Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
„Zsebkendőbe köhögj, tüsszents!” – inti jómodorra a legkisebb Ugrifüles tüskéshátú barátját és Brekkencset Csukás István meséjében. Ami azonban illedelmes mesefiguráknak és kortárs európai felnőtteknek természetes, korántsem az más kultúrákban és más korszakokban. A zsebkendőhasználat általánossá válása Európában is csak szűk kétévszázados fejlemény.
A magyar paraszti kultúrába ugyanis mintegy kétszáz éve szüremkedett le a kendő, és először annak nem is az orrtörléshez használatos, hanem a díszítésre, társadalmi státusz jelölésére szolgáló változata. Eleinte a férfiak a nagyjából 30X30 cm-es nagyságú, gyolcsból vagy más könnyű, világos kelméből varrt kendőt csak ünnepi alkalmakra dugták a mellény vagy az ujjas zsebébe – díszesen hajtogatott alkalmatosságba még véletlenül se fújták volna bele az orrukat, annál becsesebb dolognak számított, többnyire ajándékba adták. A nők (leginkább a lányok) kézben hordták a díszkendőt, amelyet kézbevaló kendőnek, kiskendőnek vagy keszkenőnek neveztek. „Az elvesztettem zsebkendőmet, szidott anyám érte” kezdetű, valójában a szüzesség nem házasság útján történő elvesztése miatti sopánkodásról szóló dalos gyerekjáték is azt bizonyítja, hogy a „zsebkendőt”, akkor még nem arra használták, mint manapság, hanem jegyajándéknak.
De hát hova ürítették eleink orruk nem kívánatos tartalmát – mert hát taknyuk nyilvánvalóan nekik is volt? Volt és ürítették is. Rotterdami Erasmus szakszerű traktátusban fogalmazza meg, hogy ki mit kezdett szutykával a XV. és XVI. fordulóján: „süvegébe vagy ruhájába fúj orrot a paraszt; karjával, könyökével a halárus, s nem sokkal illőbb kézzel csinálni, ha utána a taknyot a ruhádba kened. Illendő az orrlikak váladékát kendőbe felfogni; méghozzá kissé elfordított testtel, ha magasabb rangúak is vannak jelen. Ha két ujjunkkal fújunk orrot, s valami a földre hullik, azonnal rá kell taposni”. A nagy humanista 1530-ból származó sorai arról tanúskodnak, hogy akkoriban még a felsőbb osztályok illemének sem volt magától értetődő része a mindennapos zsebkendőhasználat, annak látványát csak jobb embereknek tartogatták, s a „hétköznapokon” vagy a pórok előtt két ujjukkal könnyítettek orruk terhén.
A középkor még egyáltalán nem tabusította a mucus-t. Norbert Elias A civilizáció folyamata c. remekművében felidézi, hogy III. (Merész) Fülöp (1270-1285) dijoni síremléken szereplő lovagok közt látható egy, aki a kabátjába, egy másik meg az ujjába törli az orrát.
A zsebkendőhöz persze zseb is kell. Márpedig addig, amíg a ruhákat otthon készítették, és nem vásárolták, nem volt rajtuk zseb, azt ugyanis jelentősen bonyolítja a szabás-varrást, és csak professzionális szabók tudták elkészíteni. A gatyakorcába pedig nem tűrtek, vagy az övbe nem dugtak kendőt, ott másnak volt helye (tűzszerszámnak, késnek, kamrakulcsnak, pénznek). Amikor már a parasztoknak vagy a mezővárosokban élőknek is tellett csizmára, új lehetőségek nyíltak a kendő tárolásra, nem beszélve arról, hogy a csizmában már kapca védte a pór lábikráját. Merésznek tetszhet, de meglehet, az első paraszti zsebkendők a kapcákból fejlődtek ki.
Kinyomtatom
Elküldöm
Duettet énekel Ray Charles és Count Basie »
Meghalt Balázs Gábor, a Stúdió 11 tagja »
Osztrák film vitte el az Arany Pálmát »
Megint arattak a románok Cannes-ban »
