Ahogy olvasom Orbán Viktor és beosztottjai beszédeit az Ispáneurópai Pikniken (annak idején, 25 éve Orbánt a Fidesz akkori elődszervezetének egyik vezetője, Pozsgay Imre képviselte az eseményen), az jut eszembe, hogy talán mégis létezik a Himnuszban szereplő Isten, a Történelem és a Preambulum Ura; egy savtúltengéses, undok, mizantróp bácsika, akinek sajátosan gonosz, szarkasztikus humora van. Hogy ez az egész lidércnyomásos abszurd dráma, amit itt látunk-élünk, csak valami beteges tréfa, rosszízű élc; suta partivicc, mint egy országnyi léptékű fingópárna vagy viszketőpor.

Elege lett belőlünk az Öregúrnak, amikor a "legvidámabb barakk" öntudatos lakóiként eljátszottuk a keleti nyugatot, leszóltuk az üres bolti polcokat Varsóban, az utak melletti lelkesítő jelszavakat Csehszlovákiában, a Megéneklünk, Románia-műsorait, a vezényszóra járó endékásokat a degeszre tömött Trabantjaikkal, a jugókat, az oroszokat (naná, egy liter pálinkáért harckocsit vehetsz tőlük, öcsém!), meg persze egyben a Nyugatot is, akik jó dolgukban azt sem tudták, mit csináljanak, de persze nem értették a dörgést... mi meg, ugye igen, "idejönnek, lehúzzuk őket szépen, majd jól észre sem veszik". Cimmerfrej, bitesőn, azanyádat! Cvancighundert, de neked a duplája.

Most aztán megkaptuk. Magunkat húztuk le a Történelem Klotyójában. A polcok ugyan tele vannak a boltokban, csak nemigen van miből megvenni a rajtuk sorakozó árukat. Az utak mellett böhöm Orbán Viktorok és vidám virtuális állampolgárok és állampolgárnék próbálják agyunka döngölni a jobbanteljesítés és a kincstári optimizmus falvédő-lózungjait. A közmédiában rendszeresen megéneklik Hazánkat, Nerniát; a még vidámabb barakkok barackfái alatt ákosi mélységű szignálok pittyegnek. A forint mélyrepülése miatt ismét májkrémkonzervekkel béleljük ki a csomagtartót, ha még lenne pénzünk rá, hogy külföldre menjünk, pedig így még az Unió legnagyobb áfáját is belepotyogtatjuk az állam stadionépítő zsebeibe. És ezek itt, kérem, többet lopnak, mint a szovjet hadseregben loptak cakkumpakk, csak ebben a léptékben ezt már nem nevezik lopásnak. Nemzetgazdaságnak nevezik, országépítésnek nevezik, hosszú távú beruházásnak nevezik, stratégiai célú befektetésnek nevezik, meg ilyesminek. Tréfálnak, mondom én.

Csíz.

Mert lehet, hogy már fényképeznek is.

Közben pedig legvidámabb barakk vegetás-margarinos, linóleumos konyhájában leolvadt a háromcsillagos frizsiderszocializmus, és megbuggyant a hamisgulyás-konzumizmus is. Nem csak itt, a mi lakásunkban, de errefelé van talán a legbüdösebb. Huszonöt év önjelölt hobbiszakácsai és megélhetési kuktái nyomják a lelkesen pirosaranyat meg az erőspistát a már eleve alaposan elkúrt lébe: jó lesz az így pittyedten is, majd a csípősség elfedi! Rakjunk bele még felkockázott parizert, attól rosszabb nem lehet! Ez olyan recept, bammeg, megírom a Kerényi-féle nemzeti szakácskönyvbe!

A régió összes országa, a lenézett tótok, cselákok, polákok, sőt (horribile dictu!) az oláhok szépen elhúztak mellettünk; az egykori nagy magyar vidámság oda, csak a barakk maradt, de abból is kilopták már a kápók az összes kényelempótló facilitást. Magyarország széles e környéken lassan legfeljebb Lukasenka beteges Belorussziájával tartja a lépést a nagy illiberalitásban, csak nekik több a nyersanyaguk, meg hát cigit is olcsóbban gyártanak. Mi meg szívjuk, köhögünk, ha nem a Mészáros Lőrincét akarjuk szívni, ugye. Orbánékat közben meg már a nagytestvéri Azerbajdzsán is kiröhögi. "Hahó, köszike a gyilkosunkat, haverok, ja hogy gáz? izé... hát most éppen elfogyott, mert rengeteg csörögefánkot sütöttünk az Alijev születésnapjára, de ha majd megint lesz, szólunk, tutira olcsóbban kapjátok, jaj, cseng a másik telefonunk, le kell tennünk, hellóka!". Szóval itt ez az ország-kóceráj, "a máskülönben szép Magyarország", ahogy már a középkorban is nevezték; kívülről gyanús ripacsok cirkuszi porondja (csak a rács legyen erős!), belülről nézve meg egyre sivárabb, leraboltabb szükséglakás. A bundapálinka, a keresztény fővadászok, a férfias pofonok, a magasztos pofával előadott szentfazék erkölcstani traktátusok, az elzárt közkutak és a trafikmutyi kországa; a főúri lagzik és a kivágott erdők földje; a matyóhímzéses Hummerekkel nyugdíjasokat gázoló politikusok és az árvizeket szavukkal csillapítani akaró, gagyogó őrültek játszótere; a rátarti, soviniszta, műveletlen csinovnyikok savanykásan kukaszagú Eldorádója. Ahol Andy Vajna nemzeti kaszinói adókedvezményt kapnak, mert ha rengeteg profitot zsebelhet be az ország hörcsögembere (copyright by dr. Flash), akkor talán majd csepegtet belőle a nyomorgó kölyköknek is némi ételmaradékot – viccelődik Varga Mihály, aki elvileg ennek az országnak a gazdasági minisztere. Ja, hogy nem is vicc volt? Hát igen; pont ez benne a lényeg.

Huszonöt év után egyre kevésbé tudok jóízűen röhögni.