szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A kutatások szerint az ülőmunka annyira veszélyes egészségünkre, mint a dohányzás, így nem árt odafigyelni, hogy rendszeresen felálljunk a székből. Erre figyelmeztetnek ezek az ingyenes alkalmazások.

Az irodai dolgozóknál nagyobb a veszélye a diabétesznek, a szív- és érrendszeri betegségeknek, az elhízásnak és az idő előtti halálozásnak, az ülőmunka az "új dohányzás" – számoltunk be korábban egy kutatás eredményéről. Komolyan kell venni a figyelmeztetést, rendszeresen fel kell állnunk kicsit a székünkből, ha nem akarunk komoly bajt – bármennyire is a számítógéphez köt a munkánk.

Ebben segít a Stand Up alkalmazás. Androidra és iPhone-ra is elérhető ingyen egy-egy ugyanilyen nevű, más fejlesztőtől érkező, de ugyanazt a célt szolgáló app. Az androidos a lehető legegyszerűbb: egy óra jelenik meg rajta, amelyet elindítva adott időközönként, adott időre szólít fel, hogy álljunk fel.

Ahhoz, hogy megfelelően legyen beállítva, a jobb felső sarokban a ceruza ikonra kattintva lehet megadni mindent, majd ugyanitt a mentés ikonnal elraktározni. Elsősorban azt, hogy milyen időközönként figyelmeztessen arra az app, hogy álljunk fel a székünkből. A másodikban azt, hogy mennyi ideig nem szeretnénk visszaülni. A megadott idők lejártát jelző hangot a harmadik sorban választhatjuk ki, míg a legalsóban a vibrálás erősségét.

Raised Square

Amint a munkahelyre értünk, érdemes az alkalmazásban elindítani az órát, majd a munkaidő végeztével leállítani, ezeket az óra alatti indítás/leállítás ikon megnyomásával tehetjük meg.

Az iPhone-os app valamivel többet tud, hiszen ott be lehet állítani, hogy adott napokon mettől meddig legyen automatikus ez a figyelmeztetés. Ehhez ki kell jelölni a hét napjait, alatta két csúszkán a kezdési időpontot és a munkaidő végét megadni. Utána következik az, hogy hány percenként legyen figyelmeztetés, ez alatt pedig azt is kérhetjük, hogy adott helyen – például munkahelyünk mellett otthonunkban is – legyen ilyen jelzés. A legalsó beállítási lehetőség pedig a figyelmeztető hang kiválasztása.

Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.


HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!