„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Az alábbi okostelefon jóval több egy kommunikációs eszköznél, érzékelőjének köszönhetően sok mindent elárul ételekről, italokról.
Leleplezi a hamis gyógyszereket, a vízzel pumpált húsokat, megmutatja, mennyire édes egy gyümölcs, és hogy mennyi egy-egy ital alkoholtartalma. Minderre az idei CES egyik különlegessége, a Changhong H2 nevű okostelefon képes, hála beépített közel-infravörös spektrométerének.
Az érzékelőt a telefon hátoldalára helyezték, és persze megfelelő appokat is le kell tölteni a működtetéséhez. Ha vizsgálnának valamit vele, akkor egy fénysugarat kell irányítani a választott objektumra, amelynek molekulái visszaverik azt. A visszaverődött fényt felfogja a telefon és továbbküldi egy felhőben lévő adatbázisba elemzésre. Az eredmény pár pillanat alatt megjelenik a telefon kijelzőjén. A mérések és az eredmények persze nem laboratóriumi pontosságúak, tájékoztatásnak azért megfelelnek.
A telefont már az év első felében árulni fogják Kínában, az év vége felé pedig az Egyesült Államokban is megjelenik. Az ára 433 dollár (körülbelül 125 ezer forint) lesz, de ebből csak az érzékelő 250 dollár (72 ezer forint). Amúgy kapunk egy 6”-es HD kijelzős androidos okostelefont, 16 MP-es kamerával és ujjlenyomat-olvasóval.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.