Tüntetők csapnak össze a rendőrökkel Szófiában. Az EU már bánja tagságukat

A baltiak gyors – belső fogyasztásra, vendégmunkás hazautalásra, és az orosz kisebbség alacsony béreire – alapozott növekedése megroppant. Az új, alig évtizedes nemzeti középosztály válságba került. Európa nyugati fele hideg tekintettel méregeti őket: nincs likvid pénz, nincs befektetés, nincs dicséret. A feldühített Oroszország alig várja, hogy visszavágjon: nincs energiaszállítás, nincs megrendelés, nincs kegyelem. Amerika messze – mással, önmagával van elfoglalva.

Az unió már bánja, hogy fölvette Romániát és Bulgáriát, szeretne róluk megfeledkezni. Magas növekedésük hasonló okoknak köszönhető, mint a baltiaké. Új, fogyasztó középosztályaik svájci frankban és euróban vannak eladósodva. A csodát, hogy bejutottak Európába, még szinte meg sem emésztették, most a hatodik emeletről rohant le velük a lift a pincébe. Oroszország, akár barátjuk, akár ellenségük, nem ad földgázt.

„Mit rontottunk el? Igyekeztünk mindent teljesíteni, miért büntetnek minket?” – kérdik a „jó tanulók”. Szlovákia mindent teljesített, most mégis egyszerre sújtott le rá exportágazatainak brutális visszaesése, és az orosz-ukrán vitából származó energiaválság. Az ezerszer példaként emlegetett Írországot már a pénzügyi válság is megviselte, de a reálgazdasági krízis elsőként csapta földhöz. Az újévben arra ébredtek, hogy az amerikai Dell, Írország egyes számú exportőre bejelentette, elbocsátja 1900 dolgozóját, és kitelepedik Lengyelországba. Ugyanazon a hideg januári napon közölte ridegen a Lenovo, hogy 2500 dolgozót bocsát el, és csökkenti termelését. Az elemzők szerint az írek mindezt az erős eurónak köszönhetik: a Dell a leértékelt zlotyt, a versenyképes munkaerőt választotta. Írország alighanem ugyanúgy IMF-támogatásra fog szorulni, mint az unión kívüli Izland és az euró-övezeten kívüli Magyarország. Nesze neked!

Joggal aggódik Dominique Strauss-Kahn: először a görögök mentek az utcára, azután a lettek… Vajon ki következik? Az írek, vagy a spanyolok, ahol már most, a reálgazdasági válság kezdetén 13 százalékos a munkanélküliség? Orbán Viktor nem nyugtathatta meg, amikor azzal fordult hozzá budapesti találkozójukon, hogy ha a kormány, amely a válságot előidézte, továbbra is hatalmon marad, a szélsőjobboldal megállíthatatlanná válik Magyarországon. 2006 ősze és 2008 ősze között Gyurcsány Ferenc fenyegette a világot és minket, hogy jön a radikális jobboldal Orbán háta mögött. Most Orbán Viktor állítja ezt fordítva. A kelet-európai politikusok nem tudnak magukról és népükről jót mondani, vagy nem hiszik, hogy a jó tanulásért figyelem és dicséret jár. Ezért áttértek a megszokott panaszkodásra és fenyegetésre: tudunk mi rossz fiúk is lenni. A világ nem hajlandó megijedni: túl sok rossz fiú van az osztályában ahhoz, hogy éppen tőlünk féljen.

Úgy gondolják-e az új középosztályok, hogy hajuknál fogva, nacionalista alapon kihúzhatják magukat a mocsárból? Hisznek-e abban, hogy nemzetállamaik megvédik őket? Van-e elég vesztenivalójuk, hogy ne nemzeti álmokba, hanem a készülő Európába és Amerikába, illetve a többiekbe kapaszkodjanak?

Az új nacionalista hullámot egyszerre válthatják ki spontán események (elbocsátások, fűtéskimaradás, korrupciós leleplezés) és a társadalmi párbeszéd elmaradása. Párbeszéd arról, hogy miért jó Szerbiának gázt eladni a válság idején, nem veszélyeztetve saját gazdaságunk és a kisemberek ellátását; s ugyanezt felajánlani Szlovákiának. Többet ér ez, mint bármilyen kormányzati megbékélési nyilatkozat: fűteni lehet a Vajdaságban. Hátha ebből az aggódó, gyanakvó magyar és szerb kisemberek megértik, hogy ami emberileg tisztességes, az üzletileg is lehet hasznos, és megfordítva. Egymásra szorulunk ebben a válságban, egymás ellenében soha meg nem oldjuk.