"Az észak- és dél-koreai atomügyi főtárgyalóknak a denuklearizálásról szóló első megbeszélései után az Egyesült Államok meghívta Kim Kje Gvan külügyminiszter-helyettest New Yorkba a jövő hét végére" - tudatta egy közleményben Hillary Clinton amerikai külügyminiszter az indonéziai Bali szigetén rendezett ázsiai biztonsági csúcsról távozóban.Az észak- és dél-koreai főtárgyaló a bali értekezlet alkalmával találkozott, először azóta, hogy a hathatalmi tárgyalások 2008-ban - Észak-Korea kivonulása miatt - megszakadtak. Vi Szong Lak, a dél-koreai külügyminiszter tanácsadója és a frissen kinevezett észak-koreai főtárgyaló, Li Jong Ho pénteken két órán keresztül egyeztetett. Egyetértésre jutottak abban, hogy "egyesíteni kell az erőfeszítéseket" a hatoldalú tárgyalások mielőbbi felújításának érdekében - mondta Phenjan képviselője, aki szerint "jószándékú és nyílt" légkörben folyt a tárgyalás pénteken. Vi Szong Lak "gyümölcsöző konzultációnak" minősítette a megbeszélést.Clinton közölte, hogy az észak-koreai külügyminiszter-helyettes amerikai vendéglátóival azokról az intézkedésekről fog egyeztetni, amelyek feltétlenül szükségesek a hathatalmi tárgyalások felújításához. Clinton mindazonáltal hangsúlyozta, hogy Washington nem ajándékokat akar osztogatni, vagyis nem fogja Phenjant megjutalmazni pusztán azért, mert hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni.Észak-Korea 2006-ban és 2009-ben egy-egy atomrobbantási kísérletet hajtott végre, majd 2010 novemberében felfedte a világ előtt, hogy nagy teljesítményű urándúsító üzemet létesített.
Washington közeledni akar Észak-Koreához
Az Egyesült Államok vasárnap bejelentette, hogy a jövő hétre New Yorkba hívta az észak-koreai külügyminiszter-helyettest "puhatolózó tárgyalásokra" a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséről szóló hathatalmi tárgyalások felújítása céljából.
Letartóztatásban marad Matolcsy György
Portugáliai nyugdíjas éveire készül az Orbán-kormány egyik legfontosabb támogatója, aki részt vett a Mészáros-vagyon összelapátolásában
Magyar Péter bocsánatot kért Lezsák Sándortól
Az ügynökaktás oldal leállítását és Tarr Zoltán lemondását követeli a Lezsák-hiba miatt a Fidesz
Török Gábor az ügynökaktákról: A kapkodás, a félmunka, az adagolás és a hiba képes megölni a bizalmat
Europion-felmérés az ügynökaktákról: a többség kételkedik Orbán Viktor történetében
Tóta W. Árpád Vágó Istvánról: Vajon ártott valaha valakinek? Esendő, becsvágyó ember volt, de nem tudhatjuk
Nem volt mindenki ügynök, hol vannak a Kádár-rendszer ellenállói?
Itt a nagy vízügyi bejelentés: kész a vízmegtartási akcióterv, 221 milliárdot szán rá a kormány
Megszünteti a kormány az Élelmiszermentő Központot, amely négy éve nem képes semmit sem csinálni
Medveczky Ilona: Nem engedtek volna ki Az oroszlán ugrani készül forgatására, ha nem írok alá valamit
Szikora János rendező: Kivert a víz, hogy én mit keresek ezek között az akták között
Cristiano Ronaldo bejelentette, visszavonul a portugál válogatottól
Néhány óra alatt elvesztette értéke hatodát a Rheinmetall
Pilz Olivér: Azt szeretném, hogy a tankerület ne a sötét oldal legyen
„Ennél szuperebb ellenzéket rajzolni nem tudna magának Magyar Péter” – Kéri László és Tóta W. Árpád a Tisza-kormány első félévéről
Váratlanul irányt váltottak az USA-ba tartó orosz üzemanyag-szállító hajók
Egy tanker Brazília felé fordult, a másik Algéria mellett várakozik.