Topolánszky Gyurcsányról, Zuschlagról és Ocsovairól

Debreczeni József könyvében Gyurcsány Ferenc felidézi az ifjúsági és sportminisztérium élén eltöltött időszakot, és kábítószerügyekben illetékes helyettes államtitkárát, Topolánszky Ákost „elsőrendű szakembernek, tisztességes köztisztviselőnek” nevezi. Fájlalja, hogy 2003 októberében menesztették a minisztériumból, amiért az akkori közigazgatási államtitkárt teszi felelőssé. Topolánszky, aki ma a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet igazgatóhelyettese, most az egykori tárcán belül kialakult informális hierarchiáról, a "visszautasíthatatlan" követelésekről, a pályázati pénzek elosztását eleve meghatározó politikusi előzsűriről beszél, és feltárja kirúgásának valódi körülményeit.

Topolánszky Ákos

Topolánszky Ákos: A Zuschlag-ügy pontos részleteit nem ismerem, nem is akarok róla véleményt mondani, hiszen az ifjúsági szakterület pénzeit érinti.  Ennél fontosabb általában beszélni arról, hogyan alakul a politika viszonya a közszférához, a költségvetési források elosztásához. A belülről  gyenge demokráciákban - és Magyarország ezek közé sorolható - a politika erős nyomás alatt tartja a közszférát, benne azokat a szereplőket is, akiket pedig a rendszernek meg kellene védenie az ilyen nyomásgyakorlással szemben. A helyettes államtitkár a törvények és a jogszabályok szerint nem számított politikai szereplőnek: én is esküt tettem arra, hogy a nemzet érdekében, tehát semmiképpen sem pártpolitikai érdekek alapján szolgálom az országot. Az utóbbit a köztisztviselői törvény expressis verbis ki is zárja. (Azóta a helyettes államtitkárokat felváltották a szakállamtitkárok, akik inkább politikai szereplőnek számítanak, vagyis a kiszolgáltatottságuk nőtt.) A közszférával szemben a politikai szféra megrendelőként jelenik meg, és kijelöli a kormányzati cselekvés irányait. De a politikusoknak semmiképp sem lenne szabad megengedni, hogy  aktuális pártpolitikai érdekeket kiszolgálva utasításokat adjanak a köztisztviselőknek. Az ilyen helyzet a hazai források és a külföldről - így az EU-ból is -  érkező pénzek szétosztásakor melegágya lehet a korrupciónak. Ez  elfogadhatatlan.

hvg.hu: Hogyan alakultak mégis az időközben megszüntetett Gyermek-, Ifjúsági és Sportmininisztérium  (GYISM) alá- és fölérendeltségi viszonyai, kik voltak a főbb szereplők?

T. Á.: Ocsovai Tamást, aki szintén helyettes államtitkár volt, jól ismertem, sokat beszélgettem vele, ismertem problémáit is. Pártpolitikai vonalról érkezett, valószínűleg azért is választották ki, mert erre a posztra politikai marionettfigura kellett. Tudtam, hogy nincs szabad mandátuma, mint ahogy azt is, hogy ha kérnek tőle valamit, szakmai érvekre nem hivatkozhat. Kulcsfigura volt viszont Mesterházy Attila, az akkori politikai államtitkár, aki meglehetősen agresszíven vezényelt Ocsovainak, közvetítette számára a mindenkori igényeket. A minisztérium felügyeletét a parlament ifjúsági és sportbizottsága látta el, amelyben Zuschlag János és az ügyében most elhíresült társai kivétel nélkül tagok voltak. A politikailag kézivezérelt Ocsovai az ifjúságpolitikai területen működött, ahol naponta kellett volna vállalnia a konfliktust Zuschlaggal, akivel nekem gyakorlatilag nem volt kapcsolatom, inkább csak a bizottsági ülésekről emlékszem rá. Mindig amolyan politikai ripacsként viselkedett.  De ott voltak a többiek, köztük Arató Gergely, Újhelyi István és Rácz Péter, az úttörőszövetség elnöke. Utóbbi akkor javában pereskedett, sőt a bíróság már el is marasztalta a csillebérci tábor kétes ügyei miatt. Ezek az emberek folyamatosan jöttek-mentek a Hold utcában, körüldongták Szilvásy Györgyöt, aki egy ideig közigazgatási államtitkár volt a GYISM-ben, és Gyurcsányt, a minisztert. Ocsovai nemcsak a miniszter utasításait hajtotta végre, de az MSZP ifjúsági tagozatának vezetői is dirigáltak neki, hiszen megrendelőként jelentkeztek. Ők egyébként engem is igyekeztek sarokba szorítani, a politikai vezetésen keresztül is számon kérték rajtam a döntéseimet, például a drogprevenciós pályázatok értékelését. Állandóan szememre vetették, hogy a párthoz közel álló politikusok által képviselt városok és régiók nem kapnak pénzt erre a célra. Mesterházy ezen a területen túllépte az ésszerű és jogos mértéket, és ezt nagyon rossz stílusban tette. Súlyos büntetése, hogy most frakcióvezető-helyettesként azt a miniszterelnököt kell naponta megvédenie, akivel emlékezetem szerint a minisztériumban még nagy csatákat vívott, mert  igen eltérő nézeteik voltak. Persze lehet, hogy azóta megkedvelte a főnökét.

