szerző:

A távol-keleti országban egyre kétségbeesettebben próbálják megoldani a légszennyezettség okozta problémát.

Kína régóta küzd a légszennyezettséggel, a levegő károsanyag-tartalma szinte folyamatosan a megengedett határérték felett van, gyakran több tízszerese annak. A problémát elsősorban a szén-dioxid kibocsátása jelenti, a kínai kormány viszont azt ígérte, néhány éven belül megoldást találnak a problémára. Most egy meglehetősen szokatlan dologgal, a ködágyúval próbálkoznak.

©

Az eszköz alapját azok a gépek jelentik, amelyek az építkezéseken és gyárakban egy robbanás után elfújják a port. A Hunan Jiujiu Mining Safety Equipment nevű cég által gyártott készülék eredeti célja, hogy csökkentse a bányászok légzőszervi megbetegedésének arányát, 2013 óta viszont szélesebb körben is alkalmazzák.

Az ágyúk a beléjük töltött folyadékot a fúvókáknak és a turbináknak köszönhetően elporlasztva juttatják a levegőbe. A 100 méter szélességben és 60 méteres magasságba fellőhető szemcsék a káros porszemekkel érintkezve magukba zárják azt, majd csapadék formájában a földre hullanak. A cég szerint a folyadék képes a 10 mikron méretű szemcséket hatástalanítani, ám a ScienceAlert szerint ez még mindig nem oldja meg teljesen a problémát.

A készülék fix helyre is telepíthető, de akár egy teherautóhoz is hozzákapcsolható. Utóbbi ára a mobilitás miatt kicsit borsos, 92 ezer dollár (kb. 26,8 millió forint), míg a nem mobilis változat csupán 12 ezer dollár (kb. 3,6 millió forint). A hírek szerint Guigang városában már ötöt rendeltek a készülékből, de további városokba is telepíteni fognak belőlük. Kérdés azonban, hogy egy ilyen közbelépés hosszú távon mennyire lehet eredményes.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.