Europion-felmérés az ügynökaktákról: a többség kételkedik Orbán Viktor történetében

Nagy a társadalmi támogatottsága az akták nyilvánosságra hozatalának, és az emberek kétharmada számít közéleti következményekre is emiatt. Sőt, sokan várják néhány ismert szereplő lemondását vagy háttérbe vonulását is.

Elsöprő, közel háromnegyedes többség támogatja az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatalát – derül ki az Europion Az ügynökakták a közvéleményben témájú, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Leváltára (ÁBTL) által készített adatbázis közzétételének napján, november 4-én készített közvélemény-kutatásából.

A nyilvánosságra hozatalt 72 százalék támogatja, de a látszólagos össztársadalmi konszenzus mögött éles törésvonal húzódik a politikai táborok között: míg a Tisza-szavazók csaknem egyöntetűen (89%) a közzététel mellett állnak, a Fidesz-szavazók az egyetlen csoport, ahol a többség (55%) ellenzi azt.

A Mi Hazánk szavazói (75%) és az egyéb szavazók/pártnélküliek (71%) a többségi állásponthoz állnak közelebb. A támogatás mértéke az életkorral csökken (a 16-29 évesek 80%-a, a 60 év felettiek 64%-a ért egyet), és a férfiak körében valamivel magasabb a támogatók aránya (77%), mint a nők között (67%).

A kutatásban a felnőtt társadalom kevesebb, mint harmada (29%) állította, hogy tervez az aktákban böngészni (vagy a válaszadás idején már ezt meg is tette). Minden tizedik magyar jelezte, számít olyan meglepetésre, hogy családtagjára, vagy közeli hozzátartozóra bukkan az aktákban úgy, hogy ő az illető múltjáról nem tudott.

Ennél sokkal többen, a magyarok közel kétharmada számít következményekre az aktanyilvánosság következtében. A kutatás eredménye alapján 40 százalék szerint 1-2, míg 23 százalék szerint ennél több közéleti személynek le kell majd mondania, vagy háttérbe kell vonulnia az információk miatt. Az adatok szerint

a lemondásokat a Tisza-szavazók várják a legnagyobb arányban (31% számít sokra), a fideszesek a legkevésbé (16%).

Az Europion felmérése kitért az akták nyilvánosságra kerülését közvetlenül megelőző hírre is, amely Orbán Viktor volt miniszterelnök esetleges érintettségével volt kapcsolatos. Mély szkepszis övezi Orbán magyarázatát a beszervezési (illetve annak kísérletének) múltjáról: a relatív többség, 44 százalék kételkedik benne. Emlékezetes,

Orbán azt állította, hogy sorkatonaként megpróbálták beszervezni, de nem működött együtt az állambiztonsággal.

Ennek a magyarázatnak a hihetőségét illetően az Europion felmérése szerint megosztott a társadalom. A teljes népességben 26 százalék egyáltalán nem hisz neki („van mit takargatnia”), míg 36 százalék hisz neki (19% teljesen, 17% inkább), 18 százalék pedig inkább kételkedik a volt kormányfő által előadott történetben.

E kérdésben a politikai táborok szinte egymás tükörképei: a Fidesz-szavazók 52%-a teljes mértékben hisz Orbánnak, és csak 3%-uk utasítja el az állítását; a Tisza-szavazók körében viszont 46% egyáltalán nem hisz neki, és csak 2%-uk fogadja el teljesen a magyarázatát. Életkori bontásban az idősebbek (60+) hajlamosabbak hinni neki (31%).

Arról, hogy a nyilvánosságra került adatbázisokban és dokumentumok közt milyen politikai vagy közéleti szereplők neveire lehet bukkanni, a HVG is írt. Több tízezer személy adata került fel az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára által létrehozott oldalra: van köztük egyházi személy, zenész, színész, riporter, ügyvéd is. Íme a HVG gyűjtése:

Vágó István, Szikora Róbert és Patyi András alkotmánybíró neve is szerepel a nyitottaktak.hu-n – sorra kerülnek elő az ismert nevek az adatbázisból

Ismert zenészek, színészek, politikusok, újságírók, műsorvezetők és közgazdászok neve is szerepel azon a honlapon, amelyen a kormány állítása szerint egykori állambiztonsági „ügynökök” adatait hozták nyilvánosságra. Mások mellett megtaláltuk Vágó István egykori kvízmester, Szikora Róbert énekes, Dévényi Tibor lemezlovas, Szepesi György sportriporter, Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő, valamint Patyi András alkotmánybíró nevét is. Fontos kiemelni, hogy az adatok között hamis dokumentumok is szerepelhetnek, a nyilvánosságra hozott papírokból pedig nem derülnek ki a beszervezés körülményei – pedig utóbbiak nagyban árnyalhatják a tevékenység megítélését.

További cikkeink a témában:

Hozzászólások