Megrendelte a Közlekedési és Beruházási Minisztérium a debreceni Nagyállomás felújításának megvalósíthatósági tanulmányát – közölte a tárcát vezető Vitézy Dávid a közösségi oldalán.
A miniszter azt írta, hogy a tanulmány nem egyszerűen a debreceni Nagyállomás épületének felújítását vizsgálja, hanem a pályaudvarnak és környezetének teljes újragondolását az utasok igényei alapján.
Megvizsgálják, hogyan lehet valódi, modern közlekedési csomópontot kialakítani, ahol a vasút, a villamos- és buszközlekedés, valamint a P+R és B+R parkolók egységes rendszert alkotnak; hogyan kapcsolódhat ehhez majd esetlegesen a tramtrain, a repülőtér és a város új gazdasági övezeteinek kiszolgálása; milyen közösségi, kereskedelmi és szolgáltató funkciókra van szükség az állomáson; és hogyan lehet az egész területet úgy fejleszteni, hogy az szervesen illeszkedjen Debrecen jövőbeli városszerkezetéhez.
A miniszter szerint a megvalósíthatósági tanulmány egy hosszú folyamat első lépése: ennek elkészülte után kezdődhet meg a tervezés, majd a végleges tervek elkészülte után írhatják ki a megvalósításra vonatkozó közbeszerzést, ezt követően pedig elindulhat az építkezés.
Az elmúlt évek semmittevése után végre elindultunk a jó irányba, mert az előző másfél évtizedben csak ígérgetés, elbukott tervek és lejárt engedélyek jutottak Debrecennek, majd ezt megkoronázva az állomás felújítása helyett Lázár János egy, a puszta közepébe épülő múzeum látványtervével akarta bizonyítani, hogy »most a vidék jön!«
– írta.
Felidézte: a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv egyik célkitűzése, hogy az új vasúti kocsik beszerzése és a pályák megújítása mellett a pályaudvarok is megújuljanak, mert ezek együtt szükségesek ahhoz, hogy a közösségi közlekedés versenyképes legyen. Ma ugyanis szerinte „a budapesti és a vidéki pályaudvarok többsége is olyan hely, amit az ember inkább elkerül, hacsak nincs ott dolga. Mi ezen szeretnénk változtatni, és minőségi szolgáltatásokat nyújtó, valódi városközponttá tenni ezeket az épületeket.”
A kormány idén nyáron jelentette be a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet, amely a következő tíz évben 3550 milliárd forintból kívánja megújítani a magyar vasúthálózatot, jelentős részben uniós forrásból.
https://hvg.hu/gazdasag/20260722_vitezy-david-magyar-peter-baross-gabor-vasutfejlesztesi-terv-sajtotajekoztato
Fotó: HVG / Túry Gergely