Görgey: egy mítosz vége

1849. augusztus 13-án Világosnál Görgey Artúr tábornok a honvédsereg főerőivel (mintegy 30 ezer emberrel, 144 löveggel) feltétel nélkül letette a fegyvert Rüdiger orosz lovassági tábornok előtt. Vajon a magyar történelem legszörnyűbb árulása volt-e, amit az akkor 31 esztendős hadvezér tett? Ma már tudjuk: a zseniális hadvezérnek nem volt más választása.

Miként és miért változott történelmi időszakonként az elmúlt 160 esztendő alatt oly sokat és oly viharosan a Görgey Artúr honvéd tábornok, fővezér, a szabadságharc legtehetségesebb hadvezérének "árulásával" kapcsolatos nézetek, értékítéletek összessége. Milyen (bal)sors adatott meg neki élete 98 esztendeje alatt (valójában Prágában végzett vegyész volt, a laurilsav felfedezője), hiszen csak az I. világháború kellős közepén, 1916-ban halt meg — lám így fűződnek egymásba történelmi korszakok! Nem lehetett könnyű a világosi fegyverletétel utáni idehaza 67 évet ép elmével elviselni, többségében Visegrádon töltve el az időt. Milyen kegyelemkenyér adatott meg neki? — megannyi megválaszolandó kérdés.

Mindenki elszaladt, ő itt maradt, s aki a csődöt felszámolja, azt ütik — foglalja dióhéjba meggyőződését Katona Tamás történész. — Alvezéreit kivégezték, s ez külön balszerencse volt szegény Görgey számára, hiszen ő elég világosan megírta az oroszoknak, hogy „talán elég lesz, ha egymagam leszek annak áldozatja”. És az oroszok azt ígérték, egyébként nem ok nélkül, mert Haynau mondott valamit Berg tábornoknak, az osztrák hadiszállásra beosztott orosz főtisztnek, hogy a magukat megadók nem lesznek büntetlenek, de nem fizetnek életükkel cselekedeteikért. És Berg ezt jelentette, Haynauval még láttamoztatta is levelét. Csak hát Haynau ezt később letagadta. Egyszerűen nem tartotta be a saját szavát. Miért, Kádár betartotta a Nagy Imre-ügyben? — utal egy félmondattal közelmúltunkra, miként ismétlődnek jellemző szituációk a história könyörtelen menetében, amely maga alá gyűri a fő- és mellékszereplőket egyaránt.

Miért úszta meg?

Görgey Artúr. Litográfia.

Görgeyt is nyilván, sőt elsőként kötötték volna föl, ha az orosz cár nem mondja azt Ferenc Józsefnek írt atyai levelében, hogy „kegyelmet a megtévedteknek, barátod kéri ezt számukra”. És tudja, egyetlen egy ember van, akinek nem lehet kegyelmet adni, mégpedig Görgeynek. Éppen ezért, Görgeyt, mint ahogy a honvéd zászlókat is, el akarja vinni magával Oroszországba. Nos, ettől az osztrák miniszterek megijedtek, mert lehetetlen helyzetbe kerültek, akkor már kezdett készülődni a későbbi krími háború, éppen a magyar menekültek miatt, akiket Törökország nem ad ki, s Oroszország fenyegetőzik, Ausztria nemkülönben, francia és angol csatahajók mennek a Boszporuszra.

Tehát lehetett tudni, itt zűr lesz, és Felix Schwarzenberg herceg, akkori miniszterelnök arra készült, hogy az orosz segítséget majd azzal "hálálja" meg, hogy nem segíti meg ebben a küzdelemben Oroszországot. Ettől a hálátlanságtól — ha erkölcsi kategóriákat keresünk a politikában, akkor aljasságtól! — az egész világnak leesett az álla. Épp ezért egy fiatal és rendkívüli tehetségű hadvezér, Görgey, felhasználható lett volna orosz kézen. És Schwarzenberg, fogcsikorgatva bár, de megkegyelmezett Görgeynek. A minisztertanácsban az igzságságügy és a közoktatási tárca felelőse Görgey halálos ítéletére szavaz, de kisebbségben maradnak. Így aztán Görgeynek módja volt hosszú életet élni (98 év), akárcsak Kossuthnak (92 esztendő) — avat be a múlt kulisszatitkaiba a 48-as szaktekintély.

Felvetésemre, miként alakult a későbbiekben a sorsa, a történész felidézi, Klagenfurtba internálták, semmilyen fizető állást nem volt szabad betöltenie, Nagyon népszerű lett ugyanakkor megragadó modorával, stílusával a klagenfurti értelmiség köreiben, előadásokat tartott, hiszen kitűnő kémikus volt és szerették volna, ha az iparegyesület titkári tisztét elvállalta volna. Hajlott volna a felkérés teljesítésére, csakhogy nem kapott rá engedélyt az osztrák hatóságoktól. Így aztán 1867-ig abból az évdíjból tengődött, amit az osztrák rendőr minisztérium folyósított számára.

Csak a kiegyezés után térhetett haza. Deák Ferenc igen nagyra tartotta, s ezért, amikor az új, a magyar királyi honvédség megszervezése került sorra, négy volt 48-as vezérrel, egy-egy tervet dolgoztat ki. Ha összevetjük ezeket, kiderül: Görgeyé a legjobb és a legmodernebb közöttük. De a közvéleménybe már annyira beivódott az áruló mítosz, hogy állásba nem tudott elhelyezkedni — tekeri vissza a történelem kerekét Katona Tamás. — Így dolgozott például kétkezi munkásként a tordai vasútvonal építésén. Az állomáson le is feküdt egyszer egy padra szundítani, mire agyon akarták verni a helyiek, de annyira nyugodtan aludt, hogy elszégyellték magukat a hirtelen felbátorodott hazafiak. Aztán volt a Lánchídnál is alkalmazásban. Végül 1884-ben, amikor 230 törzstiszt és tábornok egy rehabilitációs írást bocsátott ki, utána végre megkapta az altábornagyi nyugdíjat, tehát csak 17 évvel a kiegyezés után került konszolidált viszonyok közé.

Visegrádon alakított ki egy Burgundia elnevezésű kertet, s nagy élvezettel gondozta. De volt Pesten is lakása, ott halt meg végül. A Kerepesi temetőben, a jobboldali árkádsor első sírja az övé. A síremlékét a nevét viselő miskolci 13. Magyar Királyi Honvéd Gyalogezred tisztjei állították.

„Ha nem akarunk szembenézni a tényekkel, akkor minden hadjáratunkat tulajdonképpen megnyertük, ám mindig akadt valami gonosz, fondorlatos áruló, Károlyi Sándor, Görgey stb.. Ezzel remekül meg lehet kerülni, hogy szembesüljünk saját múltunkkal. De így nem lehet tanulni a történelemből. Ugyanilyen magyar legendagyártó őrültség, hogy mindenkit Bécs tett el láb alól, Zrínyi Miklóstól Széchenyi Istvánig” — vélekedik Katona Tamás.