Bejelentkezés  

Hugo Chávez: egy unortodox a pampákról

Utolsó frissítés:

Szerző:

Címkék: szocializmus; Venezuela; Hugo Chávez;

Chávez jókor halt meg: nem kell megérnie műve kudarcát.

Meghalt az autokrata latin-amerikai szocializmus atyja. Ironikus módon épp a totalitárius kommunizmus istenfigurája halálának 60. évfordulója napján. Ironikus, mert Hugo Chávez és rezsimje pont arra volt bizonyíték a széplelkű újbalos, radikális zöld világboldogító értelmiségnek, hogy lehet ezt békésen is, lám, van demokratikus szocializmus. Az tény persze, hogy Chávez közéleti pályája is úgy indult, mint Lenin, Trockij és Sztálin sikeres, vagy Che Guevara sikertelen útja a hatalomhoz. 1992-ben államcsínnyel akarta megragadni a hatalmat, amely puccsot, ha győz, nyilván ugyanúgy forradalommá retusálta volna, mint a Téli Palota elfoglalói. De kudarcot vallott, ám nem jutott Che sorsára. Ehelyett később megvalósította azt, ami Salvador Allendének Chilében nem sikerült: egy, lényegét – a gazdaság- és társadalompolitikát, kormányzati irányvonalat – tekintve szocialista rendszert létrehozni terror, tömeggyilkosság és/vagy idegen megszálló csapatok nélkül. Annyiban a dolog demokratikus volta igaz, miszerint hatalomra valóban jogszerűnek tekinthető módon, választás útján került. Hatalomgyakorlására és újraválasztásainak körülményeire ez már finoman szólva is jóval kevésbé áll.

Hogy milyen ez a rendszer és hogyan működik, nem ismételném el újra, megírtam még Chávez életében. Aki nem hiszi, nézze meg Diego Buňuel dokumentumfilm-sorozatának Venezueláról szóló részét. Az is elég árulkodó, hogy szerte a világban kiknek jött be legjobban ez a rezsim. Szíria, Líbia, Irán és Kuba: e négy országgal ápolta a legszorosabb testvéri, antiimperialista kapcsolatokat. Négy diktátorhaverja közül az egyiket már kivégezte a felkelt nép, a másik elűzése folyamatban van, a harmadikat az atomprogramja miatt az egész civilizált világ kiközösíti, a negyedik pedig jelentős részben úgy tudja hatalmát stabilizálni, hogy „Venezuela 2007 óta mintegy tízmilliárd dollár (2200 milliárd forint) pénzügyi támogatást nyújt évente a nyersanyagban szegény szigetországnak…Carmelo Mesa Lago, a pittsburghi egyetem professzora szerint a kubai gazdaság 22 százaléka venezuelai támogatásból származik. A helyiek pedig azzal szoktak viccelődni, hogy az országukat lassan át kéne keresztelni Kubazuelának” – írja egy friss elemzés. Ha Chávez nem is volt klasszikus diktátor, valószínűleg nem állt volna tőle távol egy ilyen szerep. Diktátorok voltak a legjobb barátai, köztük érezte magát a legjobban, őket támogatta leginkább. Az egyéb cimborákat lásd itt.

Hogy nálunk is siratja Chávezt a szélsőbal egyik, illetve másik pártja, de nyilván az El a kezekkel Venezuelától! magyar hívei is gyászolják őt, nem meglepő. S tán még Scheiring Gábor is elmorzsolt pár könnycseppet. A NER-adminisztráció is valami hasonló autokrata felépítményen dolgozik, mint Chávez, a „kapitalista osztály azon kísérlete, hogy a munkásosztállyal fizettesse meg a gazdasági válság okozta károkat” mondatban elég a kapitalistát IMF-re, a munkásosztályt a Zemberekre cserélni, s máris Fidesz-konform szöveget kapunk. De az ENSZ-főtitkári méltatás szavai, na az súlyosabb. Mégiscsak egy, a demokratikus (igen, csúnya kapitalista) világ által alapított és pénzelt szervezet csúcsvezetője méltatja „az elhunyt venezuelai elnöknek a szegények érdekében kifejtett tevékenységét”, hozzátéve: „Hugo Chávez megértette azoknak a venezuelaiaknak a problémáit, illetve vágyait, akik a legsebezhetőbbek voltak”.  A szegények érdekében, ez mindent visz. Aki a szegények (a munkásosztály, a Zemberek) érdekében beszél, az a menő. Annak már – mint Chávez demonstrálta – nem kell tankkal betörni az elnöki palota kapuját, a Zemberek beszavazzák oda.

