem az is, ami utána jött. Ez volt a döntő. Hiszen Bang-Jensen története, az ENSZ-vizsgálat története, a magyar forradalom sorsát megpecsételő közöny, még mindig elmondatlan, kibeszéletlen.

- A könyvéből adódó egyik legdöbbenetesebb következtetés az, hogy tíz évvel megalakulása után az ENSZ máris mennyire eljelentéktelenedik, s a két szuperhatalom játékterévé válik.

- Itthonról nézve úgy tűnt, a világ számára fontos a magyar ’56, de aztán a kutatás során kiviláglott, hogy az ENSZ tulajdonképpen tudomására hozza az elnyomóknak, hogy továbbra is nyugodtan tegyék, amit eddig, hiszen a nagyon kényes globális status quót az ENSZ a magyarokért nem fogja kockára tenni. A magyar ’56 párhuzamos története az ENSZ-ben szuezi válság, ami ugyanakkor zajlik, mint a mi forradalmunk. Az a világszervezet – s végső soron a nyugat - amely nemcsak tehetetlenné, passzívvá, de kifejezetten ártalmassá is válik a magyar ellenállás számára, hatékonyan és erősen lép fel Szuezben. Itt el kell gondolkodni azon, mit is jelent a reálpolitika, amikor lehullanak róla az illúziók. Ekkor ennek az illúziótlan érdekpolitikának két „szubjektuma” egyszer csak nem hajlandó részt venni ebben az álarcos játékban; az egyik egy dán diplomata, a másik pedig az elnyomott magyarok.

- A magyar történelmi tudat egyik nagy mítosza, hogy „ha akkor beavatkozik valaki, másképp alakultak volna a dolgok". Érvényes kérdés ez?

- Nyilván "történelmietlennek" minősíthető a kérdés, de én ezt a könyvem írása során amúgy folyamatosan feltettem. Nem vagyok szaktörténész, de a kutatás szisztematikus történészi munka volt, elvégeztem sok olyan alapkutatást a levéltárakban, archívumokban New Yorktól Belgrádig, amelyeket korábban más talán nem. Ugyanakkor amit el akartam mondani, azt íróként mondtam el. Használtam a saját írói invenciómat, s úgy vélem, legitim módon, hiszen a történet számos ponton a rendelkezésünkre álló adatok alapján rekonstruálhatatlan; a háttéranyagok egy része még talán generációkig zárt marad. Nagy Imre a végsőkig hitt abban, hogy meg lehet egyezni a szovjetekkel. Akkor fordul az ENSZ-hez, amikor ez a remény már meghalt. Nagyon paradox helyzet, az elveszett forradalom nem hiszem, hogy ekkor már megmenthető lett volna. Ugyanekkor tartották magukat a mítoszok: majd jönnek a kéksisakosok, Dag Hammarskjöld, ENSZ-főtitkár Budapestre érkezik, már itt van az ENSZ-vizsgálóbizottság Pozsonyban, katonai géppel hozza őket a légierő főparancsnoka. A mai kutatások alapján ennek semmi realis alapja nem volt, Hammarskjöld egy percig sem gondolta, hogy a magyar ügyben lépni tud anélkül, hogy a szovjetekkel meg ne egyezzen. Szuezben azért tudott lépni, mert ott megegyezett az amerikaiakkal és a szovjetekkel. Az ENSZ abban tudott volna segíteni, hogy enyhüljön a megtorlás, az a többéves terror, ami Kádár alatt következett. Az ENSZ-jelentés 1957 júliusára meg is születik - az ezt készítő különbizottságban dolgozott Bang-Jensen - nagyon pontos diagnózisát adva, mi történt Magyarországon s ezt a helyzetet fel lehetett volna használni, hogy Kádárék nemzetközi figyelem előtt működjenek. Ezt azonban az ENSZ legfelső vezetése - ahogy ezt Bang-Jensen is érzékelte, majd mind határozottabban állította - elszabotálta. Magyarországról közben folyamatosan csempészték ki a dokumentumokat abban a reményben, hogy  majd az ENSZ elé kerülnek és kezdenek velük valamit. Ehelyett  onnan a papírok a szovjetek, meg a magyar politikai rendőrség kezébe jutottak. Az ENSZ az én kutatásaim szerint indirekten segítséget nyújtott a magyarországi elnyomásban.

- Az ENSZ-beli kutatásai akadálytalanok voltak?

- Csaknem fél évszázaddal a történtek után még mindig vannak a magyar ügy szempontjából nagyon fontos dokumentumok, amelyeket az ENSZ archívuma nem ad ki.  Amikor az kutató megpróbál magyarázatot kérni, akkor az a válasz, hogy a kérést majd az ő jogi osztályuk vizsgálja felül. Tehát a szervezet vizsgálja felül saját magát. Gyakorlatilag semmi olyan törvényes garancia nincs, ami bármilyen egyéb országban megvolna, ahol akár bíróság elé lehet vinni a vitás titkosítási ügyeket.