hvg.hu: Személy szerint önt is utasították a politikusok?

T. Á.: Az én helyzetem sok tekintetben különleges volt a Jánosi György, majd Gyurcsány vezette minisztériumban. Tudták rólam, hogy pártpolitikai értelemben nem vagyok utasítható, és őrzöm az integritásomat. A nyomás ugyanakkor erős volt, ezért magamnak is el kell számolnom saját lelkiismeretem előtt olyan helyzetekkel, amikor nem tudtam elég karakán lenni. Voltak azonban olyan szakterületek, ahol a nyomásgyakorlás ipari méretekben történt. Arra talán büszke lehetek, hogy kis kompromisszumokkal ugyan, de sikerült ezeket az éveket átvészelnem. A kis kompromisszumokért azonban elnézést kell kérnem.

T. Á.: Számos jut eszembe. A kábítószerügy külön és sajátos területet alkotott, amely kevésbé volt kitéve a politikai érdekeknek, mint a rendkívül széles szervezeti világgal bíró sport- vagy ifjúságpolitika. De azért én is találkoztam nehezen megtagadható kérésekkel. Ilyenek voltak azok az alkalmak, amikor Mesterházy emelt hangnemben számonkért. Emlékszem, a magyar média egyik legbefolyásosabb szereplője, Gyárfás Tamás részére kellett volna négymillió forintot juttatnom. Az ő cége számos pályázatot nyújtott be, és nyújt be azóta is különböző minisztériumokhoz, a legkülönbözőbb ügyekben. Neki „illett” adni, tudta mindenki. Egy drogprevenciós médiaműsor tervével a kábítószerügyi pályázatokon is jelentkeztek. Ilyen esetekben egy szakértői bizottság végezte el az értékelést, és én – elveimnek megfelelően – ezt a listát változtatás nélkül továbbítottam a minisztérium politikai vezetésének aláírásra. A bizottság úgy értékelte, hogy a Gyárfás-féle anyag szakmailag nem megfelelő, és lepontozta. Amikor a döntés nyilvánosságra került, Gyurcsány felhívott telefonon, és elmondta, mennyire kellemetlen neki, mert Gyárfás engem nála feljelentett többoldalas, kézzel írott levélben, reklamálva, hogy nem kapta meg azt az összeget, ami neki jár. Végül ismereteim szerint Gyárfás – a felmentésemet követően – megkapta a pénzt. Én ugyanis  továbbra sem voltam hajlandó a kifizetésre, utódomnak, Gábor Edinának azonban már nem volt lehetősége a miniszteri kérést elutasítania.

Már Jánosi minisztersége alatt az akkor közigazgatási államtitkárként dolgozó Szilvásy bevezette a közigazgatási double checking, a kettős ellenőrzés rendszerét. Ekkor jött létre a GYISM-ben a pályázati pénzek elosztásának “előzsűrije”. Ezt Szilvásy legközelebbi munkatársai, az úttörőszövetség egykori funkcionáriusai végezték, akiket ő mindenhová magával visz; jelenleg a kormányzati negyed építésénél bábáskodnak. Két emblematikus figurája ennek a csapatnak Rákosi Ferenc és Alács Tibor, akik már akkor is a minisztérium legjobban fizetett politikai tanácsadóiként cenzúrázták – tehát nem köztisztviselőként belülről, hanem politikai megbízottként kívülről – a szakmai helyettes államtitkárok munkáját és döntéseit. Ők egy támogatási szerződés elkészítését megelőzően, már a gondolat megszületésekor előzsűrizték a szakmai vezetők döntéseit, engedélyezték, hogy egy támogatási igényt egyáltalán megtárgyaljanak-e, vagy eleve utasítsanak el. Ez a nagyon aggályos működési mód gyakorlatilag gúzsba kötötte a szakmai munkát, és bevezette az alapvető bizalmatlanság „intézményét”.