Az állam is egy strici?
Az 1nem Alapítvány a művészetet hívta segítségül, hogy felhívja a figyelmet a prostitúcióra mint a nemi erőszak egyik legelterjedtebb formájára. A Demo Galéria kiállításán a társadalom szexmunkásaihoz való beteg hozzáállását provokatív installációkon keresztül ismerhetjük meg áprilisban.
A KSH januári kimutatása szerint a magyarok 163 milliárd forintot költenek egy évben illegális szexre, „ugyanannyit, mint oktatásra”. Erre a megdöbbentő összehasonlításra Betlen Anna, a Női Érdekérvényesítő Szövetség tagja világított rá azon a kerekasztal-beszélgetésen, amely április 13-án a Kiállítva – Állásfoglalások a prostitúcióról kiállításhoz kapcsolódó filmvetítés után tartott az 1nem Alapítvány a Fogasházban.
Csillag Ádám Nincs kegyelem a földi pokolban című dokumentumfilmjéből a prostituáltak kegyetlen valóságát ismerhettük meg, a szomszédos Demo Galériában kiállított művekből viszont olyan fiatal művészek verzióját, akik „kívülállóként” gondolnak „valamit” a fizetett szexuális szolgáltatásról. A tárlaton Muskovics Gyula, a kiállítás rendezője vezetett körbe minket. A MOME design- és művészetelméleti szakos hallgatója arra kérte a művészeket, hogy engedjék szabadjára fantáziájukat. A legősibb mesterségként, vagy még csúnyábban fizetett szerelemként is aposztrofált prostitúció olyan vetületeivel ismerkedhetünk meg, melyek saját álláspontunkkal is szembesítenek minket.
Lábalatt
Oravecz Éva cím nélküli művének megtekintéséhez például el kell döntenünk, hogy rálépünk-e egy prostituált képére. A fotó és szöveg párbeszédének illusztrációs fele ugyanis a padlóra került: egy a fotóhoz hozzájáruló szexmunkás alulról fényképezett pózán merengve azt vesszük észre, hogy a falon lógó ismertetőt csak úgy tudjuk elolvasni kényelmesen, ha megtapossuk a portrét. Komoly dilemma, hogy megtesszük-e, és közben mit érzünk. Muskovics szerint a legtöbb látogató megpróbálja először kikerülni a fotót, és nyakatekert helyzetben elolvasni a szöveget. Később feladják, és ráállnak.
Az apróbetűs részből a lábalatti nőről tudunk meg részleteket azon férfiak internetes pontozása és elemzése alapján, akik használták. Mármint a szolgáltatásait, szólna a politikailag korrekt kiegészítés, a kiállítás szervezői azonban felhívják a figyelmünket arra, hogy ez csupán szépítés. A prostitúció összes szereplője szemében a prostituált nem más, mint használati tárgy, mely nélkülöz minden, az emberi mivoltot jellemző vonást.
Betörni, kiállítani, futtatni vagy eltenni láb alól
Betlen Anna egy 2004-es cikkében így ír a jelenségről a hvg.hu-n: „a prostitúció világában a nő haszonállat. Az egyik befogja, betöri, a másik megveszi, futtatja, a harmadik kibérli, visszaadja, a negyedik zsebrevágja a taxát meg azt a kis kenőpénzt. Olcsó cucc, jól jövedelmez, karbantartása egyszerű: minél kevesebbet eszik, annál többet tejel. És nem beszél.”
Betlen sarkos megfogalmazása azokkal vitatkozik, akik a prostitúció problémáját elbagatellizálják, és a felelősséget áthárítják az amúgy sokszereplős aktusból a magát rendelkezésre bocsátó félre. Pintér Sándor, belügyminiszterünk például úgy gondolkodik, hogy a „prostituáltként előállított gyermek- és fiatalkorúak megkérdezése, illetve az esetleges prostitúcióra kényszerítés körülményeit megvizsgálva elmondható, hogy a tetten ért fiatalok szinte kizárólag saját akaratukból folytatják e tevékenységet” - idézik Pintért a szervezők.