Chávez terápiája eszközeiben, árnyalataiban nyilván különbözött a diktatórikus szocializmusétól. Ám diagnózisa ugyanaz volt: a nyomor oka a kapitalizmus és a magántulajdon. S lényegét nézve a terápia is ugyanaz volt: vegyük el a burzsujtól, amije van, s a haza fényre derül. A nyomor, a szegénység okainak sok könyvtárnyi irodalma van. De azt még senki nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy a kapitalizmus olyan egyértelműen lenne a nyomor oka, mint a betegségnek a kórokozók. Az ellenkezőjét annál inkább. Mert míg a bacilusok elleni harccal tényleg csökkent a megbetegedések száma, a kapitalizmus megszüntetése soha, sehol nem vezetett tartós, fenntartható jóléthez. Ha a magántulajdon drasztikus korlátozása jólétnövekedéshez vezetne, akkor Észak-Korea lenne a világ legjólétibb állama. De valahogy a kapitalista Dél-Koreának jobban bejött az élet. És Kínában mikor éltek jobban a Zemberek? A népi kommunák szervezése idején, amikor minimum 20 millió ember halt éhen vagy most, miután kinyitották az országot a nagytőke előtt? Chávez első trükkje, a „békés szocializmus” mellett a „jóléti szocializmus” volt a második. Hogy ő milliók éhhalála nélkül vezette be a szocializmust. Hogy millióknak lett alatta jobb. Hogy nőtt az életszínvonal. Igaz. De hogyan? És meddig? A rablás lényege, hogy erőszakkal elveszem a másét, s a saját céljaimra használom. A rablás bűncselekmény. De mi van akkor, ha a nép demokratikus, többségi szavazással legalizálja a rablást? Venezuelában ezt történt. Elvették a földbirtokosoktól a földet, az olajiparosoktól az olajbányász-cégeket. A démoni, az egész világot a markában tartó olajmulti meg mehetett a sóhivatalba. Nem sokra ment vele, évekig tartó pereskedés után a kárigény töredékét ítélték meg, de a venezuelai rezsim azt sem akarja egészében kifizetni. Ebből is látszik, hogy az olajvállalatoknak kezükben a teljes nyugati igazságszolgáltatás.

Eztán jött Chávez jóléti csodája. Melynek köszönhetően „a költségvetési deficit jelenleg a bruttó hazai termék közel 20 százalékát teszi ki (ez a mutató az Egyesült Államokban jelenleg 7 százalék)… a külföldi adósságteher jelenleg tízszer akkora, mint amennyi tíz évvel ezelőtt volt… a bankrendszert szintén összeomlás fenyegeti. A termelési kapacitás pedig – beleértve a nagy bevételeket biztosító olajkitermelést is – drasztikusan csökkent… az infláció az egekbe szökik, és a valutatartalékok is szűkösek az olajban gazdag országban. Ráadásul a feketepiacon négyszer annyi bolivart kell fizetni egy-egy dollárért, mint a hivatalos váltóhelyeken. Emellett mesterségesen alacsonyan tartják a munkanélküliséget, a közszférában pedig rengeteg álláshelyet teremtenek” – lásd a fent hivatkozott elemzést. Ami kitűnően bizonyítja: ha egy ország nem nyers erővel, hanem „békésen”, „törvényesen”, „demokratikusan” veszi el, és éli fel a fedezetlen jóléthez szükséges javakat, az a végeredményt nem befolyásolja. Chávez jókor halt meg: nem kell megérnie azt, amibe ez az egész törvényszerűen beletorkollik majd.

Hirdetés
Friss állások Jobline.hu

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X