Muskovics elmondása szerint a kiállítás megnyitóján megjelent Magyar Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületének elnökével is vita kerekedett, Földi Ágnes ugyancsak a szabad akarat vélelmét hiányolta a nőket áldozatként, illetve döntésképtelen, kiszolgáltatott félként beállító műveken. Miért lenne olyan elképzelhetetlen, hogy a nők is élvezik?
Nem elképzelhetetlen, de igen ritka - véli Betlen, aki évek óta a téma kutatója. A vizsgálatok alapján a prostituáltak 70-80 százaléka gyerekkorban kerül bele a sodrásba, legtöbbjük erőszakos környezetből érkezik, így kódolva van arra, hogy értéktelen és nem érdemel jobb sorsot. A kitartójukhoz való kötődés kívülállók számára érthetetlen. Az úgynevezett betörésnek ez pedig fontos része: egy férfi, aki eleinte - úgy tűnik - szereti és biztonságot nyújt neki. Majd kiállítja (azaz arra kötelezi, hogy árulja testét), a szerelmes lány pedig abban reménykedik, hogy ha mindent megtesz neki, akkor méltó lesz szerelmére. Ha mégis ellenállna, akkor a fizikai fenyítésnek teszi ki magát.
A beszámolókból kiderül, hogy a fennen hirdetett szabad akarat mögött a leggyakoribb esetben komoly lelki és testi terror húzódik meg. A rendőrség kezei közé került lányok sokszor még lakat alatt is védelmezik, de legalábbis mélyen hallgatnak futtatóikról. Különben eltennék őket láb alól - vallják a prostituáltak.
A férfiak háborgó biológiai berendezkedése
Rastätter Linda Elvarázsolt tükör – Magic Mirror című plakátjáról a nagy, fekete gonosz férfiban ott rejlik a megtört nő, az elhatalmasodó árnyék túlfolyik és rátelepedik a használóra és használtra egyaránt. Farkas Kata Mellékszereplők című digitális grafikájában pedig megláthatjuk a többieket: az arc nélküli, azaz felelősségre nem vonható férfiakat: a haverokat, akikkel csak úgy teljes az „együttlét”, ha a kupizásban is benne van az ember. A stricit, aki ad-vesz, méghozzá nőket, és akinek kordában kell tartania a portékáját, továbbá a kuncsaftot, akinek valamiért az az igénye támad, hogy névtelenül, érzéketlenül, lelketlenül érintkezhessen.
A férfiaknál biológiailag kódolt a szexuális étvágy. Ha elfojtják, az akár háborúhoz is vezethet - a prostitúció létjogosultságára, és kiirthatatlanságára ez is egy közkeletű magyarázat. Szeleczki Rozália Manpower című videójában erre a felfogásra replikázik szatirikus módon. Rosie the Riverter: We can do it! ikonikus példáján elindulva Szeleczki egy propagandafilmet kreált, melyben nőket toboroznak a közös ügy érdekében, méghozzá, hogy szolgálataik (azaz testük) rendelkezésre bocsátásával mentsék meg a világot a háborútól.
Az állam kitartóvá avanzsál azzal, hogy a férfiak szexuális szükségleteit nem csak elfogadja, hanem azt közügyként kezeli, ezt az 1nem Alapítvány és Női Érdekérvényesítő Szövetség is kihangsúlyozza: "Ha az állam maga is beszáll a prostitúció szabályozásába, és további viselkedési szabályokat ír elő a prostituáltaknak, akkor milyen szerepet is vesz vel? A striciét?" - szól a provokatív kérdésfelvetés. Muskovics úgy véli, hogy bár valóban lehet alapja annak, hogy az agresszió és a nemi kielégítetlenség közt vannak összefüggések, az viszont már kérdéses, hogy ezért indokolt-e legalizálni vagy eltűrni egy "nemi erőszakszervezetet